Külpol
Spanyolország: az exit pollok alapján a konzervatívok nyerték a választást
Mivel nem lesz meg egyedül a többségük, koalíciót kell kötniük a szélsőjobboldallal.
A britek többsége már visszalépne az EU-ba
Rodoszon 30 ezer embert mentettek ki, ég az erdő
Ez nem olyan tűz, ami holnap vagy holnapután véget ér – mondták a tűzoltók.
Levelet írt a román miniszterelnöknek Orbán
Hálálkodik, pedig tusnádfürdői előadásában gúnyolódott Marcel Ciolacuval.
Diplomáciai botrány lett belőle, hogy Putyin „Sztálin ajándékának” nevezte Lengyelország egy részét
A történelmi igazság nem lehet vita tárgya, az orosz elnöknek Joszif Sztálinról tett kijelentése miatt bekéretik a varsói külügyminisztériumba az orosz nagykövetet – jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
Lemondásra szólította fel Putyint, már börtönben is van az ukrajnai szeparatisták parancsnoka
Igor Girkin minden jel szerint úgy gondolta, hogy az ukrajnai háború előkészületeiben játszott szerepe miatt bármit kimondhat.
Ukrajna már bevetette az USÁ-tól kapott kazettás bombákat
A száz éves Henry Kissinger hozhatja közelebb Washingtont és Pekinget
Hivatalosan magánúton van, de a fogadtatás szintjének ismeretében kiemelt jelentősége lehet annak, hogy az Egyesült Államok volt külügyminisztere Kínába látogatott.
Meghosszabbította az Oroszországgal szembeni szankciókat az Európai Unió
Újabb hat hónapig érvényben maradnak a rendelkezések.
Ukrán gyerekek deportálásában vett részt a belarusz Vöröskereszt
A szervezet vezetője az állami tévében nyilatkozott erről.
Dobrovits Mihály történész: Nem kizárt, hogy Prigozsint pár éven belül elteszik láb alól
Nyugalom, Putyin mégsem megy Dél-Afrikába
Nem vesz részt a BRICS-országok találkozóján, ahol a nemzetközi elfogatóparancs értelmében le kellene tartóztatni, amiből orosz–dél-afrikai háború lehetne.

