Amit eddig tudni lehet a Trump elleni merényletről és az elkövetőről

  • narancs.hu
  • 2024. július 14.

Külpol

Helyi idő szerint szombaton 18 óra 15 perckor egy pennsylvaniai nagygyűlésen rálőttek Donald Trump korábbi amerikai elnökre, republikánus elnökjelöltre. Trump a fülén sérült meg, de már elhagyhatta a kórházat. A részvevők közül egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek. A 20 éves támadót lelőtték. A világ vezetői egyöntetűen elítélik a merényletkísérletet.

  • Merényletet kíséreltek meg Donald Trump korábbi amerikai elnök, republikánus elnökjelölt ellen a pennsylvaniai Butlerben szombaton, helyi idő szerint 18 óra 15 perckor. A politikus beszédet mondott egy nagygyűlést, amikor a merénylő több lövést is leadott rá. Trump a füléhez kapott, majd lehajolt az emelvény mögé.
  • Az exelnök csak könnyebben sebesült meg, testőrök védelmében, de a saját lábán hagyta el a színpadot, ahonnan egy közeli kórházba vitték.
  • A nagygyűlés résztvevői közül egy ember meghalt, kettő súlyosan megsebesült. 
  • A volt elnök támadója a nagygyűlésnek elkerített területen kívül, százharminc méterre, egy épület tetején volt, amikor leadta a lövéseket. A húsz év körüli, helybeli férfitThomas Matthew Crooksot a titkosszolgálat emberei lelőtték. Kiderült, hogy a támadás előtt többen látták a férfit, amint egy puskával a tetőn kúszik, szóltak is a rendőröknek, hiába. Később előkerült egy videó is, amelyen egy pillanatra látszik a tetőn támadásra készülő férfi.
  • Donald Trumpot helyi idő szerint éjfélre már kiengedték a kórházból, miután ellátták a sérülést a fülén.
  • A világ nagyhatalmai – köztük Oroszország is – nyilatkozataikban egyöntetűen elítélik a merényletkísérletet.
  • Fico, szlovák miniszterelnök szerint Trumppal hasonló törént, mint vele.
  • Joe Biden amerikai elnök is elítélte a vetélytársa, Donald Trump volt ellen elkövetett merényletkísérletet, kampánystábja pedig közölte: felfüggeszti a kampányhirdetések közlését.
  • Donald Trump is megszólalt: "Nem hagyhatjuk, hogy a gonosz győzedelmeskedjen" – üzente. Szerinte „csakis Isten akadályozta meg, hogy megtörténjen az elképzelhetetlen”.
  • A merényletkísérlet után Trump egyik vezető tanácsadója megkérdőjelezte az amerikai titkosszolgálat felkészültségét.
  • A rendőrség robbanóanyagokat talált a merénylő autójában és otthonában is. A merényletben használt fegyverről annyit tudni, hogy egy AR-15 jellegű félautomata gépkarabély volt. Crooks fegyverét az apja vásárolta, legálisan.

 A 444 összeszedte, amit eddig tudhatunk a 20 éves merénylőről:

  • Nem voltak nála személyi iratok, ezért az FBI DNS, fényképek és más biometrikus adatok alapján azonosította.
  • A választói adatbázisban republikánusként regisztrálták, idén szavazhatott volna először.
  • 17 évesen 15 dollárt adományozott egy politikai akcióbizottságnak, amely baloldali és demokrata politikusoknak gyűjt pénzt.
  • 2022-ben érettségizett a Bethel Park High Schoolban.
  • A merénylet helyszínétől autóval egy órányira lakott, Pittsburgh jómódú külvárosában, a családját felső-középosztálybelinek írták le.
  • Crooks háza előtt amerikai lapok szerint több tucat rendvédelmi jármű, több hivatali autó és egy tűzszerész autó parkol.
  • A férfi 53 éves édesapja, Matthew Crooks azt mondta, egyelőre megpróbálja felfogni, mi történt, és majd csak azután beszél a fiáról, ha a bűnüldöző szervekkel is beszélt

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.