Trump bejelentette, elkezdődött Amerika aranykora

  • narancs.hu
  • 2025. március 5.

Külpol

A kongresszus előtt elmondott beszédben kitért arra is, hogy országa  „így vagy úgy” megszerzi Grönlandot.

Meghirdette „Amerika aranykorát” magyar idő szerint szerda hajnalban tartott programadó beszédében az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa előtt Donald Trump amerikai elnök. Az aranykor azt jelenti, az Amerikai Egyesült Államok lesz a „legdominánsabb” nemzet a világon, ott fognak élni a legegészségesebb, leggazdagabb közösségek, és az amerikaiak eljutnak „a Marsra és azon túl is”.

A Telex szemléje szerint a programadó beszéd alkotmányos kötelezettség, Trump az eddig hat hét munkájáról és a terveiről szólt. A republikánus képviselők közül voltak, akik azt skandálták, USA, a demokraták pedig bekiabálással próbálták megzavarni a szónokot. Akadt, aki kivonult, mást a teremőrök vezettek ki.

Trump beszélt a választási győzelméről, Elon Musk DOGE nevű akciócsoportjának munkájáról. Kritizálta elődjét, Joe Bident, aki szerinte felelős a tojás drágulásáért és 21 millió illegális migráns bejöveteléért.

A vámháború, amelyet elindított, az amerikai elnök szerint hasznos lesz, bár a Kanadára, Mexikóra és Kínára kivetett – és az említett államok által viszonzott – büntetővámok zavart keltenek, de ezzel, úgy gondolja, nincs baj.

Ismét beszélt arról Trump, hogy országa ellenőrzése alá akarja vonni a Panama-csatornát, és „így vagy úgy”, de meg fogja szerezni Grönlandot. Bejelentette azt is, hogy levelet kapott Volodimir Zelenszkijtől, akivel a múlt héten veszett össze nyilvánosan, és az ukrán elnök azt írta neki, amerikai vezetéssel képzeli el a háború lezárását, és kész arra is, hogy az ország ásványkincseit amerikai befektetőknek felkínáló szerződést aláírja.

A címlapképen Donald Trump amerikai elnök beszédet mond az amerikai törvényhozás, a kongresszus két háza előtt a washingtoni Capitoliumban 2025. március 4-én. Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Második gyermekkor

Sean Mathias az izgalmasabb utat választotta, amikor filmre vitte saját 2021-es Hamlet-előadását, melyet a Covid-járvány lezárásai és néhány kulcsszínész viharos távozása tett próbára.

Üzenet

Brazíliáról mindenki a mesés tengerpartra, a karneválra meg a focira asszociál, pedig valaha (50–60 évvel ezelőtt) ott is pontosan olyan embertelen katonai diktatúra volt, mint Dél-Amerika legtöbb országában.

Vele a szégyen

Amikor a miniszteri kinevezése után Szalay-Bobrovniczky Kristóftól megkérdezték, nem zavarja-e, hogy elődje, Benkő Tibor hivatásos katonatiszt volt, ezzel vágott vissza: a magyar haderő a kormány fejlesztéseinek köszönhetően magától is „tudja, hogy mit kell csinálnia”. Neki pedig az a feladata, hogy a katonaságot vonzóvá tegye, elsősorban az ifjúság körében.

Üldözik Matolcsyt!

Hol tűnt el és mennyi pénz a jegybank alapítványából? Most azon kell izgulnia sok jó embernek, hogy közülük az ÁSZ feljelentése nyomán ki megy majd, vagy nem megy, mikor és mennyi időre börtönbe.

Minden határon túl

A világháborúról szóló művek sora végeláthatatlan, ám a téma lefedettsége igencsak aránytalan, az erdélyi zsidók soája például meglehetősen alultárgyalt volt korábban.

Az Infláció Réme

  • Király Júlia

Valamikor réges-régen, amikor a közpénz még nem vesztette el közpénz jellegét, a Magyar Nemzeti Bank még nem magántőkealapok gazdagításán szorgoskodott, az euróért még nem adtak többet 260–270 forintnál, és még működtek Magyarországon a fékek és az ellensúlyok, szóval abban az időben, amire már a legeslegöregebb magyar ember sem emlékszik, akkoriban történt.

Felejtsük el!

Önkormányzati szociális bérlakás miatt áll a bál Szarvason. Az ellenzék szerint jogosulatlan volt a kiutalás, a nyertes pályázatot az egyik városi fideszes képviselő „menedzselte”. A kedvezményezett az egyik nemzetiségi önkormányzat alelnöke.

Elveszik, hogy osztogathassanak

Az önkormányzatoktól elvett pénzből indította el a kormány a Versenyképes Járások Programot, és ettől várja azt, hogy még a 2026-os választások előtt mindenütt épül valami. A lebonyolítás láthatóvá teszi az országgyűlési képviselők, fideszes választókerületi elnökök meghatározta hierarchiát.

Zsákutca

A szerencsén is múlt, hogy a XI. kerületi önkormányzat meg tudja akadályozni egy böhöm társasház felépí­tését a Sas-hegy oldalában, a tájvédelmi körzet szomszédságában. Más esetekben hiába derülnek ki a korábbi stiklik és összeférhetetlenségek, sokszor nem lehetséges a kármentés.

Lakásból utcára

Mivel a hivatalos procedúra rendszerint nagyon elhúzódik, olykor szélsőjobboldali formációkat bíznak meg az érintettek az ingatlanjaikban jogosulatlanul lakók eltávolítására. Az akciókról beszámolók készülnek a YouTube-ra. A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László több alkalommal is megjelent ilyen akciókon.