Sok halálos és sebesült áldozata van a Hamász támadásának Izraelben

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. október 7.

Külpol

Az iszlamista palesztin szervezet támadásának legalább huszonkét izraeli halálos és több mint ötszáz sebesült áldozata van az izraeli mentőszolgálat és a kórházak szombat kora délutáni közlése szerint.

A rajtaütésszerűen támadó fegyveresek elhurcoltak ismeretlen számú izraeli túszt a Hamász uralta Gázai övezetbe. A szárazföldi támadásban a fegyveresek több mint tíz olyan izraeli települést támadtak meg, amely közel van az övezethez. Ezek közül hétben még helyi idő szerint délben is bent voltak.

A szárazföldi támadással párhuzamosan a Hamász fegyveresei az övezetből több mint 2500 rakétát lőttek már ki Izraelre szombaton.  

Izrael teljes mozgósítást rendelt el, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pedig kijelentette: Izrael "háborúban áll". A hadsereg Vaskardok fedőnéven hadműveletet indított, közben pedig mozgósít több tízezer tartalékost, köztük az összes kommandós egység katonáját.   

A Beér Seva-i Szoroka Kórház arról tájékoztatott, hogy eddig több mint kétszáznyolcvan sebesültet fogadtak be, akik közül hatvan súlyos vagy válságos állapotban van.

A mentőszolgálat véradásra szólította fel a lakosságot a kórházakban ellátott több mint ötszáz sebesült túlélése érdekében. Ennek eleget téve több százan állnak sorban Tel-Avivban, Haifán és Jeruzsálemben a véradó központok előtt.

A halottak között van Ofir Libstein, Saár Hanegev település önkormányzatának vezetője, aki a Hamász terroristáival folytatott tűzpárbajban vesztette életét. A közszolgálati tévé beszámolója szerint a harcoknak számos halálos áldozata van, de pontos számuk egyelőre nem ismert.

A sebesültek és a halottak száma várhatóan nőni fog, mert a mentők még nem tudtak bejutni több olyan településre, amelyet a Hamász fegyveresei megszállva tartanak. Harcok folytak kora délután is az ellenőrzésük alatt lévő izraeli településeken. Ofakim faluban gyújtogatnak, és túszokat tartanak fogva egy lakásban.

A Háárec című izraeli lap arról számolt be, hogy kaotikus állapotok uralkodnak Rahatban, a Negev-sivatag legnagyobb beduin településén, amelyet szinte folyamatos rakétatámadás ér, de kevesebb mint tíz óvóhely áll a mintegy hetvenötezer lakos rendelkezésére.  

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk