„A hulladékot az ország minden tájáról hozzák ide. Egészen irtózatos szaga van, amikor leöntik mellénk, ide a tározóba” – mondja Nagy László, aki a vörösiszap-tározótól pár száz lépésnyire, a Béke utcában lakik Almásfüzitőn. Ingatlana eladhatatlan hosszú évek óta, ehhez a kellemetlenséghez azonban nem mérhető az a tény, hogy a Béke, valamint a környező utcák lakosai körében kiemelkedően magas a rákos megbetegedések száma. Nagy László elmondta azt is, hogy a tározó oldalán kis patakban folyt ki a toxikus lé, a veszélyes folyadék pedig beszivárog a kertjeikbe, sőt beszivárog a Dunába is. A tározó egyik oldala ugyanis egyben a Duna árvízvédelmi töltése, amiből folyamatosan szivárognak a mérgek.
Ehhez képest teljesen másképp látja a helyzetet a helyi önkormányzat. „Almásfüzitő és Dunaalmás nemrég, egymástól függetlenül fellépve, önkormányzati testületi határozatban állt ki a hetedik tározó folyamatban lévő rekultivációja (azaz újrahasznosítása – a szerk.) mellett. A lefedés folytatása a helyiek életminőségét javítja. Az ott élőknek kiemelten fontos a kiporzás okozta légszennyezés megakadályozása” – írta még novemberben a Népszabadság.
Az, hogy a légszennyezés megakadályozása fontos – evidencia. Az pedig tény, hogy a füzitői timföldgyár működése alatt a vörös szállópor a környéken mindennapos jelenség volt. „A munkanap úgy kezdődött, hogy az ember bement az irodába, és lesöpörte az asztalra és az iratokra fél nap alatt rakódott porréteget” – emlékszik vissza egy dolgozó. Azt a szennyezést, ami – ahogy az ajkai katasztrófa után már mindannyian tudjuk – asztmát és tüdőproblémákat, veseelégtelenséget okozhat. A munkások és a timföldgyár környékén lakók hosszú évekig ezzel éltek együtt. A timföldgyárat húsz éve zárták be.
Ezután logikus volt, hogy a szennyező vörösiszapos felületet mielőbb le kell fedni. Ennek megvan a szakszerű módja, fóliával és vastag termőtalajjal néhány hét alatt biztonságosan letakarható a felszín – ahogyan ezt már számos vörösiszap-tározónál meg is oldották. Almásfüzitőn azonban nem ez történik.
A befedést ugyanis a Tatai Környezetvédelmi Zrt. végzi – több mint 15 éve. Ráadásul veszélyes vegyszerekből, olaj- és fémiszapból, hulladékégetői salakból készült szennyezett földet terítenek a vörösiszapra, a folyamatot pedig „rekultiválásnak, komposztálásnak” nevezik. Erről viszont mások mellett a Greenpeace is úgy gondolja, hogy nem fedi a valóságot, mert – érvelnek a zöldek – a szervetlen veszélyes anyagok nem úgy működnek, mint a kertvégi komposztláda. Még ha össze is keverik a mérgeket, jó részük nem bomlik le, azok nem ártalmatlanítják, csak hígítják a hulladékot.
A környezetvédők december elején talajmintát vettek, és a laboratóriumi mérések alapján úgy vélték, „a tározóból kijutnak a szennyező anyagok. A tározó melletti partfalból vett talajmintában többek között a határértéket sokszorosan meghaladja az arzén, a molibdén és a bróm mennyisége.” (Az arzén értéke a megengedett 20-szorosa volt!) A zöld szervezet szerint ez azt is jelenti, hogy a tározó szigeteletlen és szivárog, ezzel pedig a Dunát is mérgezi. A Greenpeace szerint a tározó engedélyében számos szabálytalanság van, ezért ügyészséghez is fordultak, ahol egyelőre még vizsgálják az ügyet.
A vállalatnál azonban úgy vélik, a tározó nem szivárog, értelmezésük szerint a környékre jellemző rendkívül magas talajvízszennyezés a korábbi timföldgyártásból származik. A lakók mégis elkeseredettek. Helyzetüket súlyosbítja, hogy 2010-ben a Tatai Környezetvédelmi Zrt. – 2015-ig – az almásfüzitői 7-es tározóra több mint 650 ezer tonna veszélyes hulladék beszállítására kapott engedélyt. Elköltözni eddig sem tudtak, és ezt követően még kevesebb esélyük lesz. Fordultak ők már az önkormányzathoz, a környezetvédelmi hatóságokhoz, a minisztériumhoz, miután nem akarnak hulladéklerakót a szomszédjukban. Eddig azonban senki sem hallgatta meg őket. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár még októberben a helyzet megoldását ígérte. Az érintettek eddig nem tapasztalták, hogy bármilyen előrelépés történt volna.
