Magyar Narancs: Ki lesz a miniszterelnök?
Srdjan Bogosavljevic: Lehetetlen megmondani. Csak egy biztos: többpárti koalíció fog kormányt alakítani. Sőt, sokpárti. Egyelőre a pártok sem nevezték meg miniszterelnök-jelöltjeiket, hiszen az erős embereik az elnökválasztáson indulnak. De a szerb rendszerben a kormányfő egyébként sem annyira erős, mint máshol. A szerb kormány nem a miniszterelnök kabinetje, előfordulhat, hogy a kormány leszavazza a miniszterelnököt.
MN: Három kimenete lehet a választásnak. A Demokrata Párt (DS) alakít kormányt koalíciós partnereivel, a Szerb Haladó Párt (SNS) alakít kormányt a koalíciós partnereivel, vagy a DS és az SNS egymással alakít nagykoalíciót, kihagyva a kisebb pártokat. (A pártokról lásd keretes anyagunkat.)
SB: Vagy egy negyedik: a választás előtti koalíciók felbomlanak, és az eredmények ismeretében a pártok újratárgyalják a viszonyukat. A szerb belpolitikában megszűnt az előre aláírt lemondó nyilatkozatok gyakorlata. Eddig egy képviselő nem tudott önállóan fellépni, mert elővették az előre aláírt lemondó nyilatkozatát, és máris egy másik személy ült a helyére. Most, hogy ez nincs, az egyes képviselők is tudnak önállóan manőverezni. Nem tudni, élnek-e majd ezzel a lehetőséggel, de nem elképzelhetetlen, hogy valaki egy olyan pártból, amit nem szívesen látnának egyetlen koalícióban sem, hagyja magát meggyőzni, és átül egy kormányképes koalícióba. Főleg a radikálisok és a DSS esetében nagy a kísértés. A kormányalakítás még sok váratlan fordulatot hozhat.
MN: Mennyi esély van a nagykoalícióra?
SB: Matematikailag ez remek ötlet: a két nagy párt összesen legalább 55 százalékot szerez, talán kétharmadot is, pláne, ha maguk mellé veszik mondjuk a kisebbségi pártokat. Megingathatatlanul stabil koalíció lenne ez, a nemzetközi közösség imádná, mert egyértelmű lenne, kivel kell tárgyalni. Ráadásul ez a kormány néhány problémát még azon az áron is meg tudna oldani, ha módosítani kell az alkotmányt: ilyen lehet Kosovo vagy az unió kérdése. Ám ismerve a két párt vezetőit, történelmét, mostani viselkedésüket, szinte kizárható, hogy egyáltalán leülnének egymással tárgyalni.
MN: Kinek lenne fontosabb a nagykoalíció?
SB: Annak, aki jobban akarja a hatalmat. Az SNS-nek azonban lehetne egy pluszszempontja: a nemzetközi közösség előtt legitimálná őket, ha közösen kormányoznak egy olyan párttal, akit a Nyugat elfogad. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy ha valami lehetetlen kombináció jönne ki, akkor inkább a megismételt választást favorizálná mindkét párt, nem a nagykoalíciót. És ne számítsunk erős kormányra: akár a DS, akár az SNS nyer, már a szimpla 50 százalékos többséghez is rengeteg partnert kell összeszedniük. Van ennek hagyománya. Zoran Djindjic kormányában 18 párt volt, a mostani is 11-ből áll össze: öt pártelnök is kormánytag.
MN: Hogyan értékeli a DS vezette kormány négy évét?
SB: A DS-t az utolsó pillanatban megmentette, hogy Szerbia megkapta az EU-tagjelölt státuszt, e nélkül a párt teljesen hitelét vesztette volna. A négy évvel ezelőtti fő üzenetük ment volna a levesbe, ráadásul úgy is lehetett volna értelmezni, hogy az EU nem bízik a DS-ben. Tadicéknak voltak persze más ígéreteik is, főleg gazdaságiak, ám miután kormányra léptek, beütött a válság. Ugyanakkor az emberek megértették a válság lényegét, és úgy tűnik, a gazdasági ígéretek be nem tartását meg tudják bocsátani a pártnak. Azt is látják, hogy a szomszédos országok még jobban megszenvedték a krízist, mint Szerbia. Van elégedetlenség, persze, de azt senki sem mondja, hogy a DS rontotta volna el a gazdaságot. És voltak sikerek is. Bár a korrupció elleni harc nem ment valami fényesen, de a szervezett bűnözés elleni például sikeres volt. A nagy drogkartelleket szétverték, a Djindjic-merénylők rács mögött, a hágai együttműködés végére pont került. Kosovót papíron még mindig megtartották. Van tehát mire hivatkozniuk a kampányban.
MN: A szocialisták - akik a jelenlegi kormánykoalíció tagjai, miniszterelnök-helyettest és több minisztert is adnak, köztük a belügyminisztert - a régi idők miatt kompatibilisek lehetnek az SNS-szel, és ha átállnak, az kormányváltáshoz vezethet. Megtörténhet?
SB: Az SPS valóban királycsináló lehet, de az SPS önmagában kevés, további partnerekre is szükség van. Nagy választék pedig nincs az SNS számára. Mint koalíciós partner az SRS és a DSS is nagyjából kizárható. A radikálisokkal a szakítás máig problémás; a DSS első embere, Vojislav Kostunica pedig erősen Európa-ellenes. Kijelentette, hogy csak akkor lép be akármilyen koalícióba, ha aláírják az ő EU-ellenes kiáltványát. Nikolic ezt biztosan nem teszi meg, hiszen egész eddig azon dolgoztak, hogy az Európa-barát imázst megszilárdítsák. Annyira belelovalták magukat az EU-ba, hogy még Tadicot sem támadják semmilyen uniós témában. Mladic kiadatása után sem azt mondták, hogy ők máshogy cselekedtek volna, csak azt, hogy utána nem lettek volna ilyen boldogok.
MN: Mit gondoljunk egy SNS-kormányról? Mintha a Nyugat már nem rettegne attól, hogy a DS-en kívül más alakítson kormányt.
SB: A radikálisoknak - ez az a párt, amelyből az SNS kivált - hagyományosan gondjaik voltak a kádereik vezetői képességeivel. Csak kevesükről lehetett elképzelni, hogy valamilyen komoly adminisztratív pozícióban is megállná a helyét. De az SNS-ből immár többeknek van korábbi tapasztalatuk valamilyen magasabb beosztásból - az évek során sokan csatlakoztak Nikolicékhoz. Az más kérdés, hogy mennyi lojalitást lehet elvárni a pártot váltó politikustól, de ez legyen az ő problémájuk. Szóval nem hiszem, hogy katasztrófa lenne az esetleges kormányzásuk. De a DS-nek mégiscsak nagyobb a személyi potenciálja.
MN: Mennyire fontos Kosovo a mostani kampányban?
SB: Ez messze a legnagyobb ügy Szerbia számára - de ez nem jelenti azt, hogy az átlagembernek is valójában fontos lenne. Ha megkérdezzük őket, mi ma a három legnagyobb bajuk, Kosovót elvétve említik. Hogyan fogom túlélni a holnapot? Nincs pénzem a gyerekre, a villanyszámlára, semmire. Állás kellene, ahhoz meg működő gazdaság. Félek az árfolyam változásaitól, hisz egyszer már megjártuk ezzel, amikor 93-94-ben 4 százalék volt az infláció - óránként. Ha Kosovóról érdeklődünk, jön egy csomó "társadalmilag elfogadott" válasz: gondoskodnunk kell a kulturális örökségről, a kolostorokról, ez "a kultúránk bölcsője", de igazából az átlagszerb alig tud valamit Kosovóról. Ha Kosovo mégis fontos a kampányban, az azért is van, mert félmillió Kosovóban született szerb él Szerbiában. A 70-es, 80-as években az elnyomás különböző csatornái léteztek: Belgrád nyomás alatt tartotta a helyi albán politikusokat, az albánok pedig a szerb szomszédaikat. A szerbek pedig, minthogy könnyen el tudták adni az ingatlanjaikat, gyakran a piaci ár felett is, inkább elköltöztek. Ők ma sem befolyásos emberek - ellentétben például a Boszniából vagy Horvátországból ide vándoroltakkal. De rezonálnak minden hírre, ami Kosovóban történik. Ha már nincs is közvetlen érdekük Kosovóban, mert mindenüket eladták, az érzelmeikre hatnak az ottani történések.
MN: Mennyire fontos téma a kampányban a korrupció?
SB: A valós problémák, a gazdasági nehézségek nagy részét rá lehet kenni a válságra meg a nemzetközi közösségre. A korrupció ügyében a kormány aligha moshatja a kezét - de Milosevic idejéhez képest sokat javult a helyzet. Akkoriban sokkal nagyobb összegek forogtak: az importhoz, exporthoz különleges engedélyek kellettek, és akinek volt ilyenje, az egykettőre milliomos lett. Sok pénzről volt szó, de kevés emberről. A mai korrupció más - hogy úgy mondjam, demokratikusan kiszélesedett. Kisebb pénzek forognak, de a társadalom sokkal szélesebb rétegeiben. Ma gyakran jelenik meg a kapcsolati tőke formájában: az számít, hogy ki kinek a kicsodája. A munkanélküliség komoly probléma, de a pártok el tudják helyezni az embereiket. Ezt az emberek jól látják, és nagyon is elégedetlenek vele.
MN: A háború alatt meggazdagodott szerb oligarchák, a "tájkunok" milyen hatással vannak a kormányra, a közéletre?
SB: A mostani rendszerben nincs elég legális pénz a pártok kiadásaira. A hivatalos támogatásnak nincs értelme, mert nem jár érte semmilyen legális jutalom, még csak az adóból sem írható le. Tehát az adományok készpénzben, ellenőrizhetetlenül érkeznek. És a pártok között egy sincs, amelyik ez ellen felemelné a szavát, vagy ezt a témát felhasználná a kampányában: valószínűleg mindegyik érintett. Járt nálam egy üzletember, valami termék számára végeztünk piackutatást, arról tárgyaltunk. Aztán a végén a politikai közvélemény-kutatásainkra célozva megkérdezte: "Hát az enyémek hogy állnak?" "Kik a tieid?" "Hát az összes, csak kéne tudnom, kinek mennyit adjak." Nem tudom, viccelt-e, vagy komolyan gondolta: és már az is jelent valamit, ha politikai elemzőként ezt nem tudom eldönteni. De nem a legnagyobbak közül való volt, nem milliárdos, talán pár száz milliója lehet. Szerbiában aránytalanul sok a gazdag ember, nyilván a 90-es évek embargója miatt. A tizenöt leggazdagabb szerb például létrehozott magának egy klubot, rendszeresen egyeztetnek. 'k nemzetközi szinten is gazdagok, benne vannak a Forbes magazinban, és mind a 90-es években lettek azok, nem pedig korábban, mint Milan Panic (az amerikai ICN gyógyszervállalat milliárdos alapítója, 1992-93 között Jugoszlávia elnöke - a szerk.), vagy Philip Zepter, alias Milan Jankovic. Politikai szempontból a vagyonuknál talán fontosabb, hogy rengeteg embert foglalkoztatnak. A politikusoknak minden racionalitás alapján kommunikálniuk kell velük. Ha beszüntetik valahol a termelést, emberek ezrei kerülnek utcára. Jelenleg négyszázezer olyan szerb család van, ahol az egyik kereső éppen munkanélküli.
MN: Mit lehet tudni a pártok gazdasági programjáról?
SB: A gazdasági témák kevésbé választják szét a pártokat, hiszen senki nem mondja, hogy majd jól elrontjuk a gazdaságot, támogatjuk a korrupciót, és nem teremtünk munkahelyeket. Az emberek azt mondják - itt is, Montenegróban, Macedóniában is -, rendben, globális válság van, de miért nem védtetek meg minket? Aztán marad a korábbi kormány. Hiszen mindenhol bonyolult koalíciók kormányoznak, nem tudni, melyik párt miért és mennyiben felelős. Ezért a kampányban a pártok nyugodtan és viszonylag hitelesen előállhatnak bármilyen ígérettel. Ma senki nem azért támogat valamilyen pártot, mert az eddigi teljesítménye alapján méltónak találná a bizalomra. Inkább azt mondják, azért ebben a pártban bízom, mert itt van az a személy, aki szerintem megbízható. A nagy pártok nagyjából ugyanazt mondják, a politikai programok gyakran szóba sem kerülnek, a kampány személyiségekre koncentrál. Az egyetlen vitás kérdés az EU, mert van két-három kisebb EU-ellenes szervezet. Pontosan ezt értette meg Tadic, amikor lemondott az elnökségről, és így lehetőség nyílt az előre hozott elnökválasztásra. Tadicot rengeteg kritika éri, hogy mit rontott el, mit nem valósított meg, de ez a média ügye, a belgrádi belvárosi értelmiség ügye, nem az utca emberéé. 'k egyszerűen becsületes, őszinte embernek látják Tadicot. És ez tényleg perdöntő lehet a pártja számára.
Szekeres W. István
(Belgrád)
Dramatis PersonaeA választások esélyese Boris Tadic államelnök (az elnökválasztásé, értelemszerűen) és a pártja, a Demokrata Párt (Demokratska Stranka, DS) által vezetett koalíció - jelenleg 27 százalékon állnak. Lapzártánkkor ez az igazán tágkeblű szövetség, a Választás a jobb életért a Vajdasági Szociáldemokrata Liga mellett nemcsak a Zöldeket, de a Szerbiai Kereszténydemokratákat is soraiban tudhatta. A szerb elnevezések felsorolásától eltekintünk. Az európai értelemben vett baloldali, nyomokban konzervatív, de mégis inkább szociáldemokrata és mindenképpen centrista DS alapítása, 1989 óta a Milosevic-rezsim legfontosabb ellenzéki szervezete volt. Milosevic bukása után ez a párt adta Szerbia miniszterelnökét, a 2003-ban meggyilkolt Zoran Djindjicet; azóta is a DS a kormányzó koalíciók meghatározó ereje. Egyértelmű európai orientáció és - elég nagy távolságból - liberálisnak és piacorientáltnak látszó gazdaságpolitika jellemzi. Kosovo ügyében sunnyog: úgy tesz, mintha nem adná, de nem szereti, ha erről kérdezik. Feltétlenül a javára írandó, hogy nemcsak Slobodan Milosevicet adta ki Hágának (ez került Djindjic miniszterelnök életébe), de végül Radovan Karadzicot és Ratko Mladicot is. Kormányzati segéderejük lehet a konzervatív-liberális Szerbia Egyesült Régiói (URS, momentán 7 százalékon). A DS-t még a DS-nél is európaibb és liberálisabb kritikusai a nacionalistáknak tett túlzott engedményekkel vádolják, erre a DS és Tadic apologétái általában a Szerb Haladó Pártra (Srpska Napredna Stranka, SNS) mutogatnak, netán még azon is túlra, a Szerb Radikális Pártra (Srpska Radikalna Stranka, SRS): mi túloznánk a nemzet szeretetében? Az SNS a DS-koalíció legerősebb ellenfele, első embere, Tomislav "Grobar" Nikolic pedig Tadic elnök kihívója (most 25 százalékon tartanak). A "Sírásó" középső név azért ragadt az építészeti technikumot végzett Nikolicon, mert szülővárosában, Kragujevacon a városi temetkezési vállalat vezetőjeként kezdte politikai pályafutását. Az SNS az SRS spinoff-pártja: az eredetileg Vojislav Seselj vezette szervezet akkor szakadt ketté, amikor 2008-ban Nikolic és pár előrelátó pajtása új, Európa-barát irányvonalat iniciált az SRS-ben, mire fel kizárták őket; erre Nikolic ügyesen kiszervezte a pártot a holland börtönőrök által erősen akadályoztatott Pater Familias alól. Nikolic Tadic legmegbízhatóbb ellenfele: már két elnökválasztást is veszített vele szemben. Kosovót nem adja, sőt nyomban visszaszerezné; és szerb szerbnek ne legyen farkasa. Listáját a Megmozdítjuk Szerbiát! néven nevezte a versenybe, lapzártánkkor másfél ponttal állnak a DS mögött. Az SRS (5 százalék) megmaradt a nagyszerb sovinizmus legmarkánsabb exponensének; vadul Európa-ellenes, orosz- és Kína-barát, a gazdasági-társadalmi problémákra gyógyírja a szerb szolidaritás lenne, sok fasizmussal, némi háborúval, ha lehet. Fel Kosovóra! Elnöke in absentia továbbra is a hágai előzetes kilencedik évét taposó Vojislav Seselj (ha minden igaz, heteken belül megszületik a rég várt ítélet). Ugyancsak a nacionalista jobbszélen bóklászik Vojislav Kostunica Szerbiai Demokratikus Pártja (DSS, 8). Az egykori államelnök a DS-ből vált ki: képzeljük el az MDF egykori népi szárnyának radikális szárnyát önálló pártként, és zokogjunk. És végül, de nem utolsósorban szólnunk kell a Szerbiai Szocialista Pártról (Socijalisticka Partija Srbije, SPS), Slobodan Milosevic pártjának erősen leolvadt és úgymond megjavult utódszervezetéről. Háborús múltjával kapcsolatban szemérmes, és elsősorban szociális demagógiában utazik; miben is utazna, ha természetes szövetségese és partnere a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja (PUPS, szlogenjük egyébként ez: "PUPS - a tisztes szándékok pártja"). Nem rajong érte, ha Kosovóról kérdezik, ha mégis, nem adná a világ minden kincséért sem. Nem vicc: nemcsak, hogy most ők a DS koalíciós partnere, de még az is lehet, hogy nélkülük nem lesz új kormány sem. És nyitottak szinte minden megoldásra. - bbe - |
