A gyanú már az acb Galéria meghívója láttán megfogalmazódott - a reprodukción látható, könyveket szorongató férfi bármennyire is hasonlít a fiatal Antall Józsefre, nem más, mint a gyűrött ballonkabátot viselő, üvegszemű hadnagy, aki idétlen tipródásával őrületbe kergette a tökéletes bűntényt kidolgozó gyilkosokat. Szűcs Attila kiállításának főszereplője a Talált tárgy keresésére indul egy olyan képi világban, ahol a hiány uralkodik: a festő ugyanis talált képeslapokból, fényképekből, filmjelenetekből, a közös képi emlékezet lenyomataiból emel ki vagy tüntet el részleteket, de oly módon (Kemény István szavaival), "mintha bűncselekmény tettese próbálná elfeledni áldozatait, de azok nem tűnnek el, nem bizony...". Talán nem is meglepő, hogy a kiállítás első festményén látható öltönyös, kezét lazán zsebébe süllyesztő és maga elé, a földre bámuló férfi a Játék méreggel és ellenméreggel költőjére hasonlít. A férfi tekintetét követve a néző nemcsak érzi az eltűnt, a képből "kiretusált" valami jelenlétét (legyen az tárgy, élőlény vagy akár halott), hanem azt is, ahogy a hűvös félelem felkúszik a tarkóján.
Szűcs festményeit leginkább metafizikusnak nevezhetjük. Ezt a különös, az archetipikus vizuális "valóságból" táplálkozó, de abból kilépő világot egyrészt a realista festészeti hagyomány és az absztrakt ábrázolásmód összekapcsolása, a sejtelmesen egymásra rétegződő konkrét tárgyak és a megfoghatatlan, elmosódó elemek ütköztetése hozza létre, másrészt az a rejtélyesség, ami az egyértelműen nem meghatározható terekben felbukkanó, meghökkentőn ismerős, szinte a semmiben lebegő alakokból és tárgyakból árad. Az egyes figurális képekben felfedezhető narratív szál az acb Galéria három termében most történetté terebélyesedik - a látogató mintha egy virtuális krimi, a "Columbo - tizenkettedik évad" story-boardjának közepébe csöppent volna, ahol a nyomokból, gyanús jelekből kell kikövetkeztetnie, mi is történt valójában. Találkozunk Szűcs képi világából ismerős figurával - Buster Keaton, az örök vesztes itt most kezébe temeti arcát, mintha valami megdöbbentőt látott volna -, tárggyal - fenyőfákkal és a semmiben lebegő virágokkal - és olyan, jellegzetes festői megoldásokkal, mint a képi elemek határait feloldó, lefolyó festékrétegek, a (megfestett síktól minimálisan elváló vagy önálló szerepet betöltő) ovális "vakfolt" vagy a buborékforma. Szűcs festményeitől a humor sem idegen. Örömmel fedezhetjük fel ezt a játékosságot azon a kétrészes sztereoképen, melyeken ugyanaz a - majdnem azonos szögből ábrázolt - útitáska látható: az elveszett és a megtalált bőrönd. A paradoxon visszautal a kiállítás címére is, hiszen miként kereshetünk valamit, ha már megtaláltuk? A keresés motívuma minduntalan visszatér, nemcsak Columbo kutat és kotorászik mindenféle dobozokban, hanem egy köpenyzsebben kecses női ujjak is. Akad olyan kéz, amelynek gesztusa egy zsebtolvaj mozdulatára emlékeztet, de olyan - a jellegzetes ballonkabát-mandzsettáról felismerhető - kar is, amely a detektívek feltáró módszereit idézi, csak éppen a felcsippentett anyag egy láthatatlan fátyol, a rámutatás pedig egy tárgy hűlt helyérére irányul. (Így aztán biztos nem marad ujjlenyomat!)
A kiinduló fényképhez képest a festményen megszűrt és áttranszponált információk láthatók, melyek befogadásához jóval alaposabb, lassúbb, már-már meditatív szemléletre van szükség. Ez a módszer hasonlít a Los Angeles-i nyomozó technikai fogásaihoz, ahogy az ajtóban megáll, onnan többször visszafordul, hogy "csak még valamit", egy-egy apró részletet megkérdezzen; hiszen a teszetoszának tűnő detektív erőssége éppen az ellentmondások felfejtésében rejlik. Egy érdekes paradoxon Columbo festményalakjának megoldásaiban is megfigyelhető: a néhol elnagyoltnak, sőt elrajzoltnak tűnő részletmegoldások ellenkeznek a festőre jellemző technikai profizmussal, mintha az ábrázolás tudatosan közeledne a megidézett filmalak bumfordiságához.
A botcsinálta detektívvé átlényegülő befogadónak fel kell ismernie, hogy - Szűcsre jellemzően - nincs egyenes vonalú narratíva; rossz érzésein kívül semmi sem utal arra, hogy bűntény történt. Vagy mégis? A kiállítás egyik nagyméretű képén a hadnagyot egy gyümölcsöskertben látjuk, az alacsony fák alatt óriási narancsok hevernek. Columbo úgy hajol a töppedt déligyümölcsök fölé, mintha egy letakart holttestet azonosítana. Tüzetesebb vizsgálat után feltűnhet, hogy már rég nem beszélhetünk forró nyomról; oldalt megbújva afféle natura morta parafrázisként ugyanis narancssárga koponyák figyelnek. Az eset ezúttal megoldhatatlannak tűnik; láthatjuk, ahogy a hadnagy is feladja, kilép a történetből, s bőröndökkel felpakolva elindul a tejfeles ködbe vesző háttér felé. Bár gyanús, határozottan gyanús. Vajon nem valami bizonyítékot próbál meg eltüntetni a szemünk elől abban a hatalmas sárga kofferben?
acb Galéria, Budapest VI., Király u. 76. Nyitva: 2009. január 3-ig, kedd-péntek 14-18, szombaton 12-16 óra között
