A delta variáns tünetei miatt könnyen összetéveszthető az allergiával

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 6.

Katasztrófa

Fertőzőbb, gyorsabban terjed és az eddigi jellemző tünetek mellett allergiaszerű tüneteket is okoz.

Egész Európában és Magyarországon is terjed az új koronavírus delta vírusvariánsa. Ezt a - korábban indiainak nevezett - vírusmutánst tavaly decemberben azonosították, majd idén márciusban minősítették kiemelt kockázatúnak, írja a koronavirus.gov.hu.

A delta vírusmutáns fertőzőbb, gyorsabban terjed és az eddigi jellemző tünetek mellett allergiaszerű tüneteket is okoz.

Rövidebb a lappangási ideje: a delta vírusvariáns lappangási ideje átlagosan 4 nap. Tehát rövidebb, mint például az alfa (korábbi nevén brit) vírusmutánsé, amelynek átlagosan 6 nap a lappangási ideje.

Fertőzőbb, gyorsabban terjed: a fertőzött személyek vírusürítésének mértéke is sokkal magasabb, ez a két tényező is az oka annak, hogy a delta variáns a korábbi klasszikus vírussal és annak mutációival szemben 60 százalékkal fertőzőképesebb és gyorsabban terjed.

Más tünetek is jellemzőek: a delta variánsa az eredeti, vuhanitól eltérő tüneteket okozhat, és a tünetei is némiképp módosulhatnak. A delta variánsnál az ízlés- és szaglásvesztés viszonylag ritkább, mint az alfa vírusmutáns okozta fertőzésnél, inkább a légzőszervi, náthaszerű tünetek a jellemzőek.

A korábbi változatokhoz képest a delta variánssal történő fertőzés leggyakrabban

  • fejfájást,
  • torokfájást,
  • orrfolyást,
  • tüsszögést,
  • hőemelkedést,
  • bágyadtságot és levertséget okoz,
  • azonban a láz továbbra is gyakori tünetként jelentkezik.

Az emésztőszervi panaszok:

  • hányinger,
  • hányás,
  • hasmenés is gyakrabban jelentkezhetnek,
  • sőt a hallással kapcsolatos panaszok: fülzúgás, fülcsengés, szédülés sem ritkák,
  • és jellemző a szemet érintő irritáció, kipirosodás, duzzanat esetleg váladékozás megjelenése is.

Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos, akár életveszélyes állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegség, cukorbetegség, májbetegség, légzőszervi betegség, daganatos betegség) szenvednek.

Mint írják, a delta variáns tünetei miatt könnyen összetéveszthető az allergiával, megbetegedés esetén könnyen tűnhet súlyosabb lefolyású náthának is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.