Lassan kezdi felütni fejét a honi sajtóban (csak ma nol.hu, atv.hu, 444.hu) a jobb helyeken ilyenkor – választási kampányfinis közeledtén – szokásosnak és helyénvalónak számító kérdés, hogy tudniillik lesz-e miniszterelnök-jelölti tévévita vagy sem, ha lesz, mikor és kik közt, ha nem lesz, miért nem lesz. Magyarországon persze ez a dolog sem úgy néz ki, mint ahogy józan ésszel gondolhatnánk: sem a kérdés, sem a rá adandó válasz. A kérdés ugyanis álkérdés, inkább afféle óvatos kekeckedés, a válasz (bármilyen lehetséges válasz) meg kész röhej, egy agyrém.
| ||
A kérdés azért kekeckedés, mert nem is kell ahhoz választásra jogosult állampolgárnak lenni, tudja egy gyerek is a választ, rohadtul nem lesz nyilvános miniszterelnöki vita. Pontosabban most sem lesz. S nem lesz egészen addig, míg az egyik jelölt Orbán Viktor marad. Orbán négy éve nem vitázott ellenzékből, s nem fog most, hivatalát töltve sem.
A válasz nyilván az, hogy ugyan kivel? Van itt valaki égen és földön, aki fölérne hozzám? Nincsen, na ugye! Tessék megnézni, engem negyven százalék fölött mérnek, jobban állok, mint a saját pártom, a következő jelölt jó, ha megugorja a harminc százalékot, mit kezdjek én azzal. Lássuk be, ez azért elég gyenge kifogás. Mindig van kivel kiállni, minden listának van vezetője, s elvileg minden listavezetőből lehet miniszterelnök, láttunk már a világban olyan választást, amit épp egy ilyen nyilvános vita fordított meg.
Sokkal valószínűbbnek tűnik az a magyarázat a vita negligálására, miszerint nem volt ez mindig így: Orbán Viktor régebben, ha nem is repesve az örömtől, de odaállt vitatkozni Horn Gyulával, Medgyessy Péterrel és Gyurcsány Ferenccel. Ja, az utolsó ilyen alkalom 2006-ban volt, amikor a magyar politikai élet páriája, a milliószor lebohócozott Gyurcsány Ferenc mosta fel vele a padlót, de szinte szó szerint – ezekben a vitákban az a jó, hogy elérhetők máig is, lehet csekkolni a vonatkozó állításokat is. El is vesztette azt a választást Orbán, hívei sem sokan, sem elegen nem sereglettek az urnákhoz. Nehéz eldönteni, hogy a Gyurcsány-epizód volt-e kínosabb momentum Orbán politikai pályáján, vagy a négy évvel korábbi, amikor Orbán miniszterelnökként érkezett, s a választások után verve távozott – noha Medgyessy Pétert feltehetően családja sem azért szereti, mert olyan nagy debattőr lenne, ellenkezőleg, őt az útelágazódások és más nyelvtörők embereként őrzi a kollektív emlékezet. S a dolog még akkor sem volt fenékig tejfel, amikor Orbán végül kormányra került, 1998-ban. Hiszen a Horn Gyula vezette MSZP kapta a legtöbb szavazatot azon a választáson is, tehát ha nincs az érdemdús Torgyán József, a magyar demokrácia történetének egyik legkínosabb paprikajancsija, nincs kormányváltás sem. Sem így, sem adott esetben újra megnézve a nagy összecsapást, nem mondhatjuk, hogy Orbán a közgázon legyőzte volna Hornt, az ellenkezőjét inkább.
| ||
Ezzel együtt az igazságnak csak egy része, s nem feltétlenül a perdöntő része az, hogy szegény kis vezető nadrágját háromszor egymás után elporolták a csúnya komcsi bácsik, ezért aztán soha a büdös életben nem áll ő már ki senki ellen, hovatovább egy Mesterházy Attilától is inába száll a bátorsága, aki pedig szintén nem egy bengáli tigris. Mert ez ugyan így van, Orbán fél a vitáktól, és mint minden vele azonos típusú vezető, úgy szereti a dolgokat, hogy ő megmondja, hogyan legyenek, s vita nincs. Van az ilyen vezetőre egy jó szó, azon túl is, hogy gyáva alak.
De mint annyiszor, most is többről van szó ennél. Az igazi magyarázat természetesen az, hogy ezzel a négy évvel, amit Orbán Viktor (dehogy a kormánya, ő) produkált, egyszerűen nem lehet kiállni vitatkozni. Ez a négy év éppenséggel a vitathatatlan hatalom megszerzéséről és megtartásáról szólt. Egy olyan ország fel- vagy inkább leépítéséről, ahol nincsenek nyilvános viták, ahol a kis vezető megmondja, oszt jónapot. Mivel más nagyon nem történt e négy év alatt, a 315 forintos euróról ugyan miért lenne érdemes vitatkozni? A kormány működéséről miért kellene, nem is volt kormány, kormányzás meg pláne. És így tovább, át az egész kudarchalmazon.
Nem lesz vita, vidéki kultúrházak lesznek, kézcsókot nyomó szerencsétlen rajongókkal, mert azok nem pofáznak vissza.
