Bemutatására számtalan emlékezetes példát tudnánk sorolni a népi kultúrákból éppúgy, mint a klasszikus balettkoreográfiákból. Minden alkotó igyekszik saját nyelvet kialakítani ennek az egyetemes érzésnek az elmesélésére. A fájdalom színre vitele áll Nagy Fruzsina kísérleti kortárstánc-installációinak középpontjában is. A készülő trilógia első két darabjának bemutatójával kapcsolatban elsődlegesen felmerülő kérdés az, hogy egyéni történetek mentén vagy elvontan, általánosságban érdemes elgondolkodni a fájdalomról. Bár megközelítésükben és megoldásaikban sok az átfedés, a két darab alapvetően eltérő választ ad.
Nagy Fruzsina az előadásokat térinstallációként fogja fel. A Pain killerben és a Drawn apartban is erősen épít a színpadi technikára: a táncosokat mindkettőben felfújható zsákok, jelmezek és erős elasztikus hálók segítik és akadályozzák, ezek egy időben működnek jelképként és térbeli akadályként. Az este első darabja, a Pain killer nem állókép ugyan, de nincs története sem. Elsődleges funkciója nem a fájdalom ábrázolása, hanem annak közösségi megélése. A színpad négy sarkában négy fekete szemeteszsák hever. Beleolvadnak a háttérbe, és a helyüket kereső, beszélgető nézők ezeket csak akkor veszik észre, amikor megtelnek levegővel, és életre kelnek. Felfújódnak, leeresztenek, úgy változtatják a térfogatukat és az alakjukat, mintha nem külső erők, hanem belső motiváció hajtaná őket. Különös, tüskés, nyúlványos lényekként mozognak a színpadon, az egyikükből „megszülető” táncos-alkotó, Góbi Rita mellett egyenrangú szereplői a darabnak. Csak addig pihennek, amíg a táncos a közönséggel beszélget. Góbi Rita jelmeze átmenet a téli futóöltözet és a green screen technika láthatatlanná tevő ruhája között, Góbi alakja törékeny és kitett, ahogy az éppen leeresztő zsákoktól közrefogva egyedül áll a színpadon. Ajánlata egyszerű: a nézők adják oda neki a fájdalmukat, hogy ő aztán el- vagy kitáncolhassa azokat. Nem is kell sokat várni, jelentkezik az első néző. Góbi Rita lefegyverző tárgyilagossággal papírt (ostyát) vesz elő, felírja, majd megeszi a fájdalmat, végül rövid, de annál intenzívebb improvizációba kezd. Jobb? – kérdezi szinte flegmán. Jobb. Jöhet a következő.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
