Megnézték, mennyi mikroműanyag van a Balatonban

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 11.

Tudomány

Nem kirívóan magas a szám, de jobban oda kellene figyelni a műanyagok használatára a part körül. 

Egy köbméternyi Balaton-vízben 21 mikroműanyag található, a Kis-Balatonban 7-8 körül van ez a szám – közölte a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézete (BLKI). 

A mikroműanyagok alatt az 5 milliméternél kisebb szemcséket értjük, amelyek forrásai legtöbb esetben például a ruhamosásból származó szálak, a kozmetikai termékekben lévő apró szemcsék, vagy a fóliák, zacskók és műanyag palackok lassú bomlási folyamatainak termékei fizikai és kémiai folyamatok végeredményeként. Mostanság már az állatok, sőt, az ember szervezetében is kimutatták ezeket a szemcséket.

A Balatonba bár a legtöbb földfelszíni víz a Zala folyóból érkezik, mégsem innen jut a tóba a legtöbb szennyezés, hanem a kisebb befolyókból. A legutóbbi kutatás során a Balaton két medencéjében nyolc helyszínen végeztek méréseket, 50 mikrométer és 1 milliméteres tartományban vizsgálódtak a tihanyi BLKI munkatársai a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatóival közösen.

Különböző technológiákkal és különböző lépésekben egy köbméter vizet szűrtek át, és hétfajta műanyagot azonosítottak a vizsgált mérettartományban. A polipropilén (PP), a polisztirol (PS) és a polietilén (PE) voltak a leggyakoribb műanyagok, amelyek elsősorban fóliákból, PET-palackokból, zacskókból, ruházatokból és hőszigetelő anyagból (hungarocell) kerültek a vízbe.

Ezen vizsgálatokat kiterjesztették a Kis-Balatonra is, hogy összevethessék a két víztér adatait. A Kis-Balatonban átlagosan 7-8 mikroműanyag szemcsét találtak a kutatók ezer liter vízben, míg a Balatonban 21-et.

„Ez utóbbi szám talán nem tekinthető kirívóan magasnak, noha 67 európai tó esetében 7,3 átlagos szemcseszámot számoltak össze a kutatók, igaz, más vizsgált mérettartományban (310 mikrométer és 5 milliméter között) és eltérő módszerekkel. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az édesvízi tavakat egyelőre még kevésbé vizsgálják, mint a tengereket, óceánokat és a folyóvizeket” – mondta Svigruha Réka, a BLKI tudományos munkatársa.

A kutató hozzátette, az európai folyóvizekben 0,03-187 000 között is lehet a mikroműanyagok száma egy köbméter vízben irodalmi adatok alapján. Érdekesség, hogy nemrég érkezett egy számadat az egyik legszennyezettebb hazai vizünkről: a Bodrog folyóban tízszer annyi, 214,8 mikroműanyagot mértek egy köbméter vízben, mint amennyit legutóbb a Balatonban.

Svigruha Réka szerint még gyerekcipőben járnak azok a kutatások, amelyek a mikroműanyagok lebontását célozzák meg különböző mikroorganizmusokkal, például baktériumokkal, gombákkal. A kutató ezért a megelőzésre helyezné a hangsúlyt, a szennyvíztisztító-telepeken a szűréseket, a szűrésberendezéseket fejlesztené, valamint úgy véli, sokkal környezettudatosabban kellene a műanyag termékeket használnunk például a vízparti nyári fesztiválok idején.

A kevesebb műanyag használata már csak azért is indokolt a vízpartok környékén, mert azok a táplálékláncokon keresztül könnyen eljuthatnak az emberi szervezetig is. A balatoni kutatók vízibolhákkal (Daphnia magna) kísérleteztek, amelyekkel különböző fajta mikroműanyagokat etettek. A vizsgálatból kiderült, a mikroműanyagok befolyásolják az apró állatok növekedését, továbbá az a szaporodásukra is negatívan hat az eredmények szerint. Ugyanis a vízibolhák táplálékként veszik magukhoz a szűrögető életmódjuk során a mikroműanyagokat, abból azonban nem jutnak tápanyaghoz. „Rajtuk keresztül a halakon át a táplálékláncba is begyűrűzhetnek ezek az apró szemcsék, és ez hosszabb távon megzavarhatja a természetes ökoszisztéma stabilitását” – hangsúlyozta a kutató.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.