Prevenciós tiszt teljesít szolgálatot szeptember második felétől több olyan ózdi középiskolában, amelyekben korábban sorozatban fordultak elő bűncselekmények.
Egy korábbi fideszest az exfideszes polgármester úgy akart eltakarítani, hogy helyére egy MSZP-ből kiebrudált politikust ültet, aki már Bajnaiért kampányol. A váci Fidesz pedig mindehhez asszisztált – meg nem is.
Éhezés, megalázás, szánalmas fizetség – mindebben részük volt azoknak a dél-dunántúli favágóknak, akiket szép ígéretekkel csábított Németországba egy kurdi vállalkozó. Előzetes a holnap megjelenő Narancsból.
Kétszer is 85 ezer példányban jelent meg a megtévesztő felmérés Miskolcon. A kutatást vezető Zárug Péter Farkas egy városi önkormányzati cégtől kap rendszeresen 250 ezer forintot. A helyi egyetem fórumán már darabokra szedték az elemzést, később el is távolították a honlapról.
Csányi, Hernádi, Orbán – mindegyik kocsibeálló foglalt volt a napsütötte szombat délutánon, amikor a Felcsút Fehérvárra látogatott. A Vidi-stadion Mol-tribünje eközben elkezdett szétesni.
Eredménytelen volt a szakszervezet vezetésének lemondását követelő csoport és az elnök, Galló Istvánné miskolci egyeztetése. A kritikusok így jó eséllyel kilépnek a kormánynak – szerintük – behódoló szervezetből.
Nemrég az ózdi szocialista képviselő kétszer is a romák ellen voksolt: nyáron igent nyomott a vízkorlátozásra, majd a Roma Központot utasította el. Az MSZP parlamenti képviselője eközben a vízkorlátozás ellen emelt szót a helyszínen. Megpróbáljuk kideríteni, hogy meghülyült-e a párt, esetleg más oka van az ellentmondásnak.
Alig fél évvel a Szabadtéri Játékok éléről való eltávolítása után az Együtt 2014 parlamenti képviselő-jelöltségére kapott felkérést Bátyai Edina. A nyári hónapokban megfontolta az ajánlatot a kulturális menedzser, október 3-án már hivatalosan is Bajnai pártjának jelöltjeként mutatták be a Tisza-parti városban.
A pedagógusok többsége most szembesül azzal a döbbenetes helyzettel, ami a köznevelés terén az augusztusi jogszabály-módosításoknak köszönhetően kialakult.
Már a gyámhivatal is belekeveredett a minden ésszerű határon túlmenő bajai időközi választási kampányba. Plakáttenger, dinnyésautóra hajazó Fidesz-furgon, magukat halászléturistának kiadó pártaktivisták: a furcsa kampány helyszínén jártunk.
Egy kegyetlen gyilkossággal vált országos „hírűvé” Olaszliszka. A községről azonban kevesen tudják, milyen kitűnő óvodát működtet, ahova főleg hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Nemrég kitüntették az intézményt. Megnéztük, hogy miért.
A Vas megyei székhelyen senki sem szereti a kokainos videót, még a baloldaliakat is elrettenti Czeglédy Csaba akciója. Több forrásunk állítja: annyira mocskos a szombathelyi közélet, hogy ennek most csak a felszíne látszik. Az árulás sem kizárt. Helyszíni riport.
Ha már a siralmas anyagi helyzetet nem sikerül helyreállítani, jobb híján talán egy öltözködésre vonatkozó rendelettel akarták megmutatni, hogy igenis munka folyik a Kaposvári Egyetemen – véli az intézmény tanára. A magyarnarancs.hu-nak nyilatkozó, a dresszkód ellen meztelenül tüntető hallgatók nem lepődnének meg, ha megbüntetnék őket az akciójuk miatt.
A múlt hét végén ismét voltak időközi önkormányzati választások, mégpedig Baján és két kistelepülésen. Ezek eredményeiből még semmiféle következtetést nem lehet levonni - ám 2010 óta rendeztek már két időközi országgyűlési, és 359 időközi helyhatósági választást. Így együtt mutatnak-e bármit is?