A szorongás kora gyermekségünktől végigkíséri életünket. Az oktatás gépezetébe kerülve legalább három közegnek - család, iskola, kortárs csoport - kell egyszerre megfelelnünk, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy újra és újra választani kell közülük. A középiskolában sem jobb a helyzet: ha elitgimi éltanulói vagyunk, akkor azért stresszelünk, ha a szamárpadból nézünk farkasszemet a követelményekkel, akkor azért. Az évszázados lélektudomány is legfeljebb beletörődésre intheti a népet. "Megmarad egyik illúziónknak - írja Fritz Riemann, a neves német pszichoanalitikus -, hogy azt higgyük, lehetséges élnünk szorongás nélkül is; a szorongás hozzátartozik létezésünkhöz, halandóságunk tudatának tükröződése. (...) Azokat a módszereket, amelyek szorongásmentességet ígérnek számunkra, szemléljük kétkedéssel; ezek az emberi létnek nem felelnek meg, és megvalósíthatatlan várakozásokat ébresztenek."
Hétköznapi neurózisok
Az egyetemisták, főiskolások népbetegsége a GAD (General Disorder), vagyis a generalizált (általános) szorongás. Legfőbb pszichopatológiai jellemzői az olyan félelmek, amelyek nem kötődnek valamely jól meghatározható tárgyhoz, helyzethez vagy tematikához. Ezek nagy része a kívülálló számára teljesen indokolatlannak, de legalábbis túlzottnak tűnik. A szorongást nehéz kontrollálni. Gyakorta maguk a "betegek" is tisztában vannak azzal, hogy paráik alaptalanok. Az olyan, rettegéssel várt eseményekre, mint egy nem túl nehéz vizsga, visszatekintve nem értik, miért is izgulhattak annyira. Ennek ellenére a következőre is gyomorideggel indulnak el.
Dr. Vizi János tanulmánya szerint a GAD-ben szenvedők hiába válnak kiválóvá egy területen, és ennek hiába vannak tudatában, ez nem csökkenti szorongásukat. A kompetencia hiánya miatti rettegés a képzettséggel gyakran megszűnik, megmarad azonban a félelem, hogy mások inkompetensnek tartják őket, illetve elveszítik fontos emberek bizalmát, támogatását.
Z. harmadéves, gyakran van maga alatt. Fél a jövőtől, de a jelentől is: attól, hogy félresiklik az élete. Bár jól teljesít az egyetemen, retteg attól, hogy egyszer valamit elront, és kiesik a pikszisből. A szorongás rengeteg energiáját emészti fel, többet, mint maga a tanulás. Emiatt hullafáradt sokszor.
A fáradtságérzet teljesítménycsökkenéshez vezethet, olykor a hétköznapi feladatok ellátása is hihetetlen erőfeszítésbe kerül. A szorongás akadályozza a koncentrálóképességet, a hallgató néhány oldal után elveszti a fonalat, nem emlékszik rá, hogy mit olvasott, elkalandozik a figyelme. A generalizált szorongás alvászavarokkal is járhat: a beteg hiába kimerült, alighogy lefekszik, pörögni kezd az agya, reggel fáradtan ébred. Nincs energiája, életkedve.
L. nevetséges dolgokon elszámolja a zéhá-it, háromnegyedig elkészül a beadandókkal, aztán nem fejezi be. Nem tudja megmagyarázni, miért, de egyszerűen nincs kedve az egészhez, hiába van ott az asztalon, majdnem készen.
A GAD tünetei stresszhelyzetben, megterheléskor felerősödnek, nyugodt körülmények között átmenetileg akár meg is szűnhetnek.
A társadalom ámokfutása
Lisznyai Sándor pszichológus, tanácsadó tapasztalatai szerint a lelki problémák legmélyebb oka talán az, hogy az embereknek egyre kevesebb idejük van megélni saját gondjaikat. A társadalom nem biztosít erőforrásokat arra, hogy saját magukkal is foglalkozzanak. Rengeteg egyetemista egzisztenciális problémák miatt dolgozik, és sokan úgy érzik, hogy még az egyetem alatt "dobbantani" kell, különben nem lesz belőlük semmi.
A felsőoktatásban részt vevő fiataloknak manapság túl sok életfeladatuk van egyszerre. Már az egyetemi évek alatt is erősek a sikerkritériumok: az emberekbe beleivódott, hogy kinek hol kell tartania, hány éves korára mit kell elérnie, hány vizsgát kell letennie és milyen eredménnyel, hogy álljon társas kapcsolataival, milyen az az élet, amit élnie kell. Könnyű kiesni azokból a társadalmilag elfogadott kritériumokból, amelyek a "normális" életet jelentik. Lisznyai úgy látja, hogy a "helyes" életnek egyre szűkebb a spektruma. Nagyon kevéssé toleráns a világ. Nincs idő a fejfájásra, csak úgy, mint az ismert reklámban. Rögtön vesztessé válik, aki halasztani akar egy fél évet, mert egy kicsit széjjelebb van esve. Erre nincs tér, nagyon nehéz visszaintegrálódni.
Cs. már megszokta a "rossz időszakait", megtanult együtt élni velük. Probléma akkor van, amikor vizsgaidőszakban tör rá egy átlagosan 2-3 hetes "hangulat". Ilyenkor ugyanis képtelen foglalkozni a követelményekkel. Persze közben fél, hogy elcseszi az életét. Ilyenkor a maga módján próbálja enyhíteni a tüneteket: kocsmázik, dohányzik. Gyógyszert nem akar szedni, túl könnyű megoldásnak tartja.
Lógok a szeren
A tanácsadó pszichológus tapasztalatai szerint nagyon sok egyetemista szed valamilyen antidepresszánst. Ha valaki nagyon szenved, nagyon szorong, az mindig nehéz döntés elé állítja a szakembereket. Belefoghatnak valamiféle "homály" terápiába (amiben találnak valami bűnbakot, és sose lesz esetleg vége), vagy elkezdik gyógyszerezni a rászorulót.
H. nem tud megszólalni egy vizsgán. Nem érti, miért. Hirtelen nincs rá energiája. Nem érzi magát képesnek rá. Úgy érzi, kiesik a világból. Depresszív gondolatai támadnak. Kimegy.
Sokan idegenkednek attól, hogy mesterségesen, kémiai úton manipulálják érzéseiket, személyiségüket (lásd keretes írásunkat). Vannak azonban olyanok is, aki egyáltalán nem szeretnének "meggyógyulni ".
K. sokat szorong, saját bevallása szerint mániás depressziós. De semmi pénzért nem akarná legyőzni betegségét. Úgy gondolja, ha kezeltetné magát, eltűnne az a plusz, ami miatt másképp látja a világot, ami miatt alkotni tud. Ami miatt kritikusabb, érzékenyebb mint mások, mint a "normális" emberek. Más kérdés, hogy szorongás nélkül boldogabb lenne. Hiszi, hogy "ő, csak ő a bátor / s a jó, csak a boldogtalan hős".
Lisznyai Sándor szerint K. állapotát depresszív realizmusnak nevezik. A "normálisak" látásmódja pedig egyfajta "pozitív illúzió". A depressziósok igazából jól látják a dolgokat, csak nem kell - vagy legalábbis nem célszerű - odafigyelni annyira. De ez választás kérdése. Joguk van ehhez az életmódhoz. "Nem baj az - fejti ki Lisznyai -, ha a fiatalok egy kicsit szélsőségesebben gondolkoznak egy csomó dologról. Ha ezek a szorongások teret kapnak, az egy adaptív, tehát jó dolog a társadalom szempontjából. Mert kap egy visszajelzést, hogy jó irányba mennek-e a dolgok. A gyógyszerekkel, a kezeléssel pont az a gond, hogy ez a megnőtt érzékenység, szorongás nem fogalmazódik meg."
R. Andróczy Orsolya
Gyógyszerek
A korszerű antidepresszánsok nem kívülről visznek idegen anyagot a testbe (mint amikor az ember bekap egy marék amfetamint, amitől elönti a szerotonin az agyát), hanem a szer blokkol bizonyos belső mechanizmusokat, tehát közvetetten fejti ki hatását. A szervezet válaszreakciói organikusak, harmonikusan illenek a személyiségbe.
A szorongás oldására ma a pszichiáterek általában Xanaxot vagy Rivotrilt írnak fel. Az utóbbi években Magyarországon is piacra került az azapironszármazékok közé tartozó Spitomin. A szorongásos problémák hosszú, hónapokig tartó, folyamatos kezelést tesznek szükségessé. A legtöbb adat a kognitív viselkedésterápia hatékonyságát támasztja alá, amelyet gyakran kombinálnak különféle relaxációs módszerekkel. A legjobb eredmény a korszerű farmakoterápia és valamely pszichoterápiás módszer kombinációjától várható.
A szociális fóbia
Egyes vizsgálatok szerint Magyarországon minden tizedik 18 éves fiatal szenved szociális fóbiában, ebben a szélsőséges, krónikus szorongásos betegségben. Legfőbb tünete a társaságtól, a nyilvánosságtól való félelem. A beteg gyakran nem mer kimenni az utcára, pszichoszomatikus rohamok fogják el, ha emberek közé kerül, általában szégyelli magát, "bocs´, hogy él", kerüli a rászegeződő tekinteteket. Nem ritkák a szövődmények, a depresszió, a kényszerbetegségek, az alkohol- és drogfüggőség sem. A tünetek egyénenként változhatnak: van, aki a megszokott környezetén kívül senki más társaságát nem viseli el, mások csak bizonyos helyzetekben, például evés közben vagy a mosdóban igénylik az egyedüllétet, és sokak számára áthidalhatatlan nehézséget jelent a nyilvános szereplés. A szociális fóbia a felsőoktatásban is komoly hátrányt jelenthet az érintettekre nézve: gyakran romlik a teljesítményük, ami tovább növeli bennük az önkritikát. A lemorzsolódást is gyakran okozhatják az ilyen betegségek, akármilyen tehetséges vagy rátermett egyébként a hallgató.
A legtöbb felsőoktatási intézményre jellemző a tantárgyszabadság, ami padlóra küldi azokat, akiknek amúgy nincsenek jó szociális készségeik. Egy olyan rendszerben, ahol a hallgatók akár minden órán másokkal vannak együtt, könnyen kieshetnek a közösségekből.
