Horvátországban elrendelték az egészségügy mozgósítását

  • narancs.hu
  • 2020. október 27.

Katasztrófa

Az egészségügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy a horvát egészségügyi ellátórendszernek elég jók a kapacitásai, hogy megfeleljen a kihívásoknak.

Horvátországban Vili Beros egészségügyi miniszter elrendelte az egészségügy mozgósítását a kórházi kezelésre szoruló új koronavírusos betegek számának növekedése miatt – jelentette az N1 horvát hírcsatorna kedden.

A tárcavezető elmondta: az egészségügyi ellátórendszernek elég jók a kapacitásai, hogy megfeleljen a kihívásoknak, de nem lehetet tudni, hány orvos és nővér kerül a közeljövőben karanténba.

A minisztérium ezért felhívást küldött az orvosi egyetemeknek és az egészségügyi középiskoláknak, kérve bekapcsolódásukat a munkába, valamint a munkaügyi hivataloknak, ahol több mint ezer munkanélküli ápolót tartanak nyilván, továbbá arra biztatja az egészségügyi intézményeket, hogy önállóan is kezdjenek toborzásba - tette hozzá a miniszter.

A válságstáb jelentése szerint az elmúlt egy nap alatt 1412-vel nőtt és elérte a 38 621-et az azonosított fertőzöttek száma. Tizennyolc ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma így 470-re emelkedett. Kórházban 897 beteget ápolnak, közülük 57-en vannak lélegeztetőgépre kapcsolva.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.