Sem gyalogosan, sem autóval nem lehet majd átjutni a Lánchídon a felújítás miatt
Gyalogosan már tavasztól sem, nyár elején pedig az autók előtt is lezárják.
Gyalogosan már tavasztól sem, nyár elején pedig az autók előtt is lezárják.
Nem tartja helyesnek, hogy a szobrot lerombolják, de nem tartja a legjobb megoldásnak az átnevezést sem.
Ismét demonstrációt tartottak a Hősök terén.
Veszprém városa az ’56-os forradalom 50. évfordulójára készíttetett egy emlékművet Rajk Lászlóval. A szobrot 2006. október 10-én felállították a Színházkertben, de sohasem fejezték be, nem avatták fel, majd 2008 végén lángvágóval távolították el a talapzatáról, és a helyi közüzemi szolgáltató telephelyére szállították.
Ma már nincsenek pitykegombos juhászok, és juhászkutyákat is alig találni. A fiatalok számára nem vonzó a szakma – azok maradnak, akik ebbe nőttek bele.
Karikó Katalin fél évszázada kötődik a szegedi egyetemhez.
Ismét csökkenő tendenciát mértek.
Állítása szerint addig is minden eszközzel segítik a vendéglátósokat.
Vagy legalábbis belengette. Mert a csőd fenyegeti a korlátozások miatt.