Könyv

Ellökés vagy elengedés?

Viola Ardone: Gyerekvonat

Könyv

Magyarországon az első világháború után, civil szervezésű segélyakció keretében vitték a gyerekvonatok a nélkülöző, éhség gyötörte gyerekeket Nyugatra (elsősorban Hollandiába), hogy befogadó családok feltáplálják őket, míg a hányatott sorsú anyaországban valamelyest rendeződnek a viszonyok, a második világháború után azonban, hiába volt hasonló a gyerekek helyzete, nem támogatták a kapitalista Nyugat segítségnyújtását, sőt a több száz gyerek sorsát befolyásoló program maga is tabutéma lett. (A témában lásd korábbi interjúnkat: „Napi öt-hat pohár tej”, Magyar Narancs, 2020. április 2.; online megjelenés: „Iszonyú nyomorból kerültek ki az első résztvevők”, 2020. április 19.)

Olaszországban azonban a frissen megalakult köztársaságban hatalomra kerülő Olasz Kommunista Párt és a nőszövetség akciójaként a déli, elszegényedett nápolyi területekről kezdték el a rászoruló, félárva gyerekeket a jobb módú északra vinni. Ebbe az időszakba nyújt bepillantást e regény. A szerző egy kitalált figura, a beszélő nevű nyolcéves Amerigo Speranza egyes szám első személyű meséjén keresztül mutatja meg, milyen is lehetett ezeknek a gyerekeknek az egyáltalán nem kitalált története. Amerigo az első segélyvonatra kerül fel, és sem ő, sem a szülei nem lehettek teljesen biztosak abban, hogy valójában kik és hova viszik a gyerekeket, és visszajöhetnek-e valaha. Persze hamar kiderül, hogy tényleg ruhát, cipőt és új életet kapnak a „vonatos gyerekek”, de ennek „áraként” közben meg kell küzdeniük az új hely szokásaival, a befogadó családban levő gyerekek féltékenységével és a csúfolódással is. A megsegítés és a szolidaritás szép gesztusai mellett kibomlik előttünk az olaszokban mélyen gyökerező észak–dél ellentét, megtudjuk, mit jelent a szegénység stigmája, s azt is, milyen a jólét hónapjai után visszatérni a nyomorba, a saját szoba után visszakerülni egy olyan életbe, ahol a gyereknek saját ágya sincsen. Hogyan lehet feldolgozni az életre szóló változásokat? Árulás volt-e a kaland? És a szülők? Ők vajon elengedték vagy ellökték a gyereküket? Hogyan látja ezt egy gyerek és hogyan a visszaemlékező felnőtt?

Ardone gyerekhangon mesél, Amerigo narrációja pedig folyamatosan változik – fejlődik – a regény ideje alatt. Ahogy egyre távolodik a déli szegénynegyedtől, úgy lesz egyre felnőttesebb és műveltebb. Az elbeszélő hang és az egyén párhuzamos változása izgalmas ötlet, és van, hogy jól is működik, de sok helyütt kimódolt, papírízű a megszólalás. A szereplők – a zárkózott, érzelmeit kifejezni képtelen anya, a gyereknevelésbe beletanuló vénkisasszony, a nagycsaládos rokonok, a féltékeny testvér – csupa toposz, kartonfigurák, így nem meglepő, hogy a közöttük létrejött kapcsolatok ábrázolása is legtöbbször felszínes. A nagy általánosságok persze arra jók, hogy érezzük, mindez bárkivel megtörténhetett volna. Az Amerigóéhoz hasonló sorsokat azonban – az 1946–1952 közötti jótékonysági vonatok történetét – Olaszországban is elnyelte a hallgatás, a változó politikai széljárás. Ardone regénye ennek a hallgatásnak a szövetét kezdte felbontani: ahogy a magyar–holland kutatások eredményeként elkezdtek újra előbukkanni az egyéni és családi emlékezések, úgy ennek a kötetnek a legnagyobb erénye, hogy nyomában elkezdhették megismerni az olasz gyerekvonatosok valódi történeteit is.

Fordította: Todero Anna. Athenaeum Kiadó, 2020, 264 oldal, 3499 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.