„Olyan, mintha lábon lőnénk magunkat” – háziorvosokat rendelnek ki a kórházakhoz Szabolcsban - Frissítve!

Kis-Magyarország

Korra való tekintet nélkül háziorvosokat hívnak be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kórházi munkára a kialakult járványhelyzet miatt. Egyeztetés nélkül, mindössze 24 órás határidővel. A történteket kifogásolják az ottani körzeti orvosok, akik ennek hivatalosan hangot is adtak.

„A napokban több kollégától kaptam telefonhívást, hogy a kormányhivataltól kapott megkeresés alapján 24 órás határidővel kirendelték kórházi munkavégzésre, így praxisát hátrahagyva kénytelen az általa eddig ellátott betegeket helyettesítő kollégára bízni. (…) A kirendeléssel elfogadjuk, hogy megoldás születik a szakellátás humánerőforrás problémájára, azonban úgy véljük, ezzel valójában az egyik hiátust betöltve az ellátás más hasonlóan nagy terhelésnek kitett, a korfa miatt fokozottan sérülékeny területén okozunk komoly ellátási nehézséget, esetenként emberileg, szakmailag megoldhatatlan problémát” – áll abban a Narancs.hu birtokába került levélben, amelyet Soós Zoltán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Háziorvosi Kollegiális Szakmai vezető írt Román István megyei kormánymegbízottnak.

A levélben kitért arra, a térség háziorvosainak 51 százaléka 60 év feletti, így pusztán koruknál fogva veszélyeztetettek. Őket a tavaszi első hullám során hátravonták az első ellátási vonalból, most viszont ők is teljes intenzitással dolgoznak. Soós Zoltán a kirendeléssel összefüggésben kérdéseket tett fel levelében. Ezek között szerepelt, hogy milyen beérkezett konkrét igény az alapja az alapellátásban dolgozó releváns szakvizsgával rendelkező kollégák kirendelésének. Az ellátási igényt benyújtó szakellátó intézményen belül milyen átszervezések történtek korábban annak érdekében, hogy „házon belül” megoldják a felmerülő szakemberhiányt? Milyen időtartamra, milyen feltételekkel történt meg a háziorvos kirendelése?

Dr. Soós Zoltán: ez nem fogadható el

Soós Zoltán: ez nem fogadható el

Fotó: youtube.com

Belső erőkkel már nem bírják

A háziorvos levelére Román István kormánymegbízott helyett Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórháza főigazgató-helyettese válaszolt. Mint írta, szeptember 19-től látják el elsődleges járványügyi ellátóként feladatait. A koronavírus járványdinamikája folyamatosan igényelte a belső humánerőforrásaik átcsoportosítását, de el az emelkedő betegszámhoz a szakorvosi jelenlétet már nem tudják saját belső szakorvosaik átcsoportosításával biztosítani.

Jelenleg közel 300 COVID-fertőzött és -gyanús fekvőbeteget kezelnek a nyíregyházi járványkórházban, közülük 34 beteg igényel intenzív ellátást és 27 beteget lélegeztetnek. (Ennek a kórháznak volt főigazgató-főorvosa Adorján Gusztáv, aki nemrég Budapesten a koronavírus-járvány következtében hunyt el.)

Szondi Zita szerint a háziorvosok kompetenciájára, tapasztalatukra és tudásukra a rendkívüli feladatokat adó járványhelyzetben - a térségben élők ellátása érdekében - szükség van. „Az egészségügyi dolgozók összefogása amiatt is elkerülhetetlen, mert egyre több kollégánk kerül karanténba fertőzöttség vagy kontaktus miatt” – írta válaszában a kórházi vezető. Egyben jelezte, csütörtökig 35 orvos és 300 szakdolgozó belső átmozgatása történt meg a Jósa András Oktatókórházban és a telephelyeken. A háziorvosok átrendelésének időtartama nem ismert, a járványhelyzettől függ.

A kirendelés módja elfogadhatatlan

A kirendelés módja, az előzetes egyeztetés elmaradása az alapellátásban több ezer beteg zökkenőmentes ellátásának biztosítása érdekében nem elfogadható, válaszolta minderre Soós Zoltán. Arról biztosította a kórházi vezetőt: a háziorvosok értik, hogy a kórház működőképességének fenntartásához extra humánerőforrás igény merül fel, ám mindez akkor sem magyarázat a történtekre.

Soós Zoltán a levélváltást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében praktizáló háziorvosoknak is elküldte. Egy névtelenséget kérő orvos azt mondta portálunknak, első körben a más szakvizsgával is rendelkező háziorvosokat hívják kórházi munkára, korhatárra való tekintet nélkül. Mindezt az otthon maradó páciensek miatt őrültségnek nevezte a háziorvos.

Ide rendelik be a háziorvosokat

Ide rendelik be a háziorvosokat

Fotó: szabolcsihir.hu

A vár és a kapu

„Egy járványhelyzetben a kórház a vár, míg az alapellátás részét képező háziorvosok a kaput jelentik” – érzékeltette a helyzetet informátorunk. Szerinte ha most a háziorvosi rendszerben lyukak keletkeznek, akkor az olyan, mintha a csatába induló honvédek saját magukat lőnék lábon.

Az ügyben elküldtük kérdéseinket Román Istvánnak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetőjének. Amint választ kapunk, közöljük.

Frissítés

A szabolcsihir.hu az esettel kapcsoltban megszólaltatta Soós Zoltánt, aki egyben a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportjának vezetője is, ő a következőket nyilatkozta a nyíregyházi hírportálnak:

„Az információ egy belső hírlevélben jelent meg, melyben a megye háziorvosait tájékoztattam a kialakult helyzetről és a megoldása érdekében eddig tett lépésekről. Miután belső hírlevélnek szántam az információt, szerencsétlennek tartom, hogy a kollégák közül valaki ezt a sajtónak továbbította. Így ezzel kapcsolatban további részletet nem kívánok megosztani, nem szolgálja a háziorvosi közösség érdekét.”

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.