Nőtt a szelektíven gyűjtött szemét aránya

  • narancs.hu
  • 2019. november 1.

Lokál

Tavaly az elszállított szemét negyede hasznosult újra.

Nőtt az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya tavaly, és az elszállított szemét csaknem negyede hasznosult újra - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából, amely a települések infrastrukturális ellátottságának 2018-as állapotát mutatja be.

A KSH kiemeli, hogy a települési hulladék mennyiségének alakulása fontos eleme az ENSZ által meghatározott fenntartható fejlődési céloknak is, ezen belül a felelős fogyasztás és termelés indikátora. A közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék éves mennyisége Magyarországon 3 millió tonna körül mozog. 2013-ig csökkenő tendenciát mutatott, azóta évről évre kis mértékben nő, 2018-ban 3 millió 126 ezer tonna volt, 70 ezer tonnával több, mint 2017-ben.

Ezen belül az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya egyre nő, a háztól történő elszállításnak és a környezettudatosság növekedésének köszönhetően. Tavaly a közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék 16 százaléka volt szelektíven gyűjtött, szemben az előző évi 15 százalékkal.

A közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék járásonkénti egy főre jutó éves mennyisége 2018-ban 178-670 kilogramm/fő között ingadozott. Volumene a gazdaságilag fejlettebb járásokban, illetve az idegenforgalmi szempontból jelentős területeken, így például a Balaton környékén volt a legmagasabb.

A KSH kiadványa szerint tavaly a települési hulladék közel negyede, 24 százaléka újrahasznosult. Megjegyzik, hogy évről évre a szemét egyre nagyobb része kerül anyagában hasznosításra, ezzel párhuzamosan csökken a legnagyobb környezeti terhet jelentő szemétlerakás. Tavaly a települési hulladék 15 százalékát, 455 ezer tonnát kezeltek - energiahasznosítással vagy anélkül történő - égetéssel a kiadvány szerint.

MTI

 

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.