Gyerek+könyv

Mosonyi Aliz: Az öreg kisasszony autósmeséi

Könyv

Ha valakinek kétsége támadna, hogy jó ötlet-e egy öreg kisasszonyt és egy öreg autót a mesekönyv főhősévé tenni, ne aggódjon: az. Bár Mosonyi Aliz legújabb történeteiben nincsen se sárkány, se nagyobb ellenség, a világszép hercegnő meg éppenséggel hisztérika, a szösszenetnyi mesék izgalmasak és szerethetők. Mindenkinek másért: míg a gyerek gurgulázva nevethet a szemtelen bolhán és szögeken, az autózni vágyó kompótokon vagy a világ végére igyekvő kutyán, addig a felnőtteknek is jut bőven poén, legyen szó a régi híreket kántáló autórádióról, a magát indokolatlanul féltő porcelánkutyáról, a szomorú tolvajról, aki elhagyta fél pár kesztyűjét, így nem tud többé lopkodni, vagy a rendőrről, akinek az ötven kilométeres sebesség a kedvence. A tárgyak beszélnek hozzánk, az öreg autó eldöcög bárhová, az öreg kisasszony pedig szelíden, de azért jól megmondja a magáét mindenkinek. A sztorik egyszerűek és mégis abszurdak, néhány sor elég egy világ körüli utazáshoz Dániától a Rottenbiller utcáig, vagy akár az elmúlás keserédes felvillantásáig. A rossz csak az benne, hogy amint belekerülünk egy történetbe, máris vége, és kezdődik egy újabb, ugyanazzal a kezdőmondattal és végszóval, pedig az öreg kisasszony és autója megérne néhány hosszabb mesét is. De azért esti mesének, fáradt szülőknek, nevetni, utazni, kalandozni vágyó kicsiknek tökéletes ez a pár oldal, amit Medve Zsuzsi színes-szagos rajzai tesznek még élethűbbé és viccesebbé. Sőt, néha maguk a rajzok mesélnek csak igazán.

Magvető, 2015, 64 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.