Küzdelem az élelmiszer-pazarlás ellen

Eszi, nem eszi

Katasztrófa

A világon előállított összes élelmiszer egyharmada hulladékká válik, mielőtt a termelőtől a fogyasztóig jutna. Az élelmiszer-pazarlás Magyarországon is jelentős, de jó néhányan vannak, akik megpróbálnak tenni ellene.

Az Európai Unióban évente körülbelül 87,6 millió tonna élelmiszert dobunk ki. A hulladék 11 százaléka a mezőgazdaságból, 19 százaléka az élelmiszeriparból, 5 százaléka a kereskedelemből, 12 százaléka a vendéglátásból, 53 százaléka pedig a háztartásokból kerül ki.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2015-ben indította a Maradék nélkül programot, amely a háztartások élelmiszer-pazarlásával foglalkozik, számos önkéntes bevonásával. Kutatásokat végeznek, szemléletformáló kampányokat indítanak, gyakorlati tájékoztató anyagokat tesznek közzé. Legutóbbi, 2019-es felmérésük szerint egy átlagos magyar évente 65,5 kiló élelmiszert dob a szemetesbe, amelyből 32 kiló tisztán pazarlás. Vagyis évente mintegy 300 ezer tonna élelmiszert pazarolunk el, ebből 570 ezer ember egész éves táplálékát lehetne biztosítani. Más megközelítésben fejenként évente körülbelül 32 ezer forintnyi élelmiszert dobunk ki, ami 310 milliárd forint éves veszteség a lakosság számára.

Kasza Gyula, a Maradék nélkül program vezető szakértője szerint van még ugyan mit javítani, de a trend biztató: 2016-ban, az első felméréskor még évi 68 kiló egy főre jutó átlagos hulladékot mértek, ez 2019-re tehát 4 százalékkal csökkent, miközben a lakossági vásárlóerő 16 százalékkal bővült. Nem változott viszont a kidobott élelmiszer összetétele: a keletkező mennyiség fele az elkerülhető kategóriába tartozik, vagyis pazarlás. „Az élelmiszer-pazarlásunk fejenként 32–33 kg évente, leggyakrabban készételek, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint kenyér, illetve egyéb pékáruk mennek veszendőbe” – ismerteti a programvezető. Ezzel a mutatóval Magyarország az európai átlaghoz tartozik, sőt egy kicsit jobban is áll, de az összehasonlítás nehézkes, mert minden ország más adatok alapján méri a pazarlást.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.