Szlávik János szerint szigorítani kellene a maszkhasználatot

  • narancs.hu
  • 2020. július 20.

Katasztrófa

Az infektológus szerint a szennyvízminták alapján a következő két hétben nem várható az esetszámok jelentősebb növekedése.

A járványügyi helyzet jelenleg nem teszi szükségessé szigorú korlátozások bevezetését. Az országban kialakult gócpontok kezelhetők, de fontos betartani a szakértők javaslatait – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa az ATV Heti Napló című műsorában.

Szlávik János beszélt arról is, hogy sokan tartanak a külföldről behurcolt esetektől, ám úgy látja, a karanténszabályok betartása elegendő lehet a fertőzés továbbterjedése ellen.

A főorvos emlékeztetett, hogy folyamatosan csökken a kórházban fekvő koronavírusos betegek száma, az elmúlt napokban nagyjából két tucat fertőzöttet kellett ápolni.

A koronavírus-járvány esetleges második hullámát Szlávik megelőzhetőnek tartja Magyarországon, mivel szerinte az itthoni szabályok sokkal szigorúbbak, mint a máshol bevezetettek. Ha mégis lesz egy második hullám, annak bekövetkeztét elmondása szerint egy-két héttel előre meg lehetne jósolni a szennyvíztisztítókból vett minták alapján. Közölte, a következő két hétben nem várható az esetszámok jelentősebb emelkedése.

Az iskolák, egyetemek megnyitása külön kérdéskör a főorvos szerint, de Szlávik egyelőre nem látja úgy, hogy külön intézkedést kell hozni a különböző intézmények esetében.

Merkely Bélához, a Semmelweis Egyetem rektorához hasonlóan az infektológus főorvos is arról beszélt, hogy helyénvaló lenne a maszkhasználat további szigorítása.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.