Leszakadt az újvidéki vasútállomás erkélye

  • narancs.hu
  • 2024. november 1.

Külpol

A tragédia eddig tizenegy emberéletet követelt, többen súlyosan megsérültek pénteken nem sokkal 12 óra előtt.

Összedőlt az újvidéki vasútállomás épületének egy része – írja a Szabad Magyar Szó. A helyszínt nem sokkal később ellepték a mentők és a tűzoltók, később kiderült, hogy a tragédiában többen meghaltak, és több mint harmincan súlyosan megsérültek.

A vasútállomás bejárata feletti tetőszerkezet szakadt le dél körül. Az épületet többször felújították már, már 65 millió eurót költöttek rá, és jelenleg is beltéri munkálatok zajlottak, de az erkélyt az állomás megépítése, vagyis 1965 óta nem újították fel.

A helyiek elmondták, hogy a délelőtt folyamán a baleset helyszínén a felújítást végzők fémkonstrukciót helyeztek el, mintha ezen a részen is munkálatokat terveztek volna. De a szerbiai Közlekedési Intézet főigazgatója azt mondta, hogy az állomás épületének felújításakor minden szabályt betartottak, és a leomlott előtető nem volt a rekonstrukció része.

 
Az újvidéki vasútállomáson történt baleset 2024. november 1-én
Fotó: Marinika Tepić/X (Twitter)
 

 

A baleset helyszínét Milan Đurić, Újvidék polgármestere is meglátogatta. „Nagyon sajnálom, hogy ez a tragédia Újvidéken történt. Miután a hatóságok befejezték a nyomozást, tájékoztatjuk a lakosságot a további lépésekről. A város folyamatosan kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, és minden szükséges lépést megtesz. Jelen pillanatban minden figyelmünk arra irányul, hogy segítséget nyújtsunk a balesetben érintetteknek” – olvasható a városháza közleményében.

Ivica Dačić szerb belügyminiszter péntek délután azt közölte, hogy legkevesebb tizenegyen haltak meg a balesetben. Két embert kórházban ápolnak, egy ember állapota nagyon súlyos, a lábát amputálták.

A mentésben több városból közel 80 mentő vesz részt. Rengeteg újvidéki jelentkezett véradásra, délig 145 ember, azóta már 300-nál is több lakos adott vért.

A Tanjug szerb hírügynökség szerint legalább ketten sokáig a romok alatt voltak, egyikük egy nő, másikuk egy 14 éves lány, vele folyamatosan tudtak kommunikálni. Öt óra elteltével tudták őket kimenteni.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.