És túl van egy botrányon is, melyet az egyik gyerekverse kavart. Vele készült interjúnkat is ennek a firtatásával kezdtük:
Magyar Narancs: Közismert jámborságodnak köszönhető, hogy az ötödikes tankönyvben található versed miatt kirobbant vitához nem szóltál hozzá?
| ||
Varró Dániel: Hogy mi történik egy verssel, miután elengedtem a kezét, nem igazán az én dolgom. Ha félreértik, hát félreértik. A kritikákra se válaszol az ember, nem elegáns. Ám az én amazontermészetű feleségem, akinek egyébként már a botrány előtt megírtam a „Feleségem ha felmegy a Facebookra, ott a seggét mindenkinek szétrúgja” kezdetű hitvesi verset, nem állta meg, hogy ne válaszoljon egy csípőset. Érintve érezte magát egyrészt, mert gyereknevelési elvekről is szó volt, másrészt sokan üzenték, hogy haljak meg az egész famíliámmal együtt. Megmutatta nekem a posztot, mielőtt kitette volna, én meg jól szórakoztam rajta, mondtam, hogy hadd menjen. Később, mikor egyre több helyen írtak az ügyről, már-már rávettem magam, hogy hozzászóljak, de aztán úgy tele voltam munkákkal, hogy nem jutottam el odáig. Nem is a gyűlölet lepett meg annyira, inkább az, hogy kicsit megrendült a hitem a saját költői céljaimban. Nem olyan régen jöttem rá ugyanis, hogy az én ars poeticám körülbelül Petőfiével azonos, miszerint – ahogy A költészet című versében írja – a költészet nem nagyúri, díszes, tündöklő terem, hová csupán csak fénymázas cipőkben lehet bejárni illedelmesen, hanem olyan épület, mely nyitva van boldog-boldogtalannak, ahová belépni mezítláb is szabad. Szerintem is szabad mezítláb. Én is kvázi a népnek, a nép nyelvén szeretnék írni, barátságos, közérthető költészetet szeretnék művelni. És eddig abban a hitben voltam, hogy olyanokat írok, amit tényleg mindenki ért. Számomra az egész ügynek a legnagyobb tanulsága, hogy mégis van egy nem is olyan vékony réteg, amelynek még ez is magas, annyira a szó szerinti olvasás szintjén áll. Nekem erről az Isaura jutott eszembe, ami gyerekkoromban ment a tévében, és hogy a nézők egy része gyűjtött Isaura felszabadításáért, másik részük megdobálta záptojással a gonosz rabszolgatartó Leonciót alakító színészt. Tehát hogy tényleg van egy csomó ember, akiknek nem megy az az egyszerű különbségtétel, hogy van az élet meg van a tévé, vagy van az élet és van az irodalom, és ezek közé hiba egyenlőségjelet tenni. Az elhíresült vers agyatlan egyszerűsége is tréfa, szándékosan táncol a gagyi pengeélén. Ezt aztán végképp nagyon kevesen ismerték fel a vitatkozók közül, holott a négy szótagos mozaikrímek, mint „jó játék a laptopkábel, / főleg, ha még nem lopták el”, lólába szerintem kilóg. Kicsit ez is bántotta a költői hiúságomat.
