New York főállamügyésze beperelte Donald Trump alapítványát

  • narancs.hu
  • 2018. június 14.

Külpol

Felmerült a kampányfinanszírozási törvények megsértése is.

New York állam főállamügyésze, Barbara Underwood csütörtökön bejelentette, hogy pert indított Donald Trump jótékonysági alapítványa ellen, mert az alapítvány szerinte többször is megsértette a jótékonysági alapítványok működését szabályozó szövetségi és New York-i törvényeket. Az alapítvány vezetője az elnök és három gyereke.

Keresetében Barbara Underwood egyúttal az alapítvány feloszlatását is indítványozza, valamint javasolja, hogy az elnököt és gyermekeit tiltsák el nonprofit szervezetek vezető testületeiben való részvételtől.

A főállamügyész állítása szerint az alapítványt több mint egy évtized óta nem jogszerűen irányítják, a 2016-os elnökválasztási kampányban például – szintén törvényellenesen – jelentős mértékben egyeztetett Trump kampánystábjával is. A vád szerint a Donald. J. Trump Alapítvány és a Trump család megsértette a kampányfinanszírozási törvényeket.

Barbara Underwood tájékoztató levelet küldött az adóhivatalnak (IRS) és a Szövetségi Választási Bizottságnak is lehetséges további intézkedések végett.

A perkérelmet New York állam Manhattanben lévő legfelsőbb bíróságához nyújtották be, csaknem két évig tartó nyomozás után. Donald Trump jótékonysági alapítványának tevékenységét már a 2016-os elnökválasztási kampány idején vizsgálni kezdték, s a vizsgálódások megállapításai szerint Trump gyakran az alapítvány pénzeiből finanszírozta egyes pereinek költségeit, vagy például a Trump-golfklubokban kiakasztott Trump-portréért kifizetett tízezer dollárt is az alapítvány fedezte. Az átvizsgált e-mailek szerint 2016-ban az alapítvány tevőlegesen részt vett Trump kampányában, jóllehet, a törvény kifejezetten tiltja, hogy jótékonysági szervezetek politikai tevékenységet folytassanak.

Donald Trump azonnal reagált a főállamügyész bejelentésére. Twitter-bejegyzésében a „mocskos New York-i demokratákat” és a „kegyvesztett Eric Schneidermannt” (a szexuális zaklatások miatt lemondani kényszerült volt főállamügyészt) vádolta azzal, hogy mindent megtesznek azért, hogy pert indíthassanak ellene az alapítvány miatt, amely pedig 18 millió 800 ezer dolláros bevétele mellett 19 millió 200 ezer dollárt költött jótékonysági célokra.

Elemzők megjegyzik: a főállamügyész bejelentésére pár órával azt megelőzően került sor, hogy az igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozza a Hillary Clinton levelezése és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tevékenysége ügyében folytatott belső vizsgálat eredményeit.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.