Tizenhét év szünet után jön Gothár Péter új filmje

  • narancs.hu
  • 2021. május 18.

Mikrofilm

Az Idő van után ismét egy megrekedt házasság áll a történet középpontjában.

A Megáll az idő rendezője legutóbb 2003-ban jelentkezett egészestés játékfilmmel; a 2003-as Magyar szépség óta főleg kisebb projektekben vett részt: készített színházfilmeket (Fekete tej, Ivanovék karácsonya), kisjátékfilmeket (Tanúvallomás, Hangyatérkép) és a Nagy Könyv-program keretében még promóciós kisfilmet (Száz év magány) is.

A most mozikba kerülő Hét kis véletlent 2018-ban kezdte forgatni olyan színészekkel, mint Rezes Judit, Mészáros Blanka, Mészáros Máté és Börcsök Olivér. A dráma egy pesti családot mutat be napjainkban: a főszereplő Gertrúd középkorú énektanár, aki férjével és nagyfiával él együtt. Kórusát fanatikus lelkesedéssel vezeti, ám házassága már semmi örömet nem tartogat számára. Mikor azonban feltűnik életében a Londonból hazaérkező fiatal lány, Albán, egy csapásra felfordul az élete – úgy érzi, számára is van még esély az újrakezdésre.

„A film töredezett dialógusokban rajzol meg jellemeket, intim beszélgetésekkel, narratív képsorokkal vázolja fel a banálisan pontos családképet. A mai tizen-huszonévesek köznapi nyelvhasználatának radikalizmusát ütközteti a kortárs irodalom nyelvi teréből származó idézetekkel, allúziókkal, egyfajta emelkedettebb, lírai regiszterrel” – nyilatkozta Gothár Péter filmjéről, mely a felszabdalt zenéjével többek között Bartók, szövegével pedig Esterházy Péter előtt is tiszteleg; de várhatóan azok is értékelni fogják, akik szerették a rendező hasonló témát boncolgató 1985-ös Idő van című moziját.

A film világpremierje az A kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, a tavalyi, a pandémia miatt elhalasztott hazai bemutató után május 20-tól látható a magyar mozikban.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk