Tokióban már az egészségügyi rendszer összeomlásától tartanak

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 5.

Katasztrófa

Az olimpia mellett a járvány is dübörög.

Ismét rekordot döntött Tokióban csütörtökre a napi új koronavírus-fertőződések száma, először haladta meg az ötezret, miközben már az egészségügyi rendszer összeomlásától tartanak.

A hivatalos adatok szerint 5042 új esetet jegyeztek fel - csaknem ezerrel többet, mint előző nap -, és járványszakértők attól tartanak, hogy a következő két hétben megkétszereződhet a szám a rendkívül agresszíven terjedő, indiai eredetű delta vírusvariáns terjedése miatt. Ez a változat okozza az új megbetegedések 90 százalékát a mintegy 14 millió lakosú Tokióban.

A túlzsúfoltság elkerülése végett a kórházakat arra utasította a kormány, hogy csak a súlyos betegeket fogadják. A rendelkezés hallatán sokan attól tartanak, hogy nem kapnak majd ellátást.

Országos szinten is csúcsot döntött a fertőződések száma: először emelkedett 15 ezer fölé.

A kormány kijárási tilalom bevezetését fontolgatja, de egyelőre csak kéri a lakosságot, hogy aki teheti, maradjon otthonában. Ennek azonban eddig nemigen volt foganatja, ráadásul megkezdődött a nyári szabadság időszaka és közeledik egy buddhista fesztivál időpontja.

További intézkedésként csütörtökön a kormány újabb prefektúrákra terjesztette ki az úgymond szükséghelyzetet, amely azonban jobbára kimerül abban, hogy a vendéglátóhelyeket korábbi zárásra kéri.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.