Nyugalom, Putyin mégsem megy Dél-Afrikába

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. július 19.

Külpol

Nem vesz részt a BRICS-országok találkozóján, ahol a nemzetközi elfogatóparancs értelmében le kellene tartóztatni, amiből orosz–dél-afrikai háború lehetne.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem utazik el a Dél-afrikai Köztársaságba a BRICS-országok augusztusban tartandó találkozójára – közölte szerdán a dél-afrikai elnöki hivatal.

Korábban ugyanis úgy volt, hogy odautazik, és ezzel – mint a 444 cikkéből kiderül – föladta a leckét a Dél-afrikai Köztársaság elnökének, mert az orosz elnök és Marija Lvova-Belova elnöki gyerekjogi biztos ellen ukrajnai gyermekek Oroszországba hurcolása miatt márciusban elfogatóparancsot adott ki a hágai Nemzetközi Bíróság, és ez a döntés a Dél-afrikai Köztársaság területén is hatályos. 

Putyin négy napja még azt mondta, márpedig odamegy. A dél-afrikaiak azonban azt kérték, inkább Szergej Lavrov külügyminisztert küldje maga helyett.

A szerdai hír szerint most „közös megegyezés” született arról, hogy Putyin nem vesz részt személyesen a csúcstalálkozón, helyette Oroszországot Lavrov képviseli az augusztus 22-24-i rendezvényen, viszont videoösszeköttetéssel mégis részt vesz a tanácskozáson.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közben cáfolta azokat az információkat, amelyek szerint Oroszország állítólag értésére adta Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnöknek, hogy ha letartóztatnák Putyint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) végzésével a BRICS-csúcstalálkozón, az hadüzenettel lenne egyenértékű.

„Nem, ez nem hangzott el. A világon mindenki számára teljesen világos, mit jelent az orosz államfő elleni támadási kísérlet, ezért ez esetben nincs mit magyarázni senkinek” – fogalmazott Peszkov újságírók kérdésére válaszolva.

Korábban ugyanis a Dél-afrikai Köztársaság elnöke közölte, hogy engedélyt kért a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságtól (ICC), hogy a BRICS-országok találkozóján ne kelljen őrizetbe venni országában Putyint. Szavai szerint azért fordult a bírósághoz, mert Oroszország nyilvánvalóvá tette, hogy országuk hivatalban lévő elnökének letartóztatása hadüzenetnek számítana.

A BRICS-országcsoportot Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság alkotja. Az orosz elnökön kívül az országcsoport többi vezetője jelen lesz a találkozón – közölte a pretoriai elnöki hivatal.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.