Kórházigazgató-csere Dombóváron

A lobbicég is jön?

  • Stemler Miklós
  • 2012. január 11.

Kis-Magyarország

A dombóvári kórházat másodállásban 750 ezer forintért, heti csupán egy-két napban igazgató orvos mellett a jobboldalhoz köthető lobbicéget is bevet a dombóvári Fidesz a helyi kórház túlélése érdekében. A kórház jövőjéről szervezett közfórumon sem a leendő igazgató, sem a helyi Fidesz-képviselők nem tették tiszteletüket.

„Ne is jöjjön ide!” – kiabálta egy idősebb asszony a dombóvári művelődési házban, január 10-én este, miután kiderült, hogy a vélhetően pár napon belül kinevezendő dr. Nagy Mihály nem tudott eljönni az általa vezetendő intézményről rendezett közfórumra. Távollétével a karcagi szakember nem volt egyedül: bár a narancs.hu-nak egy hete még azt mondta a helyi Fidesz-frakció szóvivője, hogy részt vesznek a fórumon, ennek ellenére a kormánypártiak nem jelentek meg az esten. A részvételre amúgy nem lehetett panasz: a 20 ezres város színházterme nagyobbrészt megtelt,  mintegy 350-en jöttek el.

A közfórum előzménye a dombóvári Szent Lukács Kórházban kialakult vezetői válság volt. Ahogy arról beszámoltunk, december 31-én lejárt a kórházat tíz éve vezető dr. Kerekes József igazgatói megbízása. A helyi jobboldal választása végül a dél-tolnai várostól négyórányira lévő karcagi kórház igazgatójára esett, aki a posztot pályáztatás nélkül, másodállásban látná el, a korábbi igazgató bérének közel kétszereséért. A Fidesz képviselői szerint minderre azért van szükség, mert Nagy Mihály elsősorban lobbitevékenységével segíti majd a kórházat az államosításig hátralévő egy évben. Dombóvár polgármestere, Szabó Loránd a közfórumon ehhez hozzátette: ennek elősegítése érdekében egy jobboldalhoz közeli egészségügyi lobbicég, az első Orbán-kormány egészségügyi államtitkára, Oberfrank Ferenc (későbbi OEP-elnök) által elnökölt Integra Consulting Zrt. is Dombóvárra érkezik.

Az Integra Consulting Zrt. 2007-es megalakulása óta foglalkozik kórházi tanácsadással, igaz, vegyes eredménnyel. A győri Petz Aladár Kórháznak kétmilliót kellett fizetnie azért, mert pályáztatás nélkül adtak egy 53 milliós megbízást a cégnek, majd egy évvel később újra szabálytalanságot követtek el annak érdekében, hogy a cég újabb megbízást nyerjen: ennek ára félmillió forint volt.

A közfórum közönségét a céges részletek nem érdekelték, többségük leragadt az alapproblémánál: hogyan lehet egy kórházat több száz kilométeres távolságból, másodállásban irányítani? Bár többen már a tiltakozást szervezték volna, Szabó Loránd polgármester önmérsékletre intett mindenkit. Mint mondta, az egészségügy átalakításának idején nem lenne szerencsés a helyi kórház számára egy elhúzódó vezetési válság, így most a legfontosabb a kórház működésének biztosítása. A polgármester szerint Nagy megbízása kapcsán komoly kérdéseket vet fel, hogy egy 2002-es miniszteri rendelet szerint egészségügyi intézmények élére csak pályázattal lehet kiválasztani a vezetőt, márpedig ez nem történt meg. A polgármester cáfolta azokat a korábban megjelent híreket, miszerint a kórház igazgató híján nem kapta volna meg havi OEP-finanszírozását. Kijelentette, hogy a 178 milliós összeg megérkezett, a kórház anyagi helyzete stabil.

A kórházban 23 éve dolgozó, korábban az intézményt eredményesen vezető Kerekes József kérdésünkre elmondta, hogy amennyiben új pályázatot írnának ki, ő indulna azon. (A polgármester tett is erre javaslatot, bár ezt aligha támogatja a fideszes többségű városvezetés.) Kerekes egyébként mindenben segíti utódja munkáját, mert – mint hangsúlyozta – ez a kórház érdeke.

A képviselő-testület csütörtökön szavaz újra a kérdésben, jóllehet a Fidesz korábban már leszögezte: újra a karcagi szakember mellett voksolnak. Az így megszavazott kinevezést pedig már Szabó Lorándnak is alá kell írnia.

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.