Elhunyt Dobray György

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 31.

Mikrofilm

82 éves korában meghalt Dobray György Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró – tájékoztatta a család az Indexet. 

Dobray György 1942. március 8-án született. A gimnázium elvégzése után, 1961-ben vették föl a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr főtanszakára, ahol 1965-ben diplomázott.

Első filmjei rendezőként dokumentumfilmek voltak, mint például a Munkashow, amellyel 1971-ben elnyerte a Miskolci dokumentumfilm-fesztivál nagydíját. Ezután külsősként rengeteg irodalmi és dokumentumfilmet rendezett a Magyar Televízióban, majd 1979-ben elkészíthette Az áldozat című első játékfilmjét.

Az 1980-as évekből több filmes siker fűződik a nevéhez, így a Vérszerződés és a Szerelem első vérig című film, amelyet rövidesen követett a Szerelem második vérig. A magyar Házibulinak is nevezett utóbbi két alkotás egy generáció meghatározó filmélménye lett – a hazai színházi világ legjava mellett amatőr színészek (Szilágyi Mariann, Beri Ary) játszották benne a főszerepeket. 

Mint a lap emlékeztet, a K – Film a prostituáltakról (Rákóczi tér) és a K2 – Film a prostituáltakról (éjszakai lányok) című dokumentumfilmjei, amelyek a hazai prostitúció látleletét adták, 1988-ban és 1989-ben nagy visszhangot váltottak ki. A K és a K2 történetét Dobray György könyvben is megírta, mindkét kötet eladási rekordokat döntött.

2023-ban készítette el a Habiszti – Csak azért is! című dokumentumfilmet, amely a roma holokausztról szóló Habiszti – Csak azért is élünk és táncolunk! című táncprodukció próbafolyamatát mutatja be. A filmmel többször is foglalkozott a Magyar Narancs. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.