Akár a pápához is folyamodna a katolikus templomból kiküldött szatmárcsekei férfi
Haga Ferencben az is felmerült, sérelmével bírósághoz fordul.
Haga Ferencben az is felmerült, sérelmével bírósághoz fordul.
A helyi jégpálya bevétele csökkent, az üzemeltető kénytelen 400 forintot kérni a korcsolyázni tanuló iskolásoktól.
Orosháza leköszönő fideszes városvezetése az elmúlt években különböző jogcímeken összesen közel 85 millió forintot fizetett ki, vagy kisebb részben fizettetne ki a volt jegyzőnek és aljegyzőnek. Közben a városnak komoly likviditási gondjai vannak. A volt jegyző szerint viszont minden jogszerűen történt.
Bár az iskolából menesztették, a dunavecsei katolikus egyházközösség világi elnöki tisztét továbbra is megtarthatja L. M., akit többen is azzal vádolnak, hogy értelmileg sérült gyerekeket bántalmazott az általa vezetett intézményben.
Dudaszeg Krisztiánnak viszont igenis vannak országgyűlési képviselői ambíciói.
Az orosházi síküveggyár tulajdonosa nem cáfolta, igaz, nem is erősítette meg azon értesülésünket, hogy jövőre végképp megszűnik a termelés a Békés megyei üzemben. Úgy tudjuk, hamarosan már meg is kezdődik a gyártósorok leszerelése.
A szorult helyzetben lévő kistérségi társulás új elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy ő lesz a párt helyi képviselőjelöltje 2026-ban. Pusztaottlaka polgármestereként Simonka György is támogatta a megválasztását.
Újra üzembe helyeznek Vácon egy húsz éve használatlan iparvágányt a kínai hátterű CECZ-csoport számára, mindezt a MÁV finanszírozza. A munkálatokban pedig részt vesz a Mészáros érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt.
A legfelsőbb bírói fórum döntése nem elég az építkezés leállításához – mondják a kikötőt építők.
Több száz kezelés maradt el. A DK a megyei közgyűléshez fordult az ügyben.
Márki-Zay Péter szerint a nemzeti kincseket köztulajdonban kell tartani.
A közbeszerzési dokumentációban a háborúval indokolták a költségnövekedést.