Lelőttek egy 17 éves fiút a francia rendőrök, mert nem állította le az autóját

  • narancs.hu
  • 2023. június 28.

Külpol

Párizs külvárosában barikádokat emeltek a fiatalok és petárdával dobálták a rendőröket.

Fiatalok csaptak össze kedd este Párizsban a hatóságokkal, miután egy 17 éves helyi fiút lelőttek a rendőrök, amiért az felszólításuk ellenére sem állította le autójának motorját – írja a Guardian.

A fiú halálával végződő rendőri intézkedés kedd délelőtt történt Párizs Nanterre nevű külvárosában, az esetről készült videó pedig gyorsan elterjedt, mivel jól látni rajta, hogy a két intézkedő rendőr közül az egyik rálő az algériai származású fiúra. A videót nem lehet embedelni, de ide kattintva elérhető.

Az intézkedés miatt tiltakozó fiatalok este barikádokat emeltek, szétvertek egy buszmegállót és petárdával dobálták a rendőröket. Ők könnygázzal és tömegoszlató gránátokkal válaszoltak, valamint kilenc embert letartóztattak.

Párizs rendőrfőkapitánya azt mondta, az intézkedés kérdéseket vet fel, de helyességéről az igazságszolgáltatás fog dönteni. A francia belügyminiszter azóta bejelentette, hogy az ügyben elindult a nyomozás.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.