Kedves Olvasónk,
Magyarország sorsdöntő választás előtt áll. Nekünk, a Magyar Narancsnak kötelességünk, hogy a legjobb tudásunk szerint beszámoljunk az odáig vezető útról, a kampány eseményeiről, azokról az emberekről és szervezetekről, amelyek részt vesznek a hazánk kormányzásáért folyó egyenlőtlen küzdelemben. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a szavazói döntések és a választás tisztaságának a megőrzéséhez. Azt tesszük, ami újságíróként a dolgunk, és ezzel a demokráciát is védjük.
Éppen ezért ezek a cikkeink – a többi cikkünktől eltérően – szabadon hozzáférhetők. A Narancs ezzel közfeladatot lát el – de közfinanszírozás nélkül. Miközben a választás törvénytelen és manipulatív befolyásolására közpénzmilliárdokat költ a hatalom, mi továbbra is csak az előfizetőinkre és a támogatóinkra számíthatunk.
Ez a cikk díjmentesen olvasható. De ha Ön megteheti, kérjük, fizessen elő a Narancsra, vagy küldjön nekünk támogatást. Azért, hogy elvégezhessük a munkánkat, és hogy azok is olvashassák ezeket a cikkeinket, akik az előfizetést nem engedhetik meg maguknak.
Köszönjük!
A Magyar Narancs csapata
Lázár János belépése a Fidesz-kampány frontvonalába sokáig valamiféle nem várt szuperfegyvernek tűnt: a miniszter Lázárinfó névre hallgató roadshow-ja nagy lendülettel hozott új és egészen szokatlan színt az elmúlt években a nyilvánosságtól hermetikusan elzárt kormánypártba. Lázár alkalmasnak is tűnt a feladatra, hiszen az elmúlt években a Fidesz megújult káderállományán viszonylag könnyen észre lehetett venni az erózió jeleit. Az olyan ifjú titánok, mint a Fővárosi Közgyűlés fideszesei vagy például a XV. kerületben a tiszás aktivisták lakását felkereső Németh Balázs mellett értelemszerűen kialakult valami nosztalgia Lázár János teljesítményével kapcsolatban a 2020-as évekhez képest amúgy is békésnek tűnő 2010-es évekből. Lázár a maga módján képes volt néha választott képviselőként viselkedni, akár értelmezhető választ is adni értelmezhető kérdésekre, de összességében már azzal is társai fölé tud nőni, hogy koherens gondolatok megfogalmazására is vetemedett. Ahhoz már kellett pár hónap, hogy Lázár nagy visszatérésével együtt visszajöjjenek azok a gondok is, amelyek miatt Orbán Viktor egyszer már ejtette a politikusát a nagy Rogán-Lázár-belharc végkimeneteleként, és a párt éléről évekre száműzte egyszerű képviselőnek Hódmezővásárhelyre és környékére.
A nagy és dicsőséges visszatérés hevében mintha el is felejtették volna sokan, hogy Lázár minden showmani képessége ellenére azért közel sem csak azért lett a sarokba térdepeltetve, mert a miniszterelnök unatkozott: már 2008-ban képes volt kimondani, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér” (mindez 2011-ben került nyilvánosságra), de ő magyarázta el Hódmezővásárhelyen, hogy a közmunkások kemény megdolgoztatása annyira sikeres, hogy már lopni sincs kedvük és energiájuk utána. Lázár problémás mondatai általában maximum közepes politikai botrányokat okoztak, de 2026-ra biztosan új helyzetbe került: itt ugyanis ha vállalhatatlan dolgokat mond, akkor nemcsak a sajtóval kell szembenéznie, hanem egy a kormányzással amúgy is elégedetlen választóréteggel, és az ő szavazataikra hajtó, minden független kutatás szerint kifejezetten jól álló Tisza Párttal.
Ebből lett az, hogy Lázár János szereplése három hete nemcsak tehertétel a Fidesznek – leállítani még kellemetlenebb lenne, hiszen egyenlő lenne a vereség beismerésével –, hanem elszabadult hajóágyú, aki miatt egyszerre kell magyarázkodni, támadásba lendülni, és elővenni a védekezés kedvéért régi jó magyar jobboldali szokásként a cigánybűnözőzést is.
Azt, amit most csinál a Fidesz, biztosan nem így tervezték, és ezt a teli bilit érezhetően Lázár borította rá a teljes pártjára a hírhedt vécépucolós mondatával: a nagy dirrel-durral beharangozott Nemzeti petíciónak hívott adatszerzési programról még a saját felületeiken is alig esik szó, hiszen sokkal fontosabb azt hangsúlyozni, hogy Orbán Viktor annyira szereti a cigányokat, hogy Dankó rádiót hallgat, miközben a Lázár gyöngyösi fórumára ellátogatott tiltakozó romákat Magyar Péter megrendelésére érkező bűnözőkként jellemezte a párt több szócsövével közösen harsogva. Az valamiért nem jutott eszébe senkinek, hogy a tüntetők állítólagos priuszát elővenni ebben a helyzetben megint csak felvet pár kérdést például arról, hogyan kerülnek ilyen adatok politikusok kezébe. Lázár azzal magyarázta, hogy a rendőrök igazoltatták a résztvevőket, de ezt maga a rendőrség cáfolta meg közleményben szerdán, és már érkezett is az újabb izzadva magyarázkodás, megnyugtató válasz nélkül természetesen. Ez odáig vezetett, hogy a korábban nyíltságára és közvetlenségére büszke Lázárinfó nyíltsága és közvetlensége is meg lett vágva kicsit, a sajtó kérdéseinek számát korlátozták, és nem is mehettek túlzottan közel a miniszterhez, akinek tulajdonképpen két fegyvere maradt, mindkettő a Fidesz legősibb és legaljasabb eszköztárából: a Csubakka-védekezésként ismert módszerrel elmagyarázta az adatvédelemről érdeklődőknek, hogy ők ezzel a bűnözők mellé állnak a tisztességes polgárok helyett, majd a biztonság kedvéért már ráuszította némi kiabálással a rajongóit is a kérdezőkre. Ez maradt a lázári közvetlenségből két hónappal a választások előtt februárban.
Azt már Gulyás Gergelytől is megtudhatta a nagyközönség a héten tartott kormányinfón, hogy valójában nincs magyarázata rá a kormánynak „ már a nyilvánvalóan látottakon túl" , hogy mégis hogyan hozhatták nyilvánosságra civilek adatait kampánycélból. Ugyanennek a problémának a részeként sem sikerült különösebben kikeveredni a Fidesz kisebbségpolitikájának problémáiból: a vécépucolós elszólás ugyanis nemcsak felháborító volt, de rajta keresztül tökéletesen be lehet mutatni, mennyire nem kezdett semmit tizenhat év alatt a párt még a legkilátástalanabb helyzetű nyomortelepekkel sem. Sőt, Orbán Viktor Miskolcon el is árulta, hogy tulajdonképpen tudatosan hagyták a nyomorban élőket másfél évtizeden át a nyomorban, hiszen először a középosztályt akarták megerősíteni. Erre sikerült rádobnia Lázárnak gyorsan és közérthetően levezethető történetbe azt, mennyire szállta meg a Fidesz az államot:
ha a párt érdekei úgy kívánják, simán felhasználnak olyan adatokat, is, amelyekhez sem a miniszterelnöknek, sem bármelyik miniszterének nem szabadna hozzáférnie.
A Tisza Párt jól láthatóan csak ül és nézi, ahogy a robbanásközeli állapotba került miniszter és a nyilvánosság lerendezi ezt a meccset: szinte hozzá se kell szólni a Fidesz kármentéséhez, ahol nem hogy új szavazók meggyőzésére nincs esély, hanem még a régiek egy részét is meg kell arról győzni, hogy ők, mármint a Fidesz továbbra is azok a megbízható profik, akik annyi boldogságot hoztak az országnak. Már a párt új miniszteri aspiránsai bejelentésekor is meglepő volt, hogyan fordítaná meg a „szakértelem vs. lázadozó bolondok” harcot Magyar Péter pártja, de ez épp Lázár teljesítményének köszönhetően egészen látványos lett: miközben a Tisza a saját kommunikációja alapján békésen járja az országot, készül a kormányprogramjának ismertetésére, és rendre jól hangzó ígéretekkel tartja lázban a közönséget, addig a Fidesz hetek óta bocsánatot kér, magyarázkodik, mond néha önmagának is ellent, miközben már a saját biztosnak tűnő társadalmi csoportjaiban sem tűnik annyira biztosnak az előnye. Ezt nem lehet a párt házi közvélemény-kutatóinak megoldaniuk, hiszen semmilyen százalék nem fogja tudni rávenni Lázár Jánost, hogy a nagy rocksztárkodása közben ne beszéljen lehetőleg ritkán sem hülyeségeket.
