Katasztrófa
Veszélyes a levegő Athénban
Az erdőtüzek miatt napok óta hullik a hamu a görög fővárosra.
Pusztító következményei lehetnek, hogy az atlanti-óceáni áramlatrendszer elvesztette stabilitását
Nagy esőzések, heves viharok, csökkenő hőmérséklet.
A delta variáns tünetei miatt könnyen összetéveszthető az allergiával
Fertőzőbb, gyorsabban terjed és az eddigi jellemző tünetek mellett allergiaszerű tüneteket is okoz.
43 ezren kérték eddig a harmadik oltást
A hivatalos adatok szerint elhunyt egy újabb beteg és 52 új fertőzöttet azonosítottak.
Tokióban már az egészségügyi rendszer összeomlásától tartanak
Az olimpia mellett a járvány is dübörög.
Falus Ferenc rossz döntésnek tartja, hogy augusztus 20-ra felfüggesztették a korlátozásokat
Szerinte a kormány indokolatlan kockázatot vállal.
Hazai körkép: közel százezren nem vették fel a második oltásukat
Ennek több oka lehet, többek között a félelem.
Mintha évente 32 ezer forintot dobnánk a kukába - mit lehet tenni az élelmiszer-pazarlás ellen?
A WHO legalább szeptember végéig várna a harmadik oltással
Előbb a szegényebb országokba kellene valcinát juttatni - véli a világszervezet igazgatója.
Izraelben járványügyi szigorításokról döntöttek, szeptemberi zárlatra készülnek
Az izraeli példa szerint visszahozzák a maszkviselést, oltáshoz kötik a zárt helyek látogatását, szigorítanak a karantén kötelezettségen.
Vonatbaleset történt Csehországban: 2 ember meghalt, több mint 40-en megsérültek
Két személyszállító vonat ütközött össze.
Már 8 ezren vették fel a harmadik oltásukat
Pontos számot nem közölnek, de 27 ezren már időpontot is foglaltak. Elhunyt 3 beteg.