Kambodzsában nem szaroztak: a kormánypárt az összes parlamenti helyet elnyerte a választásokon

  • narancs.hu
  • 2018. július 30.

Külpol

Kérdés van?

Hun Sen kormányfő pártja szerezte meg az összes parlamenti mandátumot Kambodzsában a vasárnap megtartott általános választásokon – ezzel maga a párt dicsekedett el, noha az ország központi választási bizottsága még nem közölt hivatalos eredményeket, a végleges eredményt pedig csak augusztus közepére ígérték.

Ha a hír igaz, a miniszterelnök Kambodzsai Néppártja (CPP) mind a 125 parlamenti székbe a saját képviselőit ültetheti be.

A kormánypárt szóvivője vasárnap este még arról beszélt, hogy az országot 33 éve kormányzó Hun Sen pártja a szavazatok 80 százalékát kapta, ami nagyjából száz képviselői széket jelent. Hétfőn a Reuters hírügynökségnek a szóvivő viszont már arról számolt be, hogy elnyerték az összes képviselői helyet.

Mu Sochua, a betiltott egyetlen jelentős ellenzéki párt, a Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártjának (CNRP) alelnöke hétfőn Jakartában a választások eredményének teljes elutasítására szólította fel a nemzetközi közösséget. "2018. július 29-e a demokrácia halálának napja Kambodzsában, a közelmúlt történetének sötét napja."

A CNRP-t tavaly bírósági úton feloszlatták, a vád az volt, hogy összeesküdött az Egyesült Államokkal a hatalom megdöntésére. A párt azon vezetői, akiknek sikerült külföldre szökniük a bebörtönzés elől, mindvégig arra biztatták a kambodzsaiakat, hogy ne vegyenek részt a mostani voksoláson.

Az ázsiai országban 8,3 millióan jogosultak a szavazásra, a  választási bizottság közlése szerint a részvétel 82,71 százalékos volt.

Hun Sen az egyik választási ígérete szerint még legalább 10 évig tervezi vezetni a délkelet-ázsiai országot.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.