Kultúra

Megvan a második. Ha a film olimpiai szám lenne (Tarr B.-t kérjük a maratoni rajthoz), most Hajdú B. üvöltené, hogy végre, csak összejött a második hollywoodi arany is. Az első - hogy súgjunk a sportkommentátornak - Antal Nimródnak sikerült, az Elhagyott szobánál azonban, minthogy Hollywoodban készült, a megengedettnél nagyobb volt a hátszél, de a Kaméleon esetében nincs vita; ez szőröstül-bőröstül a miénk, filmművészeinktől sokat szenvedett magyaroké.

Dzsingisz kán nem volt rossz srác, csak rossz volt a sajtója - állapította meg nemrégiben Mongólia miniszterelnöke, Elbegdroj Tsahkia.

Emlékeznek arra, amikor kilőtték a Bakot? Micsoda blamázs volt! A Capricorn 1 volt ugyanis az első űrhajó, ami embert szállított a Marsra! - már amennyire hihetünk a nagyszerű Peter Hyams hasoncímű (magyarul a málén poéngyilkos Földi űrutazás címen adták), 1978-as filmjének. Lendületes, profi munka volt, a kor technológiai csúcsszínvonalán; ha jól emlékszem, a jóarcú Hal Holbrook adja benne a sima modorú rohadékot, Elliot Gould a száguldós riportert, s Telly Savalasnak is volt benne egy harsány cameója, a mocskos szájú, jobb napokat és gépeket látott permetezőpilóta ősi toposzában - ördög és pokol, O. J. Simpson volt az egyik űrhajós!

A gyanú már az acb Galéria meghívója láttán megfogalmazódott - a reprodukción látható, könyveket szorongató férfi bármennyire is hasonlít a fiatal Antall Józsefre, nem más, mint a gyűrött ballonkabátot viselő, üvegszemű hadnagy, aki idétlen tipródásával őrületbe kergette a tökéletes bűntényt kidolgozó gyilkosokat. Szűcs Attila kiállításának főszereplője a Talált tárgy keresésére indul egy olyan képi világban, ahol a hiány uralkodik: a festő ugyanis talált képeslapokból, fényképekből, filmjelenetekből, a közös képi emlékezet lenyomataiból emel ki vagy tüntet el részleteket, de oly módon (Kemény István szavaival), "mintha bűncselekmény tettese próbálná elfeledni áldozatait, de azok nem tűnnek el, nem bizony...".

Nem sokat tudunk a hazájában (és immár külföldön is) erősen ünnepelt svéd szerzőről - ez az első könyve magyarul. Vagyis bevezetőnek nem árt néhány adat. Klas Östergren 1955-ben született Stockholmban, eleinte forgatókönyveket, kissé epigon prózát írt, aztán 1980-ban kiadta a Dzsentlmenek című regényét, és másnap arra ébredt, hogy híres lett. Esszé- és prózakötetek, drámafordítások, forgatókönyvek után a sikerkönyv 2005-ben publikált folytatásával, a Gengszterek című regénnyel ismét a középpontba került - utóbbi hamarosan állítólag magyarul is olvasható.

Ugyan, mit tudunk mi, szánalmasan fantáziátlan, egyre inkább csak a hétköznapi gyakorlatiasságban otthonra találó emberek itt, az Ideáton arról, hogy épp mi történik az Abaraton? Mit tudunk egyáltalán arról, ami rajtunk vagy nyomorúságosan racionális világképünkön túl van? És miért igyekszünk kiszorítani tudatunkból annak még a lehetőségét is, hogy lehet bármi mindezeken túl?

Nyolckilós, egytized köbméternyi könyvdóm, könyvkatedrális, könyvszékesegyház - az elmúlt évtizedekből hirtelenjében csak a Leonardo vagy Helmut Newton életművét magába záró monumentumóriásokra emlékszem, melyek nagyobbra duzzadtak, mint ez -, szóval: minden más, még oly nagy album is pusztán cellulózkápolnácska ehhez mérve; zsebkönyvbe fojtott praktikum, bedekker eme pamíri méretű papírhegyhez képest, mely persze adekvát forma a géniusz formátumával, a szó legszorosabb értelmében lenyűgöző munka.

A Nemzeti előcsarnokát, büféjét benépesítő-beordibáló, a ki-kicsodát magyarázó főiskolások, valamint a múzeumból idekölcsönzött Euripidész-márványfej szépen kijelölik az Oresztész című előadás intonációs skálájának két végpontját. A mai magyarázatoktól a sokgenerációs antik sorscsapássorozatig.

Hetente kétszer járták végig a területet, hogy feltöltsék a négy nagyvadetetőt és a szórókat. Általában oda is öntöttek táplálékot, ahol nagyobb mozgás nyomait vették észre.

Hihetetlen, hogy valaha nem is létezett. Ahhoz képest, hogy milyen természetes a jelenléte a hétköznapi konyhán, meglepő, micsoda hosszú és kacskaringós úton jutott el idáig.

Hommage a Kovásznai: Animáció a képzőművészet és a film határterületén 2009. január 18-ig (www.kovasznaigyorgy.hu).

Van egy budapesti embertípus, a tabániánus, akit mindannyian ismerünk. Nagy karimájú fekete kalapot hord, nyakában hosszú, piros sál, és rímekben beszél, ha éppen nem sóhajtozik.

"Vado, ma dove? oh Dei!", azaz "Megyek, de hová? "h, istenek! énekli majd hétfőn a Filharmóniai Társaság hangversenyén (Opera, december 8., fél nyolc) Mozart koncertáriáját Rost Andrea, s e kifakadás, amelynek írója alighanem a múlt héten már emlegetett Da Ponte volt, egykönnyen elhagyhatja a pesti zenebarát ajkát is, amint szembesül az elkövetkező napok dús kínálatával. Mert követheti például az országos Ránki Dezső-jelzést, s akkor Beethoven Emperor melléknévvel felcímkézett Esz-dúr zongoraversenyétől (a Magyar Telekom szimfonikusaival közös szereplés, Zeneakadémia, dec.

DÍJ 2008. december 5-én rendezik a Prima Primissima Díjátadó Gálát a Művészetek Palotájában.