Akadozó orosz utánpótlás, Kárpátalja destabilizálása, vegyifegyver-kérdés – hírösszefoglaló az Ukrán helyzetről

  • narancs.hu
  • 2022. március 22.

Külpol

Mindeközben az elmúlt napon is több mint tízezer menekült érkezett Magyarországra.

Washington szerint Oroszország vegyi és biológiai fegyverek bevetését fontolgatja Ukrajnában. Joe Biden amerikai elnök beszélt erről hétfő este, és arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés „súlyos” nyugati választ vonna maga után. Nem vesz tudomás a valóságról – mondta Biden az orosz elnökről, Vlagyimir Putyinról, arra utalva, hogy Moszkva nemrég az Egyesült Államokat vádolta meg vegyi és biológiai fegyverek európai készenlétben tartartásával. „Ez egyszerűen nem igaz. Ezt szavatalom” – hangsúlyozta az elnök Washingtonban, amerikai üzleti vezetőkkel tartott találkozóján. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője a Twitter közösségi oldalon azt írta, hogy „most, hogy Oroszország hamis vádakat fogalmazott meg, és úgy tűnik, Kína is átveszi ezt a propagandát, figyelemmel kell kísérnünk a vegyi vagy biológiai fegyverek esetleges orosz bevetését Ukrajnában”. Biden hétfőn beszélt arról is, korábban figyelmeztette orosz kollégáját, hogy Amerika kritikus infrastruktúrája elleni kibertámadások esetén az Egyesült Államok határozott választ fog adni.

Az ORFK kedd reggeli közlése szerint Magyarország területére 2022. március 21-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 5 743 fő, a román-magyar határszakaszon 5 247 fő lépett be. Mint írják, a háború viszontagságai elől menekülők a rendőrségtől továbbra is minden segítséget megkapnak. Mint tegnap beszámoltunk róla, a budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot hétfőtől a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára. A Keleti és a Nyugati pályaudvaron ezt követőn csak információs pontok működnek, a háború elől menekülőket pedig buszokkal szállítják át a két pályaudvarról, illetve Kőbánya felső vasútállomásról a BOK csarnokba.

Az ukrán válságról tárgyal az ENSZ Közgyűlése szerdán, hogy megállapodjon egy újabb határozatról az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúval kapcsolatban. A dpa német hírügynökség keddi jelentése szerint az Oroszország ukrajnai háborújának humanitárius következményeiről szóló határozattervezetet várhatóan széles körben jóváhagyja majd az ENSZ legnagyobb, 193 tagot számláló testülete. Valószínű, de nem teljesen biztos, hogy a szavazás is megtörténhet szerdán - közölték diplomaták. Az említett források szerint a cél az, hogy legalább 141 igen szavazatot érjenek el, ahogyan az egy korábbi, Oroszország háborúját elítélő határozat esetében is történt, amelyet a hónap elején fogadott el a közgyűlés. A tervezetben, amelynek szövegébe betekintést nyert a dpa, egyebek mellett az Ukrajna elleni oroszországi ellenségeskedések azonnali beszüntetését követelik, különös tekintettel a civilek és a polgári infrastruktúra elleni minden támadásra. Emellett felszólítják Moszkvát, hogy azonnal vonja ki fegyveres erőit Ukrajnából. A hírügynökség hozzáteszi, hogy Dél-Afrikának van egy konkurens határozattervezete, amely nem tesz említést az orosz agresszióról, ám egyelőre nem világos, hogy ezt a szöveget is szavazásra bocsátják-e.

Az oroszok destabilizálni akarták Kárpátalját, állítja Viktor Mikita, a kárpátaljai katonai közigazgatás vezetője. A 444 számolt be a hírről az Interfax hírügynökség jelentése szerint, ez alapján Orosz Föderáció különleges szolgálatai felforgató tevékenységet folytatnak Kárpátalján, melynek célja a belső destabilizáció. Mikita beszámolója szerint e felforgató tevékenységek célpontja a helyi magyar társadalom volt, nekik írtak a közösségi oldalakon fenyegető, hamis üzeneteket. Emellett az orosz dezinformációs források helyben azt próbálták terjeszteni, hogy a magyar közösség el akar szakadni Ukrajnától. Hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai hatóságok már jóval az információs támadás előtt tisztában voltak azzal, hogy ilyesmire sor kerülhet – írja a 444.

Az ukrán hadsereg visszafoglalta a Kijevtől mindössze 50 kilométerre fekvő Makariv települést – írja ukrán katonai források alapján a Reuters. A városból három nappal azt követően sikerült kiszorítani az orosz csapatokat, hogy egy súlyos aknatámadás következtében legalább hét civil veszítette életét a helyi rendőrség adatai szerint. Mindeközben az ukrán katonai vezetés közzétette kedd reggeli jelentését, melyben többek között arról írnak, hogy az oroszoknak mindössze három napra elegendő élelmiszerűk és lőszerük maradt, valamint a járművek mozgatásához szükséges üzemanyagból is nagyrészt kifogytak, mivel továbbra sem tudják megoldani a harcoló csapataik zökkenőmentes utánpótlását. A megszálló csapatok rossz moráljára utal a jelentés szerint, hogy mindeközben Szumi térségében legalább 300 orosz katona tanúsított engedetlenséget a parancsoknak, Luhanszknál pedig az oroszok a civilek kényszersorozásával igyekeznek pótolni súlyos veszteségeiket.

Az S&P Global Ratings hitelminősítő intézet hétfőn bejelentette, hogy április 15-ig felszámolja minden üzleti kapcsolatát oroszországi ügyfeleivel, és nem nyújt számukra többé adósbesorolást. A hitelminősítő társaság lépése hetekkel követi anyavállalata, az S&P Global Inc. pénzügyi információ szolgáltató és adatelemző cég bejelentését, miszerint felfüggeszti oroszországi üzleti kapcsolatait, és csatlakozik az Oroszországgal szembeni, szigorodó gazdasági szankciók keretében az országból kivonuló vállalatok sorához. A hitelminősítő cég ráerősít anyavállalata Oroszországgal szembeni bojkottjára, miután az Európai Unió bejelentette, hogy megtiltja az Oroszországban székhellyel rendelkező jogi személyek, szervezetek vagy testületek hitelminősítését – közölte az S&P Global Ratings. A nyugati szankciók egyebek között befagyasztották az orosz központi bank 640 milliárd dolláros vagyonának nagy részét, több bankot kizártak a SWIFT globális fizetési rendszerből, a rubel árfolyama pedig ezt követően szabadesésnek indult.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.