Vonatbaleset történt Csehországban: 2 ember meghalt, több mint 40-en megsérültek

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 4.

Katasztrófa

Két személyszállító vonat ütközött össze.

Összeütközött két személyszállító vonat szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domazlice közelében, ketten meghaltak, és mintegy negyvenen megsérültek – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió.

A televízió szerint a sérültek közül hét ember állapota válságos, több mint harmincan nincsenek életveszélyben. További részletek egyelőre nem ismertek.

A szerencsétlenség helyszínére számos mentőkocsi és két mentőhelikopter is érkezett – közölte a televízióval Petr Poncar, a tűzoltóság regionális szóvivője. Poncar azt mondta, hogy egy Münchenből érkező expressz ütközött össze egy helyi járattal. A súlyos baleset körülményeit vizsgálják.

Karel Havlícek közlekedési és ipari miniszter megszakította munkaprogramját, és a helyszínre utazott. A Twitteren megjelent bejegyzésében a miniszter azt írta: a baleset oka valószínűleg az, hogy az expressz Domazlicénél nem állt meg a továbbhaladást tiltó piros lámpánál. A vonatközlekedés Domazlicénél egyelőre szünetel.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.