Karosi Júlia Quartet

  • 2013. június 21.

Snoblesse

Japánban is ismerkednek velük: fiatal formáció a Budapest Jazz Clubban.
false

„A dzsesszénekléshez való frissítő jellegű megközelítéséért, melyben eredeti motívumokat használ” – ezzel az indoklással vehette át Karosi Júlia a Voicingers Nemzetközi Énekerverseny különdíját, majd gyorsan bekerült a Zeneakadémia tehetséggondozó pályázatának 5 kiemelt hallgatója közé. Ezt követte a Jazz Combo verseny, melyen Sketches című művével második helyezést ért el. Saját kvartettjével főként saját számokat játszanak – a Stroller of the City Streets című lemezük számaival ma este a Budapest Jazz Clubban lehet ismerkedni.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.