Tartalom

MaNcs 35. évf. 29. sz. (2023-07-19)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Mint a rongy

Nyilván élnek még – isten tudja, mekkora létszámban – olyan emberek, akikkel az Orbán-rendszer sem tudta teljesen megutáltani az élsport szintjén űzött labdarúgást. Nos, ők bizonyára tudják, hogy mennyi a sportértéke annak a július kellős közepén megrendezett ún. barátságos mérkőzésnek, amelyet egy ország I. osztályú bajnokságának a 4. helyezettje vív egy másik ország II. osztályú bajnokságának 4. helyezettjével.

A szerk.

A szerk.

A házmester megfújja a kürtöt

Bő három évvel ezelőtt, 2020. május 29-én megszűnt annak a lehetősége, hogy egy transznemű ember azt kérhesse, hogy irataiban a nemi identitásának megfelelő nem és név szerepeljen. Az akkori törvénymódosítás afféle beharangozó volt, az anya női és az apa férfi mivoltát leszögező alaptörvény-módosítás, illetve a 2021 nyarán megszavazott pedofiltörvény előhírnöke.

A szerk.

A szerk.

Fürdőkúra

A Fidesz idén 32. alkalommal esedékes tusványosi programsorozata (azaz a Tusnádfürdőn tartott Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor) Orbán Viktor számára nem azért fontos, mert – különösen 2010 után – rendre ott hirdeti meg a következő évek, sőt évtizedek „programját”. Bár az elmúlt évek során tényleg kijelölt már kilenc meg öt meg akárhány pontba szedett tennivalókat is az országnak (a nemzetnek, Közép-Európának, olykor a világmindenségnek), ezeknek az égvilágon semmi jelentőségük nem volt.

Egotrip

Egotrip

Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Kinek a nyelvtana?

Oktatási Hivatalunk szakértői megalkották a gimnáziumok 9–12. osztálya számára a magyar nyelvtan új tankönyveit (Magyar nyelv, NAT 2020). Mostanra már, úgy tűnik, hivatalos konszenzus az, hogy nincs ezekkel a könyvekkel semmi baj, bár a balliberálisok persze most is csak tüszkölnek és fintorognak.

Publicisztika

Gáspár Balázs

Publicisztika

Makacs frázisok

A Petőfi-centenárium ünnepségeiről

Az országban gyorsul az infláció, az állam a pénzügyi-gazdasági helyzet miatt külföldi segítségre szorul. A légkör a korlátozott demokrácia és parlamentarizmus mellett alapvetően revizionista és liberalizmusellenes. Trianon fáj, feldolgozatlanul sajog, emléke nem halványul.

Külpol

Interjú

Külpol

„Mekkától Moszkváig”

Dobrovits Mihály történész, turkológus

Hogyan változott meg a hatalmi egyensúly a posztszovjet köztársaságok között az elhúzódó ukrajnai háború és a minapi oroszországi puccskísérlet nyomán? Mire számíthat Kazahsztán, Örményország vagy Grúzia, mekkora lett Törökország mozgástere, s miért szeretik az Orosz Föderáció nemzetiségi polgárai Putyin rendszerét? Erről faggattuk a téma avatott kutatóját.

Belpol

Pályaelhagyó tanárok a munkaerőpiacon

Belpol

Megbecsült értékek

Bár az egyre romló viszonyok miatt évek óta tartó jelenség a pedagógusok pályaelhagyása, a folyamat a tanárokat és a közoktatást még inkább gúzsba kötő, teljességgel értelmetlen ún. státusztörvény elfogadása óta felgyorsult.

Az állam és a szerencsejátékok

Belpol

Félkarú rablók és oligarchák

Júliustól gyakorlatilag tiltja a külföldi online kaszinóknak utalt és onnan fogadott pénzeket egy új jogszabály. E lépés az államhoz és az oligarcháihoz terelné a játékosokat. Csak hát a technológia már rég előrébb jár annál, hogy az állam szabja meg, hol veszíthetjük el a pénzünket.

Bántalmazási ügyek a seregben

Belpol

Katonadolog

Több, honvédségen belül történt abúzus is napvilágot látott a közelmúltban. A sértettek sok esetben hiába fordultak segítségért, sőt előfordult, hogy a feljelentőket érte retorzió. A minisztérium szerint viszont zéró tolerancia érvényesül az ilyesfajta erőszakkal szemben.

Hogyan teszi tönkre a Zeneakadémiát a saját kancellárja?

Belpol

Kotán, a takarító

Válságos a Zeneakadémia működése, miután a kormány hozzá hű kancellárt ültetett az intézmény élére. Meglepetés nincs: Kotán Attila Bertalan a Műegyetemen is nehéz embernek bizonyult.

Kultúrharc könyvek ellen

Belpol

Amerikából bejön a zene

A „politikai korrektség” meg a „genderterror” baloldali-liberális ármány, amely súlyosan korlátozza a szólás és a gondolat szabadságát – állítja a jobboldal. Ám az Egyesült Államokban épp a szélsőséges konzervatívok tiltanak be könyveket, szobrokat, kifejezéseket. Mint a legtöbb republikánus toposzt, a Fidesz ezt is átvette, s épp a napokban futott neki megint a gyakorlatba való átültetésének.

Lopakodó cenzúra a Librinél

Belpol

Homofólia  

A lista az elrejtendő könyvekről a NER-esített könyves mogul rejtélyes központjából érkezik, az abszurd törvény ártatlan könyvesbolti dolgozókat hoz képtelen helyzetbe. A kiadók csöndesen rettegnek. Mi lesz, ha mozgalom indul a fólia letépésére?

Kritika

Színház

Kritika

Akik vagyunk

Az orvos

László Zsolt játssza Wolff doktort, de ezt csupán ruhái jelzik: decens, zöld szoknya, lapos sarkú cipő, rózsaszín műselyem blúz. A színészi játék egy teljesen semleges entitást hoz létre, nem mondhatjuk, hogy férfi játszik nőt, azt sem, hogy férfi játszik férfit játszó nőt, de még azt sem, hogy férfi férfit.

Kiállítás

Kritika

Bújócska

Csató József: My Memory Foam Keeps Forgetting

A kétezres évek elején induló festőgeneráció egyik legérdekesebb alkotója Csató József, aki a kezdeti figuratív munkái után igen hamar rátalált egy markáns, csak rá jellemző képi nyelvre.

Könyv

Kritika

Elszabadulás

Gál Ferenc: Ház körüli munkák

A borító tumultuózus, véres, mégis megkapóan esztétikus antik jelenete a címmel egybeolvasva pontos képet ad a költő elvont paradoxonokra építő, ugyanakkor életteli iróniával dolgozó lírai gondolkodásáról.

Videósorozat

Kritika

Két idegen

Egy asztalnál

Szakértők szerint a közösen végzett munka összehozza az embereket. Ennek egyik legismertebb példája a mozaikmódszer: a népszerű szociálpszichológus, Elliot Aronson először évtizedekkel ezelőtt egy olyan texasi iskolában tesztelte elméletét, ahová fekete, fehér és latinó gyerekek is jártak.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„Helyrehozom, amit elrontottam”

Csató József festőművész

Új kiállítása adott alkalmat rá, hogy a folyamatos munkáról és az azt övező érdeklődés fenntarthatóságáról, a figurális absztrakcióról és a korábbi festői kifejezésmódjairól, valamint a művész rutinjáról beszélgessünk.

 

Könyv

Nekrológ

Könyv

Kettős élet

Milan Kundera (1929–2023)

A legismertebb kortárs cseh szerzőnek számít, aki 1989 körül francia íróvá képezte át magát. Emigrációja után népszerűbb volt a nemzetközi színtéren, mint saját hazájában. Ragaszkodott hozzá, hogy regényeinek semmi közük a magánszemélyéhez, míg cseh kritikusai azt vetették a szemére, hogy műveiben visszamenőleg átírta a saját múltját. Kacskaringós, sokat vitatott, de máig érdekes, nagy jelentőségű életmű zárult le július 11-én.

Film

Interjú

Film

„Kezdetben szinte felhőtlen”

Carlota González-Adrio filmrendező

A Kanári-szigetek egy eddig kevésbé ismert arcát mutatja be a Ház a kaktuszok között: az egy helyszínes spanyol pszicho-thrillerben egy isten háta mögött élő, különös családot ismerhetünk meg, akikről titkok derülnek ki. A film rendezőjével a forgatás körülményeiről, a történet hátteréről és Sofia Coppola vélt vagy valós hatásáról beszélgettünk.

tévésmaci

Film

Fókák a pajzson

Amikor Sztupa és Troché együtt mozogtak a Vadakkal, a világ épp a cseppmedvékért aggódott, fogyott az élőhelyük, az ember pedig kizsákmányolta őket.

Visszhang

Visszhang: lemez

Visszhang

Keith Jarrett – C. P. E. Bach

Württemberg Sonatas

A legendás jazz-zongorista hat éve nem állt közönség elé, 2020-ban pedig az is kiderült, hogy két agyvérzés után jelentkező féloldali paralízis miatt vissza kell vonulnia.

Visszhang: színház

Visszhang

Trojka Társulat

SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása

Lakatos Márk megkapóan önazonos a műsorvezető.

Visszhang: film

Visszhang

A mélyben

A rossz horrornál nincs unalmasabb.

Visszhang: koncert

Visszhang

Rammstein

Elismerésre méltó az a lendület, amellyel a német zenekar 24 órán belül másodszor is koncertet adott Budapesten.

Interaktív

Interaktív

Szüret 2023/29.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Zene
Tudomány

Nyolcszáz éve élő emlék Csongrádon

Tudomány

Földvár a föld alatt

Lézeres műszerrel megtalálták az egykori csongrádi földvárat, amelyről Anonymus is írt. Mégpedig ott, ahol a néphagyomány szerint lennie kell: a műemléki védettségű Belsőváros, a halászházak alatt. Mihez kezd a régész, ha nincs lehetőség hagyományos ásatásra?

Gasztro
Lokál

helyrajzi szám

Lokál

Bengáli

A jármű már fényezésével is feltűnést keltett, ugyanis sárga helyett fehérre és bordóra festették, de a többiekhez képest hatalmas mérete és áramvonalas formavilága is hatalmas meglepetést okozott.