Szeretem Hagit. Sokáig Scifót szerettem, egészen tegnap estig, de aztán láttam, ahogy ott téblábol szombat délután a németek ellen, néha ad egy jó labdát annak a csúnya kis szlavóniai parasztocskának, aki most belga, mint a loboncos hajú Hegedűs, és minden helyzetből képes mellélőni, és akkor láttam, hogy a Scifo kész, valami nem stimmel vele, nem bír meccseket eldönteni, legalább két ilyen jó játékos kell még, hogy funkcionáljon a pali. Lehet, hogy nem véletlenül fordult meg kis híján minden nagyobb európai klubban, és nem lett soha igazi, nagy klasszis, mint volt, mondjuk, a Borsó az MTK-ból vagy a Kiss Tibi az Egerből. (Egy Szanyi nevű miskolci húsipari dolgozó többször a saját szemével látta, hogy a Kiss Tibi edzés címén levetkőzik, kimegy a középkörbe, ott köp egyet, aztán lezuhanyzik, és hazamegy. És mégis! Egy félisten, aki volt!) Hagi viszont a legnagyobb, aki mást állít, hülye, és arra kéne ítélni, hogy élete végéig csak a hátával nézhesse a tévét, ha foci megy.
| ||
A neve több balkáni nyelven is azt jelenti, hogy zarándok, mégpedig az igazhitűek közül való, olyan ember tehát, aki megjárta Mekkát. Jelzem, már az első góljánál, amikor azt a balfácán kolumbiai kapust egy életre szerencsétlenné tette, fel kellett volna hogy tűnjön a dolog mindenkinek. Hagi aztán okosan eltűnt a svájciak ellen, valamelyik tisztviselőküllemű egyént ráállították, és ő szemmel láthatóan nem forszírozta az ügyet, de csak hogy átrázzon mindenkit, és aztán hazavágja az amerikaiakat, és kiejtse az argentinokat.
Hagi mindent tud. Hogy a lábával, az egy dolog. De ahogy 85 percen át ágált, utasított, szervezkedett, ahogy labdával tömte a többieket, ahogy szerelt mindenütt a pályán, ahogy lassítani bírta a játékot, ahogy felrúgatta magát, ha kellett! Hagi maga a futball lényege, a legmagasabb emberi intelligencia megtestesülése, művész, forradalmár és államférfi egy személyben.
Amikor Vitray azt közvetítette, hogy Hagi a felezővonal tájáról, jobbról egy hatvanméteres passzt ad, és aki a pálya túlfelén, a román balszélső helyén leveszi, az is Hagi, azt csak most nem hiszem el, közvetlenül a meccs után. Ha hazamegyek, és lecsukom a szemem, nem lesz bennem kétely. Úgy volt, ahogy Vitray mondta. Mosolyogva fogok elaludni, és azt álmodom, hogy én vagyok Hagi, és a döntőn állok a bíró mellett, tökegyedül, mert én vagyok az egész román csapat, és hallgatom a román himnuszt, és aztán egyedül nyerek a bolgárok ellen, gólszerző Hagi, Hagi és Hagi, és ekkor olyan boldog leszek álmomban, hogy azt ébren még elképzelni sem lehet.
1994. július 7.
