Díjat nyert Enyedi Ildikó projektje a Berlinalén

  • narancs.hu
  • 2021. március 3.

Mikrofilm

A Balaton Brigád című kémthriller kilenc másik sorozattervvel versenyzett.

A Balaton Brigád című thrillersorozat terve kilenc másik európai projekttel együtt vett részt a Berlinale Co-Pro Series nevű rendezvényén, és elnyerte a Séries Mania Project Exchange Awardot – írja a Cineuropa. Ez a rendezvény egy úgynevezett pitchfórum. Kriegler Gábor, a Balaton Brigád producere a hvg.hu-nak adott korábbi interjújában azt mondta, a járvány előtt ez olyan rendezvény volt, amelyen a filmterv készítői kiállnak a színpadra, beszélnek az elképzeléseikről, hogy felkeltsék a lehetséges finanszírozók, tévécsatornák, színészek, rendezők, írók, ügynökségek figyelmét.  Most ezeket a programokat is az online térben rendezik meg. 

„A különleges tóparti, napsütötte környezet, a karakterek komplexitása és a friss és a retró érzést remekül magába foglaló hangvétel miatt választottuk ezt a történetet. A kosztümös kémdráma egy olyan történelmi korszakba repít viszza mindannyiunkat, amiről az összes európai azt gondolja, hogy ismeri" – mondta Laurence Herszberg, a Séries Mania alapítója és igazgatója a Balaton Brigádról, amelynek hazai gyártója a budapesti Joyrider, vezető rendezője az Arany Medve-díjas, Oscar-jelölt Enyedi Ildikó.

A Balaton Brigád a díj révén meghívást kapott a Séries Mania Fórumba, amit augusztus 30. és szeptember 1. között tartanak a franciaországi Lille-ben. Eddig nem válogattak be sorozatot a pitchfórumra, most pedig az első jelölt egyből nyert is.

 

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Szétszakítva

Magyarország politika- és művelődéstörténetét évszázadok óta végigkísérik a kibékíthetetlennek tetsző, idővel valóságos és szellemi polgárháborúkig, vagy éppen sima tömeggyilkosságokig elvezető ellentétek.

A puska a falon

  • Domány András

Kedvező kamatozású hitellel segítené az Európai Bizottság Lengyelország honvédelmének feltuningolását, ám az államelnök megvétózta a majd’ 44 milliárd eurós programot. A szálakat még mindig Jarosław Kaczyński mozgatja, aki a németekkel ijesztget, és a szélsőjobb szavazói felé kaczyngat.

Pengeélen

Vasárnap kiderül, hogy Szlovéniát továbbra is Robert Golob baloldali-liberális kormánya irányítja-e, vagy a Janez Janša vezette jobboldali koalíció lép a helyébe. Janša Orbán legodaadóbb szövetségese vagy inkább közvetlen alárendeltje; megbonthatatlan barátságuk fájdalmas tüske lehet az Európai Tanács és az egész EU oldalában.

Széljobbosnak sem egyszerű lenni

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.