A britek többsége már visszalépne az EU-ba

  • narancs.hu
  • 2023. július 23.

Külpol

A megkérdezettek 51 százaléka újracsatlakozna.

A Nagy-Britanniában végzett felmérésekből már hosszú ideje az derül ki, hogy a szigetország polgárainak nagyobb része nem tartja jó ötletnek az EU-ból való kilépést, ám most tették közzé az első olyan közvélemény-kutatást, amely szerint a megkérdezettek 51 százaléka támogatná Nagy-Britannia unióhoz való újracsatlakozását – írja a hvg.hu.

A YouGov felmérése szerint a válaszolók 57 százaléka tartja hibának a Brexitet, és csak a megkérdezettek 32 százaléka támogatja még most is az unióból való kilépést. A 2016-ban rendezett Brexit-népszavazás óta most fordult elő először, hogy a válaszolók többsége – ezúttal 51 százaléka – azt szeretné, ha hazája újra csatlakozna az integrációs szervezethez.

A The Economist című lapban közzétett grafikon szerint 2020-2021 fordulója óta nő folyamatosan azok aránya, akik elhibázottnak tartják a Brexitet, s a legtöbben azért bánják a referendumon született döntést, mert úgy vélik,

a kormányzat képtelennek bizonyult a kampány idején tett ígéretek betartására. Nem javult például az egészségügy helyzete és nem csökkent a migráció sem,

sőt a Brexittől függetlenül évről évre nő a letelepedni kívánók külföldiek száma.

A The Economist szerint valószínű, hogy a jövőre esedékes parlamenti választáson leváltják a konzervatívok vezette kormányt és a Munkáspárt kerül hatalomra. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az új kormány tárgyalásokat kezdene az EU-ba való visszatérésről, inkább az lehet a cél, hogy a szigetország a Brexit-folyamat kezdetekor tervezettnél szorosabb kapcsolatokat tartson fenn az unióval a védelem, a munkaerővándorlás, illetve a tudományos együttműködés területén.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.