Alsóházi győzelmet jelentettek be a republikánusok

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. november 9.

Külpol

A végeredmény szoros lesz az Egyesült Államokban zajló félidős választásokon.

A republikánusok választási győzelmét jelentette be az amerikai Kongresszus alsóházi republikánus kisebbség vezetője szerdán a támogatói előtt mondott beszédében – írja az MTI.

Kevin McCarthy, aki hivatalosan a Képviselőház kisebbségi csoportjának vezetője helyi idő szerint hajnali két órakor azt közölte, hogy elegendő mandátumot nyertek ahhoz, hogy ki lehessen mondani, a republikánusok többségbe kerültek az alsóházban. Ahogy fogalmazott, „világos, hogy vissza fogjuk venni a Házat”.

McCarthy a republikánusok washingtoni választási ünnepségén a győzelmet a republikánus képviselőjelöltek sokszínűségével indokolta. Azt mondta, hogy a párt szélesebbre tárja kapuit, mindenkinek helye van a Republikánus Pártban, aki hisz a szabadságban, a kemény munkában és az „amerikai álomban”. Beszédében az emberek mindennapos problémáinak kezelését, a rendőrség támogatását, a gyerekek védelmét és elszámoltatható kormányzatot ígért.

Megjegyezte, hogy reggelre Nancy Pelosi pártja kisebbségbe kerül. Ezzel a jelenlegi többséget adó demokrata házelnökre utalt.

Nancy Pelosi éjszaka tett nyilatkozatában visszautasította, hogy elismerje a vereséget, ahogy fogalmazott, jelöltjeik országszerte a vártnál jobban szerepelnek.

A FoxNews szakértői becslése szerint a verseny állása 172 demokrata és 200 republikánus biztos hely, a CNN szakértő előrejelzése a reggeli órákban 178 demokrata és 199 republikánus helyről szólt. A 435 tagú képviselőházban a biztos többséghez 218 képviselőre van szükség.

A magyarnarancs.hu elemzése szerint a biztos végeredményre még napokat, de akár több időt is várni kell:

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar szempontból már értékelte az amerikai választások eredményét:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.