Cigány egyetemista - már a kifejezés is furcsán hangzik, mint amikor két, lényegét tekintve össze nem illő fogalom kerül egymás mellé. Tudjuk persze, hogy előfordul az ilyesmi, hasonlóan a zsidó érsekhez, a női dj-hez vagy a melegjogi aktivista lelkészhez, de a gyakorlatban ritkán látunk ilyesmit, legalábbis ha valamelyik pesti vagy nyugat-magyarországi egyetemen morzsoljuk húszas éveinket. A cigány egyetemistákról tudjuk még, hogy sokkal több kellene belőlük, csak hát ez egyelőre lehetetlen, mert előbb a nyolc általános gondját kellene megoldani. És egy-egy drámai hangulatú kisebbségi választás után, amikor az "elektronok" újfent felemlegették egymás anyukáit a gulyásoskondér körül, felhangzik a sóhaj: "Színvonalas roma értelmiség nélkül..."
"vatos becslések
A mítoszokkal ellentétben cigány egyetemisták ma már meglehetős számban lelhetők fel, legalábbis ha jó helyen keressük őket. Nem mintha könnyű lenne megállapítani, ki is a cigány egyetemista. A legbiztosabb támpontot a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (Macika) ösztöndíj-kimutatásai jelentik, amelyekről Forray R. Katalin, a pécsi egyetem romológia tanszékének vezetője készített elemzést. E szerint a juttatást évről évre ezren veszik igénybe. Gábor Kálmánnak, az Oktatáskutató Intézet munkatársának egy idén készült felmérése azt mutatta ki, hogy a 200 ezer főnyi nappali tagozatos diák 1,2 százaléka, míg az esti és levelező tagozatosok 2,5 százaléka vallotta magát romának, ami több mint kétszerese az eddig ismert számadatoknak. Ez az eredmény azért is meglepő, mert öt évvel ezelőtt alig pár száz roma diák vett részt a felsőoktatásban: az áttörés évada 1998-99 volt, amikor háromszor annyi romát vettek fel, mint addig. Ezt a jelenséget sokan szeretik a kormány- és önkormányzatváltásnak betudni, bár Forray R. Katalin szerint egyszerűen ekkorra értek be tíz év hullámzó szociálpolitikai erőfeszítései. A kedvező tendencia azóta is tart, a cigány diákok között nyolcszor több elsős van, mint ötödéves. Ez akkor is figyelemre méltó adat, ha beleszámítjuk a hároméves főiskolai képzéseket.
A cigányok által elnyerhető összegek mértékéről meglehetősen tág becslésekkel lehet találkozni a havi 50-60 ezer forinttól egészen a 120 ezerig, de ez nagyban függ a diák ügyességétől és pályázási képességeitől is. A főbb források a már említett Macika mellett az Open Society Institute (OSI), a Romano Kher és a Romaversitas Láthatatlan Kollégium, melynek ösztöndíjait felerészben szintén az OSI finanszírozza. Ennek alapján már nem is olyan meglepő következtetés, hogy az egyetemista cigány fiatal számára tulajdonképpen nem az anyagiak jelentik a legnagyobb problémát, sőt, gyakran ő válik a rossz körülmények között élő család legjobb keresőjévé. Mivel viszonylag kevés cigány diák él olyan kimagaslóan jó életkörülmények között, hogy a Macika anonim és feltételhez nem kötött ösztöndíjairól egy nagyvonalú gesztussal lemondjon, a nyilvántartott ösztöndíjasok számát csak az álcigány pályázók torzíthatnák el. A megkérdezettek szerint azonban a jászladányi példa a felsőoktatásban még nem vált népszerűvé, így legfeljebb néhány elszigetelt esetről lehet szó. Néhány évvel ezelőtt például a műszakin váltott ki kisebb botrányt egy visszaélés.
Kerülő utakon
A szervezetek az identitás igazolására általában ajánlólevelet kérnek a helyi cigány kisebbségi önkormányzattól, ezt azonban nem nehéz beszerezni, és tényleges szerepvállalás ritkán áll mögötte. Közismert tény, hogy a romáknak éppen elég okuk van arra, hogy kifelé lehetőség szerint titkolják származásukat. A Romaversitast 1996-ban azzal a céllal hívta életre a Roma Polgárjogi Alapítvány, hogy roma identitású értelmiséget neveljenek, a tagságból mégsem meri mindenki vállalni a közéleti aktivitást. "A cigányoknál sok esetben pont az az illúzió adja a felhajtóerőt a továbbtanuláshoz, hogy megszabadulhatnak attól a közegtől, amelybe beleszülettek, és ezzel együtt az előítéletektől is" - magyarázza Havas Gábor, a szakkollégium oktatási igazgatója.
Erős túlzás lenne tehát azt állítani, hogy csupán a jómódú cigány középosztály taníttatja a gyerekeit; nem ritkák a nélkülözéstől az egyetem kapujáig vezető karrierek. A diákok majd´ fele faluról kerül a felsőoktatásba, de a városiak túlnyomó része is megjárta a nyomor legmélyebb bugyrait, vagyis minden hozott szociokulturális hátránnyal "büszkélkedhetnek", ami Magyarországon elképzelhető.
Nyári József ma olasz szakos egyetemista a pécsi egyetemen, és egy sokmilliós Phare-pályázatokat elnyerő és sikeresen kezelő egyesület, a Faág vezetője. ´ maga is állami gondozottként kezdte, ma társaival együtt állami gondozott cigány fiatalok patronálásával és jogvédelmével foglalkoznak. Számításuk szerint pártfogoltjaik közül sokan ugyanezt az utat járják majd be. A Faág kis belvárosi "irodája", valójában egy öreg pécsi polgárház hátsó szárnya, az odatévedő idegennel is azonnal megérteti, miért lehet egy ilyen kezdeményezés sikeres. A cigány kulturális és közéletet a közvélekedés szerint ellepik a pénzszerzésre szakosodott álegyesületek. A Faág viszont az önszerveződés ideális példája: egymást jól ismerő cigány fiatalok a pécsi egyetemről, akik nemcsak képesek másokért dolgozni, de közben jól is érzik magukat: szól a zene, valahol étel készül, a kerti asztalnál élénk beszélgetés folyik. Nyári József azonban azt is megjegyzi, hogy a korai egyesületi és közéleti szerepvállalásnak megvannak a maga veszélyei, mivel sokan nem találják meg a megfelelő egyensúlyt, és végül a tanulás látja a jó szándék kárát. Ez is okozhatja a cigány egyetemisták között oly gyakori lemorzsolódást, igaz, a család és a régi közösség visszahúzó ereje még nagyobb.
A legtöbb cigány fiatal hosszú utat jár be az egyetemig, a klasszikus gimnázium-érettségi-felvételi ma még inkább kivételnek számít (lásd keretes írásunkat). Mivel a szülők számára a szakma kitanulásának nagyobb jelentősége van, mint a ködös gimnazista álmoknak, sokan előbb szakiskolát végeznek, majd kétéves érettségifelkészítés és más kacskaringók után vágnak neki az egyetemnek. Felsőoktatási tanulmányaikat sokan végzik munka mellett, esti vagy levelező képzésben, és a nappalisok átlagéletkora is magasabb nem cigány társaikénál. A cigány hallgatók élete a legtöbb tekintetben minőségileg különbözik az átlag gádzsó diákétól: jó néhány családfenntartó, házas ember, két-három gyermek apja (a családos nők általában otthon maradnak). Jellemző az is, hogy legtöbbjük élete valamelyik pontján találkozott olyan tanárral, pappal vagy támogatóval, aki felfedezte a tehetségét, és további tanulásra biztatta.
A rossz családi háttér és a gyengébb iskolázottság egyaránt magyarázza, hogy a romák milyen jellegű szakokra kerülhetnek be. Orvost, jogászt, közgázost keveset találunk közöttük, a legtöbben inkább pedagógusnak tanulnak, főleg tanárképző főiskolán vagy a tanító- és óvónőképzésben. A bölcsész szakok közül a szociális munkás és a szocpol a legnépszerűbb, itt ők adják a hallgatók többségét. Érvényesül egy külső faktor is: a Kurt Lewin Alapítvány speciális felvételi előkészítői biztosítanak ily módon "mesterséges utánpótlást" ezeknek a romló presztízsű szakoknak. Meglepő viszont, hogy sokan vesznek részt a műszaki képzésben. A szakirányok tehát kissé egészségtelen szerkezetet mutatnak, az értelmiségi elitoktatásba egyelőre kevés cigány jut be, és a mindenkori kormányzat által hiányolt roma rendőrökre se bízhatjuk még egy ideig biztonságunkat, jelenleg ugyanis mindössze négyen tanulnak ezen a területen. De túl kevés az egészségügyis és a hittudományis is, pedig az evangelizáció a súlyosan elmaradott viszonyok között élőknél fontos szerepet tölthetne be. Általános cigány probléma az idegennyelv-tudás hiánya, emiatt sok diáknak évekig kell várni a diplomájára.
A pécsi szál
Magyarországon a legtöbb cigány diákot a pécsi egyetemen találjuk. Sok roma tanul az ELTE-n és a nagy vidéki egyetemeken, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden. Kevesen jutnak be az egyházi felsőoktatásba, és elkeserítő az is, hogy a híresen sok cigány által lakott Szabolcs-Szatmár-Bereg központjában, Nyíregyházán csak 34 főiskolást találunk. Itt valószínűleg a minden más vidéknél rosszabb életkörülményekben keresendő a magyarázat.
Pécs nemcsak számszerűleg vezet, de itt működik az egyetlen romológia szak is (tanszékből van még kettő, Kaposváron és Zsámbékon, ezek azonban alárendelt szakok - értsd: tényleges oktatás híján egyelőre nem lehetnek túl aktívak), valamint a Gandhi Gimnázium meg számtalan cigány egyesület és civil szervezet. Pécs első a szellemiek terén is: sehol annyi kezdeményezéssel, tenniakarással, elszánt emberrel nem találkozhatunk, mint a dél-dunántúli városban.
Orsós Anna beás nyelvtanár, az Amrita Egyesület és a Gandhi alapító tanára szerint a városban tulajdonképpen minden a Gandhival kezdődött a 90-es évek elején. A Gandhi hatosztályos gimnáziumként indult, mely a gyerekeket az elmaradott Pécs környéki falvakból toborozta. A tehetségkutatásra indult gandhis tanárok azonban az iskolalátogatásokkor olyan 12 évesnél idősebb gyerekekkel is találkoztak, akik számára a Gandhi már nem volt megfelelő. Kezdetben csak 8-10-en jöhettek a városba, ahol kollégiumi körülmények közé kerültek a gimnázium épületében, és a város más középiskoláiba iratkoztak. Így jött létre az Amrita, amely a Khetanipe nevű, elsősorban oláh cigányokat segítő szervezet mellett az egyik legsikeresebb cigány egyesület. Miután az Amrita szervezőit személyi ellentétek miatt elbocsátották a Gandhiból, ők folytatták a munkát, egyre több gyerekkel. Klubok, rendezvények, nyári tábor, újságkiadás, korrepetálás - az Amrita körül pezsgő diákélet alakult ki. A siker titka ismét a lelkesedés és a szoros baráti kör, a jó csapat volt. Ma már van saját közösségi házuk, közben a diákok sorra bejutottak az egyetemre, amiben nagy szerepet játszott az egyesület támogatása. Mára a régi pártfogoltak váltak pártfogóvá, és egykori tanáraiktól átvették az egyesület vezetését is, ami nem ment konfliktusok nélkül. Az Amrita a pénzhiány miatt egyelőre takaréklángon működik.
A Gandhi mellett a falusi tehetségkutatással foglalkozik a mánfai kis Collegium Martineum és az alsószentmártoni plébánia is, ebben a száz százalékban cigányok lakta baranyai faluban sok gyerek köszönheti pályakezdését a helyi plébános (egyébként az egyetlen nem cigány) lelkesedésének. Az ilyen intézmények azonban, bár nagy médiafigyelmet kapnak, jellegükből eredően csak kevés egyetemistát tudnak "leszállítani". A Gandhi rémes lemorzsolódási arányai köztudottak. A senki által nem ismert uránvárosi nevelési központból például több diák érkezik az egyetemre, mint a fent említett helyekről együttvéve.
A 2001 óta működő romológia szak a cigány egyetemi élet új központjává vált. Bár még mindig csak négy oktatóval és igen szűkös anyagi viszonyok között működhet, az országban először itt valósult meg a magas szintű cigány népismeret és nyelvoktatás. Tavaly Phare-támogatással alapították a Wislocki Henrik Szakkollégiumot, saját újságot indítottak WHS címmel, ösztöndíjakat folyósítottak és tudományos kiadványokat jelentettek meg. A romológia a kishitű jósolgatások ellenére sem vált "büfészakká", annál is kevésbé, mert csak párosításban, második szakként végezhető. Forray R. Katalin kiemeli az egyetem támogatásának jelentőségét: a széles körű autonómia rendszerében minden azon múlik, van-e elég elszántság az adott intézmény vezetőségében az új szak létrehozására. Példájukat eddig még sehol nem követték, bár az ELTE tavaly tett egy kísérletet.
Mi a pécsi titok? Számos magyarázatot találhatunk, például a civil szerveződés erős hagyományait, a város befogadó, nyílt szellemiségét (a közeli Kaposváron annak idején megakadályozták a Gandhi létrejöttét), a kisebbségek, németek, horvátok, cigányok régi jelenlétét. Fontos lehet az is, hogy Pécs nem egyszerűen egy sok cigány által lakott régió központja, hanem a hazai beások "fővárosa". Ez a kis nép, mely egy különleges újlatin nyelvet beszél, és elutasítja a roma megnevezést, kizárólag a Dél-Dunántúl falvait lakja; hagyományosan fogékonynak tartják őket a tanulásra, a többséghez való alkalmazkodásra és a békés, munkás gyarapodásra. Pécsett Orsós Anna diákjai körül egy bizonytalan, tapogatózó kelet-közép-európai "nemzetté válás" kísérlete indulhat meg. Az első lépés ezúttal is a nyelvújítás, a beás nyelv modernizálása, mellyel kapcsolatban már születtek sikerek: létezik akkreditált nyelvvizsga, lefordították a János vitézt és Jókai Cigánybáró című kisregényét. Itt oláh cigányok és romungrók is szép számmal tanulnak, és a jövendő romológusok jelentős része a magyarok közül kerül ki.
Zsuppán András
A harmadik évezred elején a cigány tanulók nagyjából 20 százaléka jár érettségit adó középiskolába, míg az összlakosságnál ez az arány 70 százalék. A tanulmányok általában a szocializációs eltéréseket, a nyelvi problémákat, a szociális helyzetet és a hátrányos megkülönböztetést jelölik meg az elmaradás okaiként. Feltűnő az is, hogy mind az általános, mind a középiskolákban sokkal rosszabbak a körülmények, ha nagyobb a roma tanulók aránya: felmérések ékes bizonyítékul szolgálnak az iskolák felszereltségében, a tanárok képzettségében és felkészültségében megmutatkozó különbségekről. A roma diákok által frekventált középiskolák általában nem tartoznak a magas felvételi arányú intézmények közé.
A helyzetet megfejeli a demográfia: míg az összlakosságban az utóbbi két évtizedben egyharmadával csökkent a születések száma, a cigány kisebbség aránya exponenciálisan nő. Jelenleg az általános iskolások nagyjából egytizede cigány, 2030-ra viszont 20 százalékra emelkedik az arány. Már csak ezen körülmény is elkerülhetetlenné teszi a közoktatás újragondolását.
