Külpol
„Az ellenállás: teremtés”
Kurd újságíróként el kellett menekülnie Iránból. Hét évet töltött ausztrál menekülttáborokban, nagy részét börtönkörülmények között. Az onnan küldött szöveges üzeneteiből áll a Nincs barátunk, csak a hegyek című könyve, amelynek fontos szerepe volt az ott kialakult illegális és erőszakos rendszer leleplezésében.
Miért tudtak jelentős eredményeket elérni a sztrájkoló tanárok Romániában?
Két katonai vezető elfogása lehetett Prigozsin eredeti terve
A Wall Street Journal és nyugati hírszerzők szerint a szombati pancserpuccs helyett Szergej Sojgut fogták volna el a wagneriták.
A horvát parlament is népirtásként ismeri el a holodomort
Az emberek millióinak életét követelő szervezett ukrajnai éhínségről egyre több politikus mondta már ezt ki.
Lelőttek egy 17 éves fiút a francia rendőrök, mert nem állította le az autóját
Párizs külvárosában barikádokat emeltek a fiatalok és petárdával dobálták a rendőröket.
Moszkva felé repült Belaruszból Prigozsin magángépe
Arról nem tudni, rajta volt-e a gépen a hadúr is.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az Audi volt vezetőjét
Rupert Stadler az első vállalatvezető, akit elítéltek a Volkswagen dízelbotránya miatt.
Orbán szerint Putyin nem háborús bűnös, Ukrajna pedig nem szuverén állam
Megérkezett Prigozsin magángépe Minszkbe
Ezek szerint a lázadás kirobbantása után elhagyhatta Oroszországot. Már ha rajta volt a gépen.
Trump egy hangfelvétel szerint tisztában volt azzal, hogy titkosított iratok vannak nála
Vendégeinek mutogatta Irán megtámadásának terveit. És arról beszélt, elnökként feloldhatta volna a titkosítást, de most már nem teheti meg.
Putyin egy videóüzenet, Prigozsin pedig egy hangfelvétel erejéig került elő két nap után
A Wagner-csoport vezére szerint nem akarták megdönteni a hatalmat.
Orbán szerint nincs ok változtatni a magyar külpolitika irányultságán
A Wagner zsoldoshadsereg hétvégi lázadása után sem.
Szijjártó előre tudott Lukasenka és Prigozsin egyezségéről
Telefonon tartotta a kapcsolatot hétvégén Moszkvával és Minszkkel.