Áll az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere a jogi egyetem nagyelőadójában, és huncut mosollyal nézi a hallgatókat. Nem, rajta kívül senki nem volt KISZ-tag, a felismerés pikantériája feloldja az esetleges politikai fenntartásokat tanár és diák között. Maradnak az érdeklődő politológusnövendékek és egy tapasztalt, de fiatalos szakember, aki bevezeti őket a Kádár-korszak rejtelmeibe.
Nem ritkák a hasonló összemosolygások ezen a késő délutáni előadáson. Stumpf egy szót se szól politikusi szerepéről vagy miniszteri múltjáról, így ha hallgatói közül valaki egy tibeti lámakolostorban töltötte volna az elmúlt öt évet, talán nem is fogna gyanút. Egy pillanatra se esik ki a szerepéből, de a sztárszínészekhez hasonlóan néha tréfásan kikacsint: "Ugye, azért tudjátok, ki vagyok?", a diákok meg visszamosolyognak, "Persze!", és az óra mehet tovább.
Mindjárt az első percekben érdekes olvasnivalókat ajánl: "Kéri Laci" egyik könyvét és egy friss Schlett István-interjút a Századvégből, amiről eszébe jut, hogy remek dolgozati téma lenne a politológiát oktató tanárok politikai szocializációjának elemzése. A felvetés komoly, páran kedvet is kapnak hozzá, az összemosolygás azért nem marad el. "Mi a nómenklatúra?" - kérdezi nevetve, és nem hangzik el Szili Katalin neve, de mindenki azonnal kapcsol, ő meg elmeséli, a kollégáival alapos nómenklatúrakutatást végzett a 80-as években. Más aktualizálások is előfordulnak néha, az előadó például elsuhan egy pillanatra Ron Werber, a regionális reform és az ügynökügyek fölött, de nem politizál, legalábbis nem bántó módon.
A Kádár-korszak ifjúságpolitikájáról mesél, vagyis a KISZ történetéről a kezdetektől egészen 1988-ig, de közben sokkal többet tesz: megelevenít egy letűnt korszakot. Olyan elfeledett alapfogalmak és nevek kerülnek elő, mint a KISZ-lakás és Biszku Béla vagy Komócsin elvtárs és a Hanság lecsapolása ("közösségteremtés kontra környezetvédelem" - jegyzi meg), illetve a 60-as évek értelmiségi fiatalságának a legendái: az illegális március 15-ék és a Sárga rózsa, a Koncz Zsuzsa- és az Illés-koncertek. "Ez is a KISZ volt - teszi hozzá -, a jó dolgokat éppúgy ott éltük meg."
Az elemzésbe arányérzékkel fűzött személyes emlékek színt adnak az órának. Stumpf visszaemlékezéseit a hercegkúti kisdobosévekről, a gesztenye- és papírgyűjtésekről vagy a táborozásokról talán még az ifjú szocialisták is szívesen meghallgatnák. Ugyanakkor egy percre se csap át üres sztorizásba: "Nem volt rossz. Valahogy természetesnek vettük a dolgot, a kommunista jelzővel együtt. Olyan mindennapi volt, hogy nem is értelmeztük. És így volt ezzel az a kétezer gyerek is, akivel a 80-as években interjút készítettünk a témáról." A rossz és a jó vonások elfogulatlan bemutatása nem jelenti a vélemény hiányát. Stumpf nem játszik bírót, iróniával érzékelteti a rendszer stupiditását és irracionalitását. Ítélkezni a diákok fognak a hallottak alapján, de az ítéletek nem lesznek idegenek Stumpftól. Mert sugallni végig sugall, ahogy a kis aktualizálásokkal is. Felnőtteknek beszél, felnőtt módra, de azért százszor többet tud náluk.
Saját kutatói múltja és a politológia 80-as évekbeli hőskora apropóján többször elhangzik Kéri és Gombár Csaba neve, a nagy tanároké, akikről a hallottak alapján igazán nem gondolnánk, hogy kedves kollégákból azóta politikai ellenfelek lettek. De Stumpfnak most mintha tényleg nem ez számítana, mintha a miniszteri kitérő után visszatért volna egy olyan értelmiségi világba, ahol még van közös nyelv, közös gondolkodás és közös alapértékek. "Gombár cikkei már számomra is klasszikusnak számítottak - meséli -, fiatal kutatóként frenetikus hatással voltak rám. Volt rátok mostanában szakfolyóirat frenetikus hatással?" Van, aki felelni próbál, bár Stumpf érzékelteti, hogy a közigazgatási rendszer szintelemzését valahogy mégse tartja egészen meggyőző válasznak.
"Az a világ sajnos elmúlt."
Stumpf profi előadó. Gondolatmenete logikus, meggyőző és tudományosan megalapozott, de a legkevésbé sem merev. Időről időre beszédbe elegyedik a hallgatókkal, kérdez és válaszokat kap, de azonnal zár, amikor eljön a továbblépés ideje. Semmi ridegség, semmi populizmus. Ha valaki szeretne sokat megtudni a Kádár-korszakról, és szeretne meghallgatni egy érdekes előadást egy volt minisztertől, nézzen csak be a Kecskeméti utcába szerdánként. Hetente egyszer, késő délután másfél órára egész normális országban érezheti magát, akármelyik oldalon áll is. Ezt csakis azért említem, mert Stumpf előadása alatt végig ott lapult a táskámban az aznapi újság, benne egy hétköznapi cikkel. Semmi különös: egy idős, hasított bőr kesztyűs hölgy egy polgári rendezvényen szembeköpött egy baloldali újságírót.
Zsuppán András
ELTE jogi kar, Egyetem tér 1-3., IX. terem, október 15-én 16 órától 17.30-ig
