Képzőművészet - Columbo utoljára nyomoz - Szűcs Attila kiállítása

Zene

A gyanú már az acb Galéria meghívója láttán megfogalmazódott - a reprodukción látható, könyveket szorongató férfi bármennyire is hasonlít a fiatal Antall Józsefre, nem más, mint a gyűrött ballonkabátot viselő, üvegszemű hadnagy, aki idétlen tipródásával őrületbe kergette a tökéletes bűntényt kidolgozó gyilkosokat. Szűcs Attila kiállításának főszereplője a Talált tárgy keresésére indul egy olyan képi világban, ahol a hiány uralkodik: a festő ugyanis talált képeslapokból, fényképekből, filmjelenetekből, a közös képi emlékezet lenyomataiból emel ki vagy tüntet el részleteket, de oly módon (Kemény István szavaival), "mintha bűncselekmény tettese próbálná elfeledni áldozatait, de azok nem tűnnek el, nem bizony...".

A gyanú már az acb Galéria meghívója láttán megfogalmazódott - a reprodukción látható, könyveket szorongató férfi bármennyire is hasonlít a fiatal Antall Józsefre, nem más, mint a gyűrött ballonkabátot viselő, üvegszemű hadnagy, aki idétlen tipródásával őrületbe kergette a tökéletes bűntényt kidolgozó gyilkosokat. Szűcs Attila kiállításának főszereplője a Talált tárgy keresésére indul egy olyan képi világban, ahol a hiány uralkodik: a festő ugyanis talált képeslapokból, fényképekből, filmjelenetekből, a közös képi emlékezet lenyomataiból emel ki vagy tüntet el részleteket, de oly módon (Kemény István szavaival), "mintha bűncselekmény tettese próbálná elfeledni áldozatait, de azok nem tűnnek el, nem bizony...". Talán nem is meglepő, hogy a kiállítás első festményén látható öltönyös, kezét lazán zsebébe süllyesztő és maga elé, a földre bámuló férfi a Játék méreggel és ellenméreggel költőjére hasonlít. A férfi tekintetét követve a néző nemcsak érzi az eltűnt, a képből "kiretusált" valami jelenlétét (legyen az tárgy, élőlény vagy akár halott), hanem azt is, ahogy a hűvös félelem felkúszik a tarkóján.

Szűcs festményeit leginkább metafizikusnak nevezhetjük. Ezt a különös, az archetipikus vizuális "valóságból" táplálkozó, de abból kilépő világot egyrészt a realista festészeti hagyomány és az absztrakt ábrázolásmód összekapcsolása, a sejtelmesen egymásra rétegződő konkrét tárgyak és a megfoghatatlan, elmosódó elemek ütköztetése hozza létre, másrészt az a rejtélyesség, ami az egyértelműen nem meghatározható terekben felbukkanó, meghökkentőn ismerős, szinte a semmiben lebegő alakokból és tárgyakból árad. Az egyes figurális képekben felfedezhető narratív szál az acb Galéria három termében most történetté terebélyesedik - a látogató mintha egy virtuális krimi, a "Columbo - tizenkettedik évad" story-boardjának közepébe csöppent volna, ahol a nyomokból, gyanús jelekből kell kikövetkeztetnie, mi is történt valójában. Találkozunk Szűcs képi világából ismerős figurával - Buster Keaton, az örök vesztes itt most kezébe temeti arcát, mintha valami megdöbbentőt látott volna -, tárggyal - fenyőfákkal és a semmiben lebegő virágokkal - és olyan, jellegzetes festői megoldásokkal, mint a képi elemek határait feloldó, lefolyó festékrétegek, a (megfestett síktól minimálisan elváló vagy önálló szerepet betöltő) ovális "vakfolt" vagy a buborékforma. Szűcs festményeitől a humor sem idegen. Örömmel fedezhetjük fel ezt a játékosságot azon a kétrészes sztereoképen, melyeken ugyanaz a - majdnem azonos szögből ábrázolt - útitáska látható: az elveszett és a megtalált bőrönd. A paradoxon visszautal a kiállítás címére is, hiszen miként kereshetünk valamit, ha már megtaláltuk? A keresés motívuma minduntalan visszatér, nemcsak Columbo kutat és kotorászik mindenféle dobozokban, hanem egy köpenyzsebben kecses női ujjak is. Akad olyan kéz, amelynek gesztusa egy zsebtolvaj mozdulatára emlékeztet, de olyan - a jellegzetes ballonkabát-mandzsettáról felismerhető - kar is, amely a detektívek feltáró módszereit idézi, csak éppen a felcsippentett anyag egy láthatatlan fátyol, a rámutatás pedig egy tárgy hűlt helyérére irányul. (Így aztán biztos nem marad ujjlenyomat!)

A kiinduló fényképhez képest a festményen megszűrt és áttranszponált információk láthatók, melyek befogadásához jóval alaposabb, lassúbb, már-már meditatív szemléletre van szükség. Ez a módszer hasonlít a Los Angeles-i nyomozó technikai fogásaihoz, ahogy az ajtóban megáll, onnan többször visszafordul, hogy "csak még valamit", egy-egy apró részletet megkérdezzen; hiszen a teszetoszának tűnő detektív erőssége éppen az ellentmondások felfejtésében rejlik. Egy érdekes paradoxon Columbo festményalakjának megoldásaiban is megfigyelhető: a néhol elnagyoltnak, sőt elrajzoltnak tűnő részletmegoldások ellenkeznek a festőre jellemző technikai profizmussal, mintha az ábrázolás tudatosan közeledne a megidézett filmalak bumfordiságához.

A botcsinálta detektívvé átlényegülő befogadónak fel kell ismernie, hogy - Szűcsre jellemzően - nincs egyenes vonalú narratíva; rossz érzésein kívül semmi sem utal arra, hogy bűntény történt. Vagy mégis? A kiállítás egyik nagyméretű képén a hadnagyot egy gyümölcsöskertben látjuk, az alacsony fák alatt óriási narancsok hevernek. Columbo úgy hajol a töppedt déligyümölcsök fölé, mintha egy letakart holttestet azonosítana. Tüzetesebb vizsgálat után feltűnhet, hogy már rég nem beszélhetünk forró nyomról; oldalt megbújva afféle natura morta parafrázisként ugyanis narancssárga koponyák figyelnek. Az eset ezúttal megoldhatatlannak tűnik; láthatjuk, ahogy a hadnagy is feladja, kilép a történetből, s bőröndökkel felpakolva elindul a tejfeles ködbe vesző háttér felé. Bár gyanús, határozottan gyanús. Vajon nem valami bizonyítékot próbál meg eltüntetni a szemünk elől abban a hatalmas sárga kofferben?

acb Galéria, Budapest VI., Király u. 76. Nyitva: 2009. január 3-ig, kedd-péntek 14-18, szombaton 12-16 óra között

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.