Müller Cecília: újra tesztelték a Pesti úti idősotthon lakóit és dolgozóit

  • narancs.hu
  • 2020. április 20.

Katasztrófa

A friss teszteredményekre még várni kell. 223 fertőzöttet tartanak számon, ebből 19 dolgozó. 23 személy hunyt el. Már 19 szociális intézményében van jelen a koronavírus.

A hétfői sajtótájékoztatón Kiss Róbert alezredes ismét elmondta, hogy csökkenő tendenciát mutat az elrendelt hatósági házi karanténok száma. Közlése szerint vasárnapig 11 240-et rendeltek el.

Az operatív törzs munkatársa kiemelte, hogy hétvégén többen szegik meg a kijárási korlátozást, ám Budapesten most jobban érvényesült a szabályok betartása.

Azt mondta, eddig 247 büntetőeljárást kezdeményeztek, 61-et rémhírterjesztés miatt, 26-ot közveszély okozásáért, 72-t csalás miatt, 13-at járványügyi okokból.

Tegnap két teherszállító repülőgép érkezett Magyarországra egyéni védőeszközet hozva. A szállítmány 22 ezer kilogramm volt.

false

 

Müller Cecília kiemelte, hogy az elmúlt napokban nem emelkedett jelentős mértékben a fertőzöttek száma. Azt figyelték meg a járványügyi szakemberek, hogy hétvégente megtörik növekvő trend, majd a hét kezdetével újra nő a regisztrált fertőzések száma.

Az aktuális adatokat ismertetve elmondta, hogy 1984 főre nőtt a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma. 68 új megbetegedést regisztráltak, elhunyt újabb 10 krónikus beteg. Ezzel 199 főre emelkedett az elhunytak száma. 267-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 811 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy a laboratóriumi vizsgálatok száma fokozatosan növekszik, eddig 48057 tesztek végeztek.

Közölte, hogy a Pesti úti idősotthon lakóit és dolgozóit újból tesztelték: 267 lakót és 40 dolgozót vizsgáltak meg, az eredménye még várnak. Jelenleg 223 fertőzöttet tartanak számon, ebből 19 dolgozó. 23 személy hunyt el a szociális intézmény lakói közül.

Müller Cecília elmondta, hogy megkapták a Pesti úti idősotthon dokumentációját a fővárosi kormányhivataltól. Ezek szerint legalább egy hétig nem volt az intézményben jelen orvos. Közlése szerint folytatni kell a vizsgálatot.

false

 

Az országos tisztifőorvos a miniszterelnök által is emlegetett május 3-i tetőzési dátumról azt mondta: a becsléseik szerint valóban ekkor juthat a csúcsra a járvány. Müller Cecília hozzátette, ehhez mérten terveznek, így tervezik az egészségügyi ellátó rendszer kapacitását is, mind technikai beállítások terén, mind a humánerőforrás biztosítását figyelembe véve. Szerinte nem jelent problémát, hogy ez a dátum rendkívül közel van az érettségihez, a vizsgákat meg lehet tartani.

Közölte, 1600 fő jelentkezett önkéntes egészségügyi dolgozónak, 267 személlyel már szerződést is kötöttek. Újságírói kérdésre kiemelte, hogy az új koronavírus vízzel nem terjed, mert jelentős mértékben felhígul.

Az országos tisztifőorvos közölte, mivel sokan érdeklődnek ezzel kapcsolatban, összegyűjtötte, hogy már 19 szociális intézményében van jelen a koronavírus. Ezek közül 8 budapesti, de érintett a tököli, a sződligeti, a borsodnádasdi, a nagymágocsi, a mezőszilasi, a győri, a töltéstavai, a csákánydoroszlói, a bodajki, a dabasi és a seregélyesi idősotthon.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.