Kis-Magyarország
Mozgáskorlátozott a fideszes karatemester
Fekete öves karateedző a korábban rokkantnyugdíjasnak leszázalékolt Balogh Lajos. Nemrégiben még mozgáskorlátozott igazolvánnyal is parkolt a gyulai kormánypárti képviselő, aki szerint minden rendben van.
Hathavi jutalom az első embernek
Közel hárommillió forint év végi jutalmat szavazott meg a testület a független, de kormánypárti támogatottságú polgármesternek.
A lobbicég is jön?
Nem ment el a meghirdetett fórumra a frissen kinevezett karcagi kórházigazgató. A dugig telt teremben elhangzott: egy Fidesz-közeli lobbicég is követné a szuperdoktort Dombóvárra, akit jó eséllyel miniszteri rendeletbe ütköző módon neveztek ki.
Méreg folyik a Dunába
A vörösiszap-tározó melletti utcában kiemelkedően magas a rákos megbetegedések száma, a környéken az arzén hússzorosa a megengedett értéknek. Nincs szabálytalanság, mindez legális. Az ügyészség most vizsgálja a környezetvédők beadványát.
Van rá igény
Ha kicsi az összeg, ha nagy: a bíróság előtt az „ügyfél” rendre megvédi az uzsorást. Nem csoda, hogy a több tízmilliós összegeket mozgató kiskunhalasi férfi megúszta 17 hónap börtönnel. Riport onnan, ahol nem választható el „a gazemberség és a botrányos felelőtlenség”, ahol egy rendőr egyszerre kizsákmányoló és áldozat.
Fideszes szuperdoktor jön
Együtt vezetné a karcagi és a dombóvári kórházat a Fidesz jelöltje. Heti kétnapi munkáért 750 ezret kapna a szuperdoktor, aki jó eséllyel bábszerepre készül.
Adócsalással gyanúsítják a Komlósi Lúd Kft.-t
Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette miatt nyomoz békési cég ügyében a nemzeti adóhatóság.
Civil obstrukció
Novemberben ünnepelte ötödik születésnapját a Pro Natura St. Gotthard (Pronas) nevű civil szervezet. A tagok összefogása könnyen meghiúsíthatja egy osztrák szemétégető felépítését.
Komment után ítélet
Jogerős ítélet született a szocialista Fetser János kommentügyében. Egy történet arról, hogy a szocik se tűrik mindig a netes beszólásokat, főleg akkor, ha letolvajozza őket egy jobbikos. És még az is előfordul, hogy a bíróság nekik ad igazat.
Hatmillió karátos szolgálati autó
Prémium kategóriás Peugeot-t vetetett meg testületével a tárnoki polgármester – miközben a nagyközség úszik az adósságban.
Így távozott a környezetvédelmi főtanácsadó
Verekedés, bíróság, békülés, és végül a fáradtság: Illés Zoltán államtitkár emberének különös útja a lemondásig.
Kormánypártiak szavazták le Kerényi Imrét
A Fidesz szerint csak szórakoztak a szocik. Kerényi Imrét végül nem választották be a helyi bizottságba.
Mindenki Ladája
A pilisi község terepjáróját hol elárverezik, hol visszaveszik, hol lejárt műszakival furikáznak vele.