Tótkomlós–Budapest–Tótkomlós

Így távozott a környezetvédelmi főtanácsadó

Kis-Magyarország

Érdekes az a másfél éves pályafutás, amelyet nemrégiben zárt le Pertich Attila az Illés Zoltán vezette környezetvédelmi államtitkárságon. Nem menesztették, amikor elmarasztalta a bíróság, nemrég mégis közös megegyezéssel távozott.

Az állatorvosi diplomával rendelkező Pertich Attila – Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár bizalmasa, a tótkomlósi Agrár Zrt. résztulajdonosa – bár nem visel semmilyen párttisztséget, a dél-békési körzetben nagy a befolyása Fidesz-körökben. Többen tudni vélik, hogy a kisváros választott vezetői valójában az ő emberei, ezt persze Pertich tagadja.

Történetünk 2009 nyarán kezdődött, a tótkomlósi időközi polgármester-választáson, ahol viszonylag szorosan, de a Fidesz jelöltje győzött a függetlenként induló, ám közismerten baloldali jelölt ellen. Az eredmény kihirdetése után Pertich és a helyi jobboldal meghatározó figurái ünnepelni mentek Matajsz András kocsmájába, akivel a vendéglátóhely előtt össze is szólalkoztak, s a kocsmáros sem maradt adós. A szóváltás tettlegességig fajult, Pertich nyakon ragadta a kocsiban ülő Matajszt, megkarmolta az arcát, s letépte az aranyláncát. A megtámadott feljelentést tett, s az ügy – könnyű testi sértés vádjával – bíróságra került.

Mindez azért volt kínos a Fidesz dél-békési erős emberének, mert amikor 2010 szeptemberében első fokon az Orosházi Városi Bíróság könnyű testi sértés miatt bűnösnek mondta ki, akkor már a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért felelős államtitkárságán dolgozott, közvetlenül Illés Zoltán alatt. (Pertich fellebbezett, jogerős verdikt mégsem született a Békés Megyei Bíróságon, ugyanis a 2011. január elejére kitűzött tárgyalás előtt néhány nappal maga Matajsz kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését.) Így 2011 elején Pertich helyzete újra megszilárdult az államtitkárságon.

Csakhogy állatorvosunk munkaviszonya októberben megszűnt az államtitkárságon, amint ezt a vidékfejlesztési tárca sajtóirodája is megerősítette. Hozzátették: közös megegyezéssel váltak el, de felvetésünk ellenére sem közölték, mi húzódott meg e mögött. Emellett további kérdésünkre, hogy a tótkomlósi állatorvos titkárságvezetőként vagy kabinetfőnökként dolgozott a tárcánál, érdekes választ kaptunk. Kiderült, hogy politikai főtanácsadóként.

Amikor december elején Pertich Attilát arról faggattuk, hogy mindez mit jelent, azt válaszolta, hogy ezek a beosztások nagyjából ugyanazt fedik le. Szerinte azért szűnt meg a munkaviszonya az államtitkárságon, mert elfáradt. Az elmúlt másfél évben sokat utazott, sokat volt távol a családjától. Megjegyezte: előzetesen négy évről volt szó, s noha tudta, milyen messze van egymástól Tótkomlós és Budapest, mégsem bírta a „maratoni futást”. Azt ugyanakkor határozottan tagadta, hogy vezetési stílusa miatt történt a szakítás, ahogy szerinte annak sincs köze az ügyhöz, hogy a vízügyi feladatok – a közmunkaprogram miatt – átkerülnek a belügyi tárcához, amiért szűk körben bírálta Orbán Viktort és Pintér Sándort. „Szép volt, jó volt, de elég volt” – vont mérleget a narancs.hu-nak. Hozzátette: jó kapcsolata Illés Zoltánnal töretlen.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.