1 tanár: Rá a sínre (Bárdos András)

  • Szabó Zoltán
  • 2003. november 6.

Könyv

Pedellus: Ön a MÚOSZ-ban és a Magyar Rádió sportosztályán tanulta az újságírást, most viszont egyetemi oktatóként próbálja átadni a televíziózásról szerzett tapasztalatait.
Villanynarancs

Bárdos András: Nagy tapasztalatom van már a tanításban, 1995 óta oktatok a filmművészeti egyetemen. Az évek során egyre több órát vállaltam el, most már hetente nyolc órát tartok, köztük politikai újságírást, kommunikációt és televíziós műsorvezetést. Az elmúlt évek alatt a diákjaim segítségével kialakítottam egy tanmenetet, sőt tavasszal a feleségemmel közösen letettük a DLA fokozatot, ami tulajdonképpen ugyanazt a szakmai szintet jelöli, mint a PhD, csak nem tudományos, hanem művészeti téren. A cím megszerzéséhez írnunk kellett egy tanulmányt, amit a későbbiekben szeretnénk felhasználni egy, a műsorvezetés gyakorlatát és alapszabályait ismertető tankönyv megírásához.

P: Mi a véleménye a magyar médiaoktatás helyzetéről?

BA: Évente több száz ember végez különböző egyetemeken, kommunikáció szakon, ennyi újságíróra pedig egyszerűen nincs szüksége a magyar médiának. Nem tudom, hogy a színművészeti egyetem oktatása miben tér el más iskolák tantervétől, csak a végeredményt látom. Annyi biztos, hogy sok sikeres újságírót ismerek, aki a színművészetin végzett, és kevesebbet, aki máshol.

P: Sokak szerint egyáltalán nincs szüksége szakmai ismeretekre annak, aki televíziós karrierre vágyik, hiszen manapság már a híradós műsorvezetők is sokkal inkább előadóművészek, mint újságírók. Kell-e egy hírolvasónak értenie, amit beszél?

BA: Ismerek olyan műsorvezetőt, aki egy órával az adás előtt bemegy, át sem nézi a szöveget, leül a kamera elé, és felolvassa a híreket, pedig azt sem tudja, miről beszél. Mégis annyira tehetséges, hogy a nézők elhiszik neki, hogy ő egy jól tájékozott újságíró. Én reggeltől estig a szerkesztőségben ülök, figyelek arra, hogy tudjam, miről szólnak a hírek, mégis lehet, hogy a nézők rajtam kevésbé látják a felkészültséget, mint azon hírolvasón, aki először a súgógépről értesül a világ eseményeiről. A szakmai felkészültség nem érdekli a kereskedelmi televíziók vezetését, kizárólag a nézettségre és a műsorvezető népszerűségére figyelnek, ennek ellenére én mégis újságíróként dolgozom a Tényekben, talán, mert amikor a Magyar Rádió sportosztályán kitanultam ezt a szakmát, azt láttam, hogy keményen meg kell dolgozni a sikerért. Göring mondta, hogy mikor a kultúra szót hallja, a pisztolyához kap. Édesapám ezt megfordította, és azt mondta, hogy mikor a pisztoly szót hallja, mindig a kultúrájához kap. A szakmai tudás és a felhalmozott műveltség a biztosíték számomra, hogy soha ne jusson ordító közhely az eszembe. Nekem muszáj biztosnak lennem magamban, mivel nincs elég önbizalmam. Csak akkor vagyok nyugodt, ha felkészülten és összeszedetten érkezem a stúdióba.

P: Érdemes-e négy-öt évig egy egyetemi előadóban gubbasztva tanulni az újságírást? Nem ér-e többet a gyakorlat?

BA: Véleményem szerint az újságírás és a televíziós szakma kilencvenöt százaléka megtanulható, csak sajnos a maradék öt százalékon múlik az, hogy valaki jó újságíró lesz-e. Teljesen képzetlen emberből is lehet sikeres műsorvezető, de egy képzett újságíró szerintem hosszú távon is meg tudja őrizni a sikerét, mivel a tudására támaszkodva képes lesz állandóan megújulni. Az egyetemen megszerzett tudás és műveltség arra jó, hogy legyen miből elbutulni. Aki húszévesen elkezd dolgozni, nem olvas, nem művelődik, és csak a tehetségére bízza magát, az lehet, hogy pár évig sikeres lesz, de utána menthetetlenül kiég.

P: Igaz-e, hogy a sajtóban a szakmai tudásnál, sőt a tehetségnél is többet számítanak a kapcsolatok?

BA: Persze vannak személyes kapcsolatok, be lehet nyomni bárkit, de nagyon nehéz bent tartani egy tehetségtelen embert. A kereskedelmi csatornák negyedévente megkapják azt a felmérést, amiből feketén-fehéren kiderül, hogy egy médiaszemélyiséget hány ember utál, és hány ember szeret. Ebben a felmérésben szerepel egy úgynevezett burning out mutató is, ami megmondja, hogy a nézők mit várnak még tőled, hogy akarnak-e még a képernyőn látni. Hiába szeretnek sokan, ha magas ez a mutató, akkor a menedzsment már arra gondol, hogy ennek az embernek már vége, és ha nem nyírom ki, akkor ő nyír ki engem. Persze meg lehet menteni valakit, egy ideig taszigálhatják műsorról műsorra, de előbb-utóbb akkor is nyilvánvaló lesz a bukás.

P: Egyengeti-e a tanítványai karrierjét?

BA: Nagyon tehetséges fiatalok tanulnak a színművészeti egyetemen, ezért természetes, hogy a médiában is dolgozó tanárok szinte szétkapkodják őket. De ez nem csak erre a szakra jellemző, hiszen például a bölcsészkaron is előfordul, hogy egy-egy professzor maga mellett tartja a legtehetségesebb diákjait, a különbség csupán annyi, hogy míg egy angol szakon évente kétszázan végeznek, addig nálunk háromévente mindössze tízen, így mindenkire külön tudunk figyelni. De nem kivételezek velük, nem fogom a kezük munka közben, csak ráteszem őket a sínre, aztán feléjük sem nézek. Énhozzám senki ne jöjjön, ha valami gondja van, senki ne panaszkodjon, hogy valaki bántja!

P: Létezik-e egyáltalán televíziós karrier egy olyan országban, ahol mindössze három csatorna működik?

BA: A generációm a kilencvenes évek közepére eljutott oda, ahova nem szabadott volna ennyire hamar: a csúcsra. Mi uraltuk a médiát, elég, ha csak Pálffy Istvánra, Sváby Andrásra, Geszti Péterre, Friderikusz Sándorra vagy éppen Rókusfalvy Pálra gondolunk. 1998-ban, harmincnégy évesen vezettem az első miniszterelnöki vitát, 2000-ben hírigazgató lettem az RTL Klubnál, és 38 évesen már életem második miniszterelnök-jelölti vitáján voltam moderátor. Hat éve egy helyben járok, mert nem tudok hova előrelépni. A pályakezdőknek ráadásul azt is figyelembe kell venniük, hogy a magyar média annyira gyorsan változik, akkora a fluktuáció, hogy lehetetlen két hétnél hosszabb távra tervezni. Lehet, hogy hosszú képzés helyett jobban megéri fiatalon elmenni egy show-ba, röfögni, hazudni vagy állatságokat beszélni a kamera előtt. De lehet ezt máshogy is.

Szabó Zoltán

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.